"csak ennyit akarok írni: ma is feljött a nap"
Kereső  »
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 10. (816.) SZÁM – MÁJUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
valamiaversrol.rtf
Karácsonyi Zsolt
Közös tér, szabadság, egyén – Beszélgetés Tompa Gáborral
Adam Zagajewski
Adam Zagajewski versei
Sebestyén Mihály
A tábornok tévedése
VARGA LÁSZLÓ EDGÁR
nem akarok verset írni arról…
Guttmann Szabolcs
Mesék meséje épített környezetünkről (II.)
Oláh András
Oláh András versei
Tófalvi Előd
Tófalvi Előd versei
HORIA URSU
Sam Riviere versei
Sztaskó Richard
Nem zavarodottság
Molnár Dávid
Narancs és tengeri rózsa
Codău Annamária
Mennyi az elég?
Lovász Krisztina
Lovász Krisztina rövidprózái
Bánfai Zsolt
Bánfai Zsolt versei
Farkas Boglárka Angéla
Az vagyok, aminek látni akarsz
Bíró Béla
Korokba ágyazott Színháztörténet
Molnár H. Magor
Indulatok a könyvtárban
Jakabffy Tamás
Dupré
Iszlai József
Előre emlékezni
 
Papp Attila Zsolt
valamiaversrol.rtf
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 10. (816.) SZÁM – MÁJUS 25.

„A vers, hogy ne mondjak ennél többet.”

            (Horváth Benji)

 

„Sunt vechi, domnule!” /

„Régi(vágású) vagyok, uram!”

            (I. L. Caragiale)

 

A vers mindig sejtés, sosem bizonyosság. Így sejtem legalábbis.

 

A vers az, amikor valami történik a tengerfenéken; amikor a hullám a sziklának csapódik: önmagában nem a hullám és nem is a szikla, hanem ami közben történik, a találkozásban. A vers rejtély, titok, elrejtés, nyugati szél és óceáni szélcsend, egy időben.

 

A vers nem világosság, hanem homály, gomolygó köd a völgyben, rozoga lépcső a templomtoronyban, suhanó árnyak sötét folyosón, megcsörrenő páncél a lovagteremben, ódon várkastély ablakán, áttetsző függöny mögül kitekintő sápadt úrnő. Az, amire várakozni kell, mert folyton érkezésben van.

 

A vers néha halk sikoly egy kihalt folyosón. Nem ordítás vagy hejehuja, hanem „mintha-hallottam-volna-valamit”, rossz előérzet, balsejtelem.

 

Nem összeesküvés-elmélet, hanem összeesküvés, amelynek célja ismeretlen. Csak akkor üzenet, ha palackban érkezik – ha postán, az pusztán levél. Röpködnek a papírlapok, marhacédula, lexikonszócikk, politikai szónoklat, szándéknyilatkozat, lányregény, miegyéb.

 

A vers télikabát, ami rajtam maradt, el lehet bújni alatta. Mindent elrejt, csak a lényeg lóg ki alóla, csak a látszat látszik, mert az maga a lényeg. Lényeget mondtam? Azt sem tudom már, mit beszélek itt összevissza.

 

A vers az, amit nem kimondani kell, hanem mondani. Kimondásakor hab képződik a szájon, zöldes buborékjai közt elvesznek a szavak. Azaz csak szavak lesznek, nem vers. Hab lesz, habverés, szivárgó nyál, könnyű nyáli este. Jut eszembe, a vers nem rossz szójáték.

 

A vers az, amit máshogyan nem lehet elmondani, ha el lehet mondani másképpen is, az nem vers, csak irodalom. Van irodalom, ami nem vers, de költészet. Ám ez nem mentség semmire: a vers csak önmagáért áll jót. Régen rossz, ha önmagáért sem, még rosszabb, ha másért igen, önmagáért nem.

 

A vers mindig csak a mindig, ami csak a most vagy a valamikor vagy az egyszer, az lehet vezércikk, traktátus, mese-mese-meskete, mondás, de versnek nem vers. Mint ez a szöveg, egyébiránt.

 

A vers mindig régi, már úgy született. Kortalanul és koravénen. Vagyis örökifjún.

 

Kint ülsz egy dombtetőn vagy szirten vagy mólón, a végtelen ég idegen csillagai alatt, közeleg valami vihar. Magad vagy, és a vers mindig magadnál van. Eddig jutottál, a többi néma csend. A vers az, ami nem bírja meg ezeket a szentenciákat, mégis mondjuk.

 

Így sejtem legalábbis.

 

 

 


Legfrisebb híreink




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében