"virraszt a metaforákban valaki"
Kereső  »
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 4. (810.) SZÁM – FEBRUÁR 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
MÁRTON EVELIN
Földművelési napló
Zsidó Ferenc
Egy jó versnek van akkora ereje, mint egy bombagólnak Beszélgetés Dimény H. Árpád költővel
DIMÉNY ÁRPÁD
Dimény H. Árpád versei
Nagy Lóránt
Tokány simoni szesszel
Bordy Margit
Bordy Margit versei
Vicente Ferreira Da Silva
A rácsodálkozás dialógusa (Folytatás előző lapszámunkból)
Codău Annamária
A szavak és a túlélés
Kovátsch Tamara
Kovátsch Tamara versei
Ștefan Manasia
Ștefan Manasia versei
Bájer Máté
Bájer Máté versei
Gömöri György
Szymborska versei és macskái
Ada Milea
Ada Milea versei
Pintea László
Éjszakai halászat
FERENCZI SZILÁRD
Színkezelt diplomaták és monokróm fegyencek
Karácsonyi Zsolt
Élő adás, előadás. Megoldás, persze, nincs
Tankó Andrea
Bárki – más is
Papp Attila Zsolt
Velencében nem szabad repülni
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Háborúra nincs mentség, se magyarázat
Jakabffy Tamás
„Könyvek, Judit – könyvek, könyvek”
Túros Eszter
Festői jelek
 
MÁRTON EVELIN
Földművelési napló
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 4. (810.) SZÁM – FEBRUÁR 25.

Hajnalban kelek. Kilépek a félhomályba, nagyokat lélegzem. Szúrja a tüdőmet a hideg levegő, az erjedő trágya, a barmok szaga és a szomszédos pékség motorinabűze, mivelhogy azzal működik. A tehénborjú panaszosan bőg, elvonási tünetei vannak szegénynek, a napokban választottuk el az anyjától, nagy csapásként éli meg. A vezérürü is béget naphosszat és éjszakákon át. Neki mehetnéke van, rájött a melegség, mint a macskákra, pedig már semmi oka nincsen erre, de az ösztön erősebb a tényeknél.

 

Jő még reánk dér, érzem a csontjaimban. A borjú azt hiszi, hogy anyja falakon tör át miatta, miközben az békésen kérődzik szalmára dőlve. Majd elmúlik a panasz, mert minden elmúlik, tudjuk. De nekem most a vetésen kell törni a fejem, a jövő sarjasztásán, és azon, hogy tavaly tavasszal megjavítottam-e a gépet, vagy csak akartam, de elfelejtettem, mert más is javításra szorult. A földek rendben lennének, de nehezebben emésztik a műanyagot és a gumit, mint a követ, pedig azt sem könnyű. Tudom ezt, hisz testemben kövek növekednek a meg nem emésztett dolgoktól. Így vannak ezzel a szántóföldek, bennök idegen lények, akiknek talán közömbös, hová kerültek, és az is, hogy miért.

 

Kutyám, a Jó nevezetű1 vezérszindrómával született. Ez a kórság segíti át a mindennapok megpróbáltatásain, nagyobbnak fogja fel önmagát ebnél, medvénél és lónál, szarvasmarhánál. Az ember gyanús, mert két lábon jár, de valakiben a kutyának is bízni kell. Ha a túlerőt eszével győzi, az ember büszkén dicséri, magát keresi a kutyában, vagy elismeri, hogy van mit tanulnia tőle.

 

Pár éve buzgón őrizte a teheneket, ennek eredményeként a fél fogsora nem tökéletes, ideges és orv rúgás érte, állcsontja rosszul forrott, de ezt az ellenség nem tudja. Nyáladzik, de ennek kizárólag egészségügyi okai vannak, nem koldul, inkább kivárja a vacsorát, tudja, hogy jár neki, és azt is, még soha sem hibázott. Kedves hozzánk, de nem megalkuvó. Eszében sincs lábunk előtt hemperegni, nem igényeli a vakarászást, de elviseli, hogyha beszélünk hozzá, és elkísér, ha úgy gondolja, kíséretre van szükségem az erdőben, zsombékos dombokon.

 

A földeken áll a víz és a szemét. Papír, műanyag hulladék, palackok, széklábak, cipők és cipőtalpak. Fejemben tisztára mosom a tájat, de mint Ágnes asszony, az örök mosásba rekedek. A gyilkosok közül volnék? Igaz, a közöny engem sem került el, és telepedett már rám sűrű unalom, lomhán úsztam benne ideig-óráig, de aztán kihűlt. Szeretném, hogyha nem fájna semmi, de akkor mi lenne? A vegytiszta öröm elbírna-e, vagy kivet magából, mint a sós vizek? Bárha sóskút fakadna az udvaromban! De megelégszem a szelykés vízzel, ami a szemközti oldalból jő. Köszöntöm poharam elődeimre, akik idevezették. Időnként az ő arcukat látom, a kagyló fölé hajolva, ráncaimból kacsint ki apám, anyám, és olyanok is, akik ezt a vizet nem itták, de élhettem őket, és ők engem, örököltem tőlük szavakat, gondolatokat és képeket, jó és rossz szokást, és a reményét annak, hogy az elvetett búza ebben az évben is kikel.

 

Elfelejtettem. Hogy mit, arra sem emlékszem. Kutyáink nem álmunkat, csak a portát őrzik. Az világot meg nem változtathatják, nem is nyomasztja őket a gondolat terhe. Az ellenség állítólag ott lapul mindenütt, közénk keveredik a korzón, szobrok tövén leselkedik reánk, kávéscsészékben és borospoharakban, kézfogásban és csókban, elkésett bocsánatkéréssel száll belénk az ellen, vagy magunk neveljük lelkünk UV-lámpái alatt, szőrtüszőink helyébe sarjad, melyekből lézerrel űztük ki a bundát, amely amúgy is kopófélben, alig van már, hamarosan csupasz lesz az ember, semmi sem védi már, név, ruha és álca, lehull.

 

Kisebb és nagyobb csoportok járják a városok szeles utcáit, keresztezve útját sietős járókelőnek, kóbor lovagoknak és mindazoknak, akik magukban beszélve róják köreiket. Magunkat keressük ellenségünkben, vagy elismerjük, hogy van mit tanulnuk tőle. Kit okoljunk túlzott fogyásunkért vagy gyarapodásunkért, a gyötrő fejfájásért és azért, hogyha kifogyott az üvegből a bor, kikapcsolták az áramot, vagy azért, mert nem jut eszünkbe semmi? Semmi más, csak az, hogy a gonosz nem alszik, míg mi pihenünk. Hogy minden elmúlik, bármennyire is tiltakoznánk.Elfelejtünk és elfelejtenek. Idegeneknek ütközve járom a magam ösvényeit. Alattunk kövek, a kövek közé királyok, szántóvetők, katonák és szajhák, lángeszű mesterek, galambszelíd anyókák, rózsás arcú hajadonok, szent eszelősök csontja keveredik. Vetni kell, hamarosan.

 

Jegyzet

 

1 A Rossz még él, a Csúf elpusztult, de megvan már neki az utódja, mert a kutyákat olyan helyt, ahol nincsen kerítés, pótolni kell. Határőrszolgálatot biztosítanak, neveljük és szeretjük, alkalomadtán befogadjuk őket. A soroltakon kívül más ebek is élnek házunk táján, az Ég óvja őket, akárcsak minket. A gonosz nem alszik, míg mi pihenünk.

 

 

 

 


Legfrisebb híreink




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében