"ideje csönd – teremtő messzeség"
Kereső  »
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 18. (824.) SZÁM – SZEPTEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
A nemhalottak
Soós Amália
„Építek egy templomot, és az nagyon más lesz, mint az előzőek” – Beszélgetés Nádasdy Ádámmal a Dante-fordításáról
László Noémi
La mia vita
Lövétei Lázár László
Széljegyzet az Isteni színjáték két sorához1
Egyed Emese
Érzékek. Dantét olvasva
Farkas Wellmann Éva
Dante töredékei Ravennából
Papp Attila Zsolt
Dante a Villa Diodatiban
Kelemen János
Dante, a laikus filozófus (1)
Pál József
A jelenlévő költő. Dante modernségéről
Tompa Gábor
Öltözői jegyzet a Divina Commediához
Karácsonyi Zsolt
Az új nép
Kercsó Franciska
Egy veszett róka
Lászlóffy Anna
Amit nem lát a webkamera
Mezei Zsófia
hotaru no uta – szentjánosbogarak éneke (folytatás előző lapszámunkból)
Radu Nițescu
Radu Nițescu versei
László Alexandru
Dante. 700 év távlatából
BÁNKI ÉVA
Kinek az igaza? (Kiválasztottságtudat és személyesség az Isteni színjátékban és az Új életben)
Gy. Szabó Béla
A Dante-illusztrálás nehézségei
Szántai János
És Dante pokla bemozdul
Alexandru Macedonski
Dante halála (Moartea lui Dante) Részlet
Demeter Zsuzsa
A Pokol nem hely: szellemi állapot
MÁRTON EVELIN
A magány kiterjedése
Mărcuțiu-Rácz Dóra
A vonat nem vár, az éhezők sem
Jakabffy Tamás
A Dante-szimfónia
Zakariás Ágota
„…illusztrátor legyen a talpán, aki fantáziáját követni tudja” Gy. Szabó Béla Dante-sorozata
 
Papp Attila Zsolt
A nemhalottak
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 18. (824.) SZÁM – SZEPTEMBER 25.

Azt hiszem, a Komédia mindenkori olvasóját rendre megkísérti a bizsergető gondolat: ha ma élne, Dante kit helyezne a Pokol fenekére, kit a bűnbánók Purgatóriumába és kit a Paradicsom fényességébe? Hová kerülnének például azok, akik Cervantes és hű teremtményei szobrát vörös festékkel öntötték le a társadalmi igazságosság nevében; akik az inklúzióra és a nyitásra hivatkozva egyre inkább zsugorítanák a Shakespeare-óriást; vagy azok a cenzorok, akik oly módon kurtítanák meg a firenzei poéta művét, hogy az ne sérthessen semmiféle érzékenységet? Mi tagadás, Dante nem finomkodott, amikor a Pokol kilenc körét kellett megtöltenie vég nélküli szenvedésekre kárhoztatott lelkekkel; és bár cantóinak némelyikében felsejlik a részvét és irgalom, az ítélethozatalban olykor személyes gyarlóságának vágyképei is vezérlik.

 

A világirodalom talán legnagyobb morálfilozófiai költeményének alkotója nem eléggé kegyes, de nem is ez a hivatása; ennek megértése nélkül úgy tévedünk el a Dante-mű által összegzett európai kulturális hagyomány útvesztőiben, mint maga a költő ama bizonyos nagy sötétlő erdőben. A Színjátékot – amelyet Borges „az irodalom, minden irodalom csúcsá”-nak, „a mindent magába foglaló kép”-nek nevezett, a teljességről szóló tudásunk foglalatának – hasonlóképpen szokás félre(nem)olvasni, mint a Bibliát, ezért gyakorta afféle erkölcsi példatárként tekintünk rá. Csakhogy – o tempora, o mores! – az erkölcsök kétségtelen koronkénti változása nem fog rajta – nem csak kerek évfordulók ürügyén érdemes, újra és újra, elmélázni ezen.

 

Azt írtam az imént, hogy „ha ma élne”: de hát bármit teszünk ellene, nem tud nem élni, minden áldott-átkozott nap vele utazunk a Pokol legmélyének rémületes, befagyott tava és a koncentrikus egek között, akkor is, amikor ennek nem vagyunk tudatában. Harold Bloom, a nyugati kánon talán utolsó tudós-mohikánja írja, hogy az irodalmi tradíciónkat meghatározó „halott fehér európai férfiak” valóban fehérek és férfiak ugyan – de bizonyosan nem halottak: „elevenebbek mindannyiunknál”. Halhatatlanságra szánt lelkek, akikért soha nem jön el Kháron ladikja.

 

 

 

 


Legfrisebb híreink




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében