1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Fut bé egy reggel az asszony, aszongya, keljél fel ember, met a kémény megomlott, felszöktem nagy gyorsan, épp hogy faltam valamit, s bé a kocsmába, hát ott van ez a Válin Tibi, az amejik azt a román fehérnépet hoszta. Mondom, hallod-e Tibike, azt mondják, te kőműves voltál. Aszt mondja, én igen Sanyi bácsi, én Magyartól egész Amerikáig dolgoztam, há mondom, mongyál szag akkor valamit amerikaiúl, hogy ő nem tud, met ő csak Amerikáig mondta, hogy dolgoztak, de Amerikában nem, de ott voltak egy köpésre. Aszt mondja nekem, úgy képzelje el, Sanyi bácsi, hogy még olyan négert es láttam, hogy fekete volt belé, há mondom, édes fiam, ezét kár vót odáig elmenni, met ilyen nálunk es van, csak másképp híjják. De azét a kéményemet megcsinálhatnád.
Na nem es kommentált, felszökött s mentünk, s állott es neki a munkának, ropogtatta a cserepeket, de a kéményt felrakta. Na mondom, erősen rapid vagy, édes fiam, mongyad mennyivel tartozom, há hogy neki nem kell semmi, s hogy emberségből s nem azét csinálta. Na mondom, akkor üljünk ide le, s hozok valami rendes pálinkát.
Illogattunk, illogatunk, de egy fél üveggel még nem ittunk meg, hát egyszer egy nagy dörgés, nézek oda, s hát a kémény esmént megomlott. Há mondom, te mijen munkát csináltál nekem, te Tibi, hát aszongya, már meg ne haragudjon Sanyi bácsi, de míg a világ, nem tarthat. Mondom, na ez igaz fiam, met a kommunizmusról es azt hittük, hogy örökké tart s méges egy szent perc alatt hál’ istennek vége lett. A pálinkát mi azét megittuk, s aztán elhíttam ezt a Füzesit ő Amerikába nem volt, de a kémény azóta es áll.