"tisztán, kitakart arccal"
Kereső  »
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 5. (811.) SZÁM – MÁRCIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Király László
Költő a Selyemréten
Karácsonyi Zsolt
Itthoni Hamlet, fehér ingben
CS. NAGY IBOLYA
Villámposta-töredékek Farkas Árpád halálakor
Fekete Vince
Milyen a színe az áfonyának?
PÉCSI GYÖRGYI
Egyfedelű költő és ember
Farkas Árpád
Hét törpe. Farkas Árpáddal Farkas Árpádról
HORVÁTH BENJI
Figyelők lehetetlen éneke
Korsós Gergő
Korsós Gergő versei
Pétery Dorottya
Pétery Dorottya rövidprózái
Robert G. Elekes
Robert G. Elekes versei
Vida Gábor
Gorkij
Oláh András
idegenvezetés
Boros Zoltán
Levélféle F. Á. költőnek
Enes Halilović
Enes Halilović versei
Medgyesi Emese
Túloldalt semmi
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Álmodnak-e az androidok elektronikus embriókkal?
Bartha Réka
Megbolondulni ahhoz, hogy a világ előbbre menjen…
Fried István
„az örök száguldásban érkezésig”
Fleisz Katalin
„Ereim alkonyi égre meredő ágak”
Egy hiánypótló életrajz
Jakabffy Tamás
Hangfelvétel-múzeum – 10.
Iakob Attila
Árkossy időutazása
 
Király László
Költő a Selyemréten
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 5. (811.) SZÁM – MÁRCIUS 10.

„Jó férfiak, úgy ötvenévesek!” – szólította meg a „véneket” Farkas Árpád egyik korai hangadó költeményében, mindnyájunk egyetértésétől kísérve, s mintegy jelezve, hogy egy új, és némileg „másfajta raj” zajong a romániai magyar költészet meglehetős szigorral és elszántan őrzött kapui előtt. Ez a „banda” lett később a Második Forrás Nemzedék – az irodalmi számvevők, skatulyakészítők, polcrendszer-kialakítók örömére; de ha arra nem is – megelégedésére mindenképpen.

 

A Forrás Első már megtette a magáét akkoriban, a múlt századi hatvanas évek elején: a Lászlóffy–Szilágyi–Hervay lírai szerelvény megállíthatatlanul haladt előre a költészet vaspályáján, melyről sokáig hirdették némelyek, hogy csak olyan vagonok gurulását biztosítja és tűri el, melyek egytől egyig a szocialista realizmus kellékeit, mesterembereit és eredményeit hajlandók céljukhoz szállítani. Kevesen hinnék el manapság, ha nem tiszta becsületszóval volna garantálható, hogy a következő kétsoros alkotás is irodalmi lapban látott nyomdafestéket, és nem április elsejei humoroldalon: „Sötét utcán menni bátor/ Ki más, mint az agitátor!”

 

Ám itt és most nem ezért „gyűltünk egybe”. Annyit hadd említsünk meg mégis illendő szerénységgel, hogy Forrás Első csak akkortól viselhette ezt a nevet-címkét-jelvényt, amikor mögötte már ott zakatolt a Forrás Második is. Második nélkül nincs első – mondhatná valamely óperzsa bölcs. És ha már a Lászlóffy–Szilágyi–Hervay hármas jólhangzó lett, és hol ujjongva, hol fintorogva, elfogadott – hadd kövesse őket is a zöldfülűek legújabb csapata –, nehogy azt hihesse a Forrás Egy Triász, hogy utánuk senki sem következik. Legyen hát a Forrás-Kettő: Farkas–Király–Magyari, mivelhogy ezek „viszik a prímet” péntek esténként a Gaál Gábor Körben, és úgy tűnik, sokak tetszésére. A Kör tagjainak száma hétről hétre növekszik. Jó lesz odafigyelni, Elvtársak!

 

Ez lett volna hát a bevezető. Ifjúságunkról, mely ugyanúgy „zöld vadon” volt, mint az ifjúság általában. Csak egy kicsivel bozótosabb, átláthatatlanabb, „ciheresebb”, mint azt a mai fiatal nemzedékek elképzel(het)ik – és telerakva-rejtve hírből sem ismert csapdákkal.

 

Ilyen terepen jár-kel, aki Farkas Árpád műveit olvassa, s ha a szerző mellé szegődünk, hamar megtanulhatjuk: ki az, kik azok, akikhez bátran odaigazíthatjuk lépteinket. Kik azok, akiknek felénk nyújtott jobbját elfogadjuk, s ki az, akivel nem parolázunk akkor sem, ha aranyat csempészne titkon a markunkba. Felhívás, csábítás – nem is akármilyen – érhette százával a kiváló alkotót és férfiút – a maga választotta erdélyi utat soha el nem hagyta, nem kellett aggódni a Rá bízott tálentumok sorsát illetően. Tábora volt, van és lesz Farkas Árpádnak, amíg akad ember, aki ezen a nyelven akar és tud beszélni ezen a tájon. Ameddig lesznek bátrak, akik – ellenállva mindenféle csábításnak és agressziónak – használni merik a legszebb magyar személyes névmást: MI.

 

Alagutak a hóban ezt választotta egyik könyve címének sok évvel ezelőtt, és az olvasó boldogan bolyonghat a titkos járatokban, vadnál is vadabb telek idején. Erdélyiek vagyunk – nem szarjuk össze magunk a háztetőig érő hótól (sem). Még olyan környezetben sem, ahol hovatovább óramű pontosságával érkezhet árvíz, aszály, jégeső, hegyomlás – mégis „váratlanul” éri az országot valahány katasztrófa. Minket magunkat is. Mintha tunyulnánk, úrrá lenne rajtunk a feledékenység. Nagyobb baj, hogy Farkas Árpád távozása is váratlanul ért bennünket, holott régóta készülhettünk (volna) a csapásra. De nem készültünk. Nem akartunk! És igazunk volt…

 

Nem vagyok hajlandó múlt idejűnek tekinteni a gyakori készülődést, amikor – úgy ötven évvel ezelőtt – felöltöttük egyetlen fehéringünket, és így szóltunk a gyöngébb idegzetűekhez, a fantáziátlanokhoz: – Mi pedig most kimegyünk a selyemrétre kaszálni. Várnak ránk.

 

És úgy lett.

 

Vártak.

 

Nem felejtjük el.

 

2021. február

 

 

 

 


Legfrisebb híreink




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében