Az olvasótársaságok, önképző egyletek múltja majd mindegyik híres erdélyi tanintézetben a reformkorig nyúlik vissza. Az akkori hivatalos latin nyelvű oktatási rendszerrel szemben e társaságok tették lehetővé az anyanyelvi műveltség megismerését, művelését. Az 1820-as évek végén, a 30-as évek elején létrehozott társaságok rendszerint kézírásos diáklapokat, antológiákat is összeállítottak. E társaságok útján terjedtek a reformkori eszmék az ifjúság körében. A forradalom után egy ideig nem működhettek a társaságok, de már az 1850-es évek elején újjá szerveződtek, s a nemzeti érzés tűzhelyévé váltak. A kiegyezést követően az önképzés mind hivatalosabb formát kapott az iskolákban, a felső két-három osztály tanulóinak a tantervet kiegészítő kötelező tevékenységévé vált.
Az idén alapításának 450. évét ünneplő kolozsvári Unitárius Kollégium Önképző Társulatának múltja az 1829/30-as tanévig nyúlik vissza, s már 1829-ben Barátság Lánca címmel kézírásos gyűjteményt állított össze. Az unitárius diákok 1834-ben Olvasó Társaságot alapítanak, főleg az anyanyelvi művelődés elősegítésére, s ennek lesz hivatalos díszkönyve, majd folyóirata a kézírásos Remény. Az 1839–1841 között nyomtatásban közzétett három Remény-zsebkönyvre a fővárosi irodalmi körök is felfigyelnek. A Remény hasábjain indul Szentiváni Mihály, Kriza János, Kővári László és Jakab Elek irodalmi munkássága. A forradalom leverése után 1850-ben újjáalakul az Önképző Társulat, s 1853-tól a Remény is megjelenik. Főleg a hazafias szellemet hirdeti az önkényuralommal szemben. 1871-ben egy 222 lapos Remény-emlékkönyvet is kinyomtatnak. Az önképzés ekkoriban már kezd hivatalos tevékenységgé válni, a diákok a hét egy délutánján részt kell hogy vegyenek az önképzőköri gyűlésen, s össze kell hogy állítsák a kéziratos diáklapot. Ennek azonban a nyomtatott folyóiratok korában már alig van jelentősége, inkább csak emlékkönyv a kör munkásságáról. A „felnőttek folyóiratait” utánozza, néha nem is sikertelenül.
A századfordulón már a tanterv függeléke az önképzőkör, védnök-tanár irányítja és a VI–VIII. gimnáziumi osztályosoknak kötelező a részvétel. Itt még működik a diák-önkormányzat, de tapintattal az igazgatóság is figyeli munkáját. Az új kollégiumépületbe költözés (1901) előtt a kör kéri az igazgatóság útján az Egyházi Képviselőtanácsot, hogy felvehesse Kriza János nevét. Erre meg is kapja a jóváhagyást. Ekkori szabályzatát nem ismerjük. Az 1913/14-es kollégiumi értesítő közli A kolozsvári Unitárius Főgimnázium „Kriza önképzőkörének” alapszabályait (121–126. l.). Nincs utalás rá, hogy az Igazgatóság vagy a Képviselőtanács hagyta volna jóvá, bár bizonyára előzetesen legalább az igazgató ellenőrizte szövegét. (Különben az értesítőt is Gál Kelemen igazgató szerkesztette.) Ez a szabályzat a századfordulón kikristályosodott szokásokat, működési elveket foglalja össze. A nyolc paragrafusos szabályzat meghatározza a kör nevét és célkitűzését. Ez utóbbi: az ifjúságot a nyilvánosság előtti fellépéshez szoktatni és az iskolai tanulmányokat bővíteni, mélyíteni. A kör működésénél a következő területeket sorolják fel: „a) olvasott jeles munkákat ismertetnek, b) tudományos, szépirodalmi dolgozatokat készítenek s olvasnak föl kötött vagy kötetlen alakban, c) jeles idegen műveket magyarra fordítanak, d) költeményeket vagy prózai műveket szavalnak vagy felolvasnak, e) bírálnak, f) kitűzött pályatételekre pályáznak, g) szépirodalmi vagy más tudományos kérdésekről szabadon vitatkoznak, h) az önképzőkör keretében egy szaktanár felügyeletével egy ifjúsági elnök vezetésével évről évre különböző (pl. természettudományi, zenei stb.) szakköröket alakítanak, melyeknek működését az illető szakkörök külön ügyrendje szabályozza, i) ének- és zeneszámokat adnak elő”. Itt a h) és az i) pont kétségtelenül újabb fejleményt rögzít. A 4. § leszögezi, hogy a kör felügyelője a kollégiumi igazgatóságtól évente kijelölt védnök-tanár, lehetőleg a felsőbb osztályokban működő magyarirodalom-tanár. A gyűléseken állandóan jelen van, tudta nélkül gyűlés nem hívható össze. Ellenőrzi, hogy a tisztségviselők feladataikat teljesítsék. Az 5. § felsorolja a tisztségviselőket (elnök, titkár-szerkesztő, jegyző, pénztáros, 3 kiadó) és kötelességeiket. A két első tisztségviselő lehetőleg VIII. a többi VII. a 3 kiadó pedig VI. osztályos legyen. Az elnök hetente egy délutánra összehívja a gyűlést és a jelentkezések alapján összeállítja azok műsorát. A műsort úgy alakítja, hogy minden tag az iskolai év alatt szerephez jusson. A szerkesztő összeállítja kéthetenként a Remény számait, az iskolai ünnepélyekről tudósítást küld a helyi lapoknak. A Remény-évfolyamot tanév végén beköttetve átadja a kollégiumi könyvtárnak. A jegyző minden gyűlésről jegyzőkönyvet vezet, a levelezést végzi s a jelenlétet nyilvántartja. A pénztáros többek közt beszedi a tagdíjakat és a hiányzóktól a gyűlésenkénti büntetéseket. A kiadók pedig a szerkesztő utasítása szerint egybemásolják a Remény-számokat.
A gyűlések lehetnek alakuló, rendes, ünnepi és záróülések. Ezek tárgyát is körülírják. A politikát kizárják. Ünnepi gyűlést jeles események, személyek emlékére tartanak. A záró gyűlést a tanév vége felé a tanári testület és a szülők meghívásával rendezik. E két utóbbi gyűléstípus programját az igazgatóság engedélyezi. Az utolsó, 8. § a pályázatokról és versenyekről intézkedik. A kör pályázatokat tűz ki, de a pályatételeket a tanárok állapítják meg, s a beküldött pályamunkákat is a védnök a szaktanárokhoz juttatja el megbírálásra. A verseny szavalásra vonatkozik.
A kör a XX. században nem működhetett folyamatosan. Az első világháború első két évében (1914–16) az épület hadikórházzá alakítása miatt szünetelt munkássága. 1928. május 22-én miniszteri rendelettel valamennyi magyar iskola önképzőkörének a tevékenységét felfüggesztették. 1940-ben indulhattak újra, s 1947-ig van adatunk a működésről. Ez alatt az időszak alatt a védnök tanárok: 1900–1902: Gálfi Lőrinc klasszikafilológus; 1902–1913: Pálffi Márton magyar–latin szakos; 1913/14: Márkos Albert magyar–latin szakos; 1916–1919: Pálffi Márton; 1919–1928: Borbély István magyar–német szakos; 1940/41: Márkos Albert; 1941/42: Gálffy Mózes magyar szakos, Vörös István; 1942–1946: Vörös István filozófia–magyar szakos; 1946/47: Pál András történelem–földrajz szakos. Tanár szempontjából szerencsésnek tekinthető a kör irányítása, hiszen a leghosszabb ideig az író-költő-műfordító Pálffi és az irodalomtörténész Borbély vezette. A körnek évente körülbelül száz tagja volt, ennyit tett ki a három felső osztály diáksága. A rendes gyűlések száma évi 15 és 24 között mozgott, a záróülésen kívül egy-két ünnepi, illetve díszgyűlést tartottak, rendszerint évfordulók, nagy események alkalmával. Az értesítőkben kinyomtatott vagy kivonatolt elnöki jelentések többnyire beszámolnak a rendkívüli eseményekről, díszgyűlések tárgyáról. Az összeállított Remény-számokra is utalnak. Az évfolyamok 15–20 számosak, de vannak évek, amikor nem is említik megjelentét, kérdés, hogy ilyenkor készült-e Remény. S vannak évek, amikor nem jut hely az önképző köri beszámolónak. Szerencsére a kollégiumi Nagykönyvtárban több-kevesebb hiánnyal a Remény-évfolyamok 1943-ig megőrződtek.
Bár a Remény történetét már idézett tanulmányunkban feldolgoztuk, érdemes áttekintenünk az önképző kör és a Remény 20. századi fő munkatársainak jegyzékét, hiszen ők a kollégium legjobb diákjai, a tanintézet büszkeségei. Közülük sokan bekerültek a gimnáziumi vagy teológiai tanári karba. A század első évtizedében a későbbi tanár Kovács Kálmán, majd a jogász-politikus Abrudbányai Ede, az irodalmár tanár Borbély Ferenc, a teológus-püspök Kiss Elek tölti be az elnöki széket, a titkárok-szerkesztők sorában ott találjuk a majdani akadémikus biológiaprofesszort, Gelei Józsefet, az igazgató irodalomtörténész Borbély Istvánt, a gyógynövénykutató professzort, Kopp Elemért. A Remény munkatársai közt feltűnik a Goethét fordító későbbi tanár és spanyol író Orbók Loránd (Lorenzo Azertis), a Brassai- és Dávid Ferenc-életrajzot összeállító Varga Béla (utóbb akadémikus, püspök), az elbeszélésekkel és tanulmányokkal szereplő Borbély István. Az 1905/6-os évfolyam száznál több illusztrációját Müller (Merész) Gyula a kibontakozó művész jegyzi. Gálffy Zsigmond, a későbbi klasszikafilológus igazgató és Orbók Attila, a majdani neves szerkesztő verseket közöl. Az évtized vége felé itt jelennek meg Ligeti Ernő és Indig Ottó első írói kísérletei. S a temető régi sírköveit először számba vevő Zsakó Gyula és Kohn Hillel későbbi jogtudósok is itt közölnek először. 1907-től Tóth István illusztrálja a számokat. Az 1910-es években a rajzok mellett feltűnnek a beragasztott fényképek, sőt kották is eredeti szerzeményekkel. Az évtized elején Hadházy Sándor (utóbb tanár, tankerületi főigazgató), a végén Balázs Ferenc elnökösködik. 1912/13-ban Lakatos Imre, a későbbi mérnök-zenetörténész Lakatos István (mindkét keresztnevét használta!) vezeti a zenei rovatot, de van néprajzi rovat is. Ebben az évben ünneplik a kör fennállásának 80. évfordulóját. 1913/14-ben a zenekör mellett van néprajzi és természettudományi kör is a Krizán belül. 1918 őszén Balázs Ferenc részletes munkatervvel kezdi az önképzőköri munkát. Hármas célkitűzése: a zenei kultúra terjesztése, az új kor íróinak (Ady, Babits, Kosztolányi) megismertetése, a székely népi kultúra tudatosítása (népdalok, balladák gyűjtése, előadása). Felveszik a kapcsolatot a református és katolikus főgimnáziumok önképző köreivel. László Gábor pedig megszerkeszti a Remény 48 lapos litografált „versszámát”.
Az 1920-as években a költő Jakab Géza, majd a jótollú publicista Végh József , azután a költő-esztéta [Szabédi] Székely László, végül a jogász irodalmár Mikó Imre az elnök, a titkár-szerkesztő pedig a Helikon-alapító báró Kemény János, aztán a szobrász Botár István, az egyik legjobb illusztrátor a majdani vértanú természetrajz tanár, Ferenczi Sándor. A Reményt néha gépelik, litografálják. Beszámolnak a reformátusok Gyulai Pál Önképzőkörének nyomtatásban megjelenő Remény-számairól. Az unitárius Remény is ki szeretne lépni az intézet falai közül. 1921-ben önképzőköri tárlatot (Nagy Albert is szerepel!), majd műsoros diákbált, 1922 februárjában pedig Sándor János elhunyt zenetanár tiszteletére emlékhangversenyt rendeznek. 1923-ban az igazgatósággal közösen szervezik meg a Petőfi-centenáriumot. 1924/25-ben van külön szépirodalmi és tudományos rovatuk. Ez utóbbi szerkesztője a későbbi híres matematikus, Borbély Samu. Ekkor még [Abrudbányai] Fikker János (utóbb teológiai tanár), a következő évben a majdani színész, Kovács György a szavalóverseny díjazottja. 1927/28-ban Mikó Imre és osztálytársa László Tihamér (leendő fizikus) próbál új irányt adni a körnek: egyrészt a román irodalom és kultúra jobb megismerésére bátorítanak, másrészt az erdélyi kötődést akarják erősíteni. Mikó cikket ír a transzszilvanizmusról, Ady és Erdély kapcsolatáról, románból fordít. Ő állítja össze a kör utolsó nyomtatott emlékét: Almanach a kolozsvári Unitárius Főgimnázium „Kriza Önképzőkörének” 1927–28. évéről (Kolozsvár, 1928). A 73 lapos füzethez Borbély István írt előszót. Aztán be is tiltották az önképzést.
A tanintézet ügyesen pótolta a kieső önképzési fórumot. A már 1924-től Vári Albert vallástanár vezetésével működő Unitárius Kör, mely 1926-ban felvette Ferencz József püspök nevét, most sikerrel pótolja a Kriza Önképzőkör tevékenységét, még a Reményt is – elég rendszertelenül – megjelenteti. Ennek kiadója Bodor András, a későbbi igazgató-történész, ír bele Gálffy Mózes, a majdani nyelvész. 1935/36-ban Székely [Kormos] Gyula, a novellista lesz a főszerkesztő, Ady költészetéről cikkezik. 1937/38-ban Létay Lajos, a kezdő költő a szerkesztő és kiadó egyszemélyben. Később így emlékszik vissza erre: „Fiatal szívvel még, kézírásos, egyetlen példányban megjelenő lap fölé hajoltam szabad óráimban régi szombat, vasárnap délutánokon: egybeszerkeszteni, lemásolni nagy gonddal meghúzott keretbe diáktársak írásait, novelláit, verseit, riportot és tudományos beszámolót, illusztrálni őket hajjal és virággal, mikroszkóppal és futball-labdával, ahogy azt a műfaj éppen megkívánta. Szárítgatni, simítgatni a lapokat, ráhajtani szépen a borítót, rajta a Reménnyel – hogy betegyük aztán a könyvtárba, a régiek mellé. Lehetett-e reményünk rá, hogy bárki is elolvassa a szerkesztőn, szerkesztőkön kívül?”
1939 januárjától gépelik, 1940-től litografálva sokszorosítják a Remény füzeteit. bennük Jánosházy György és Sinka Zoltán versei, a későbbi kémikus Zsakó János elbeszélése. 1940-től újra működik a Kriza Önképzőkör. Eleinte inkább csak dísz- és emléküléseket tartanak, de 1942/43-ban már határozott célkitűzésük a valláserkölcsi érzés erősítése és a nemzetnevelés. Tárgyaltak a földreform szükségességéről, az egykekérdésről, a sport nevelő hatásáról, a takarékosság nemzetvédelmi szerepéről, a magyar kivándorlásról és hazatelepedésről. Az előadó művészet fejlesztése és a nyelvvédelem is fontos hangsúlyt kapott. Bátorították a finn–magyar levelezést a barátság kialakítása céljából. Az 1943/44-es rövid tanévben alig 12 gyűlést tarthattak s egy szavalóversenyt. Örömmel nyugtázzák a Remény megújulását. Az 1943-as 13 lapnyi beköszöntő, valamint a 18 lapos karácsonyi szám az unitárius Teológiai Könyvtárban fennmaradt. 1944–46-ban két éven át Szabó Dezső, a későbbi tollforgató lelkész a köri elnök. Újszerű célkitűzéseik: kapcsolatot teremteni Erdély népei közt, a tanuló, iparos és földműves ifjak közt, megismerkedni az új eszmékkel, minél többet foglalkozni a népi írókkal. 1945-ben „nagy nehézségek árán sikerült a Reményt is megjelentetni, mely fényes tanúbizonyságot tesz az ifjúság haladó szelleméről, s melyet a helyi sajtó is a legnagyobb elismeréssel fogadott” – írja az elnök jelentésében. 1945/46-ban az Unitárius Leány Ipari Iskola tanulói is bekapcsolódtak az önképzőköri munkába. Ekkor Rostás Gyula a legjobb szavaló, aki decemberben a Diákházban rendezett József Attila-ünnepélyen is fellép, az ifjúság egy csoportja ugyanott szavalókórussal szerepel. Ebben a tanévben, 1945. december 18-án Izsák Vilmos vallástanár védnöksége alatt megalakul a Kriza Önképzőkör alsó osztályos tagozata az I–IV. gimnazisták részére: faliújságot készítenek, bábszínházat szerveznek, előadást hallgatnak a Szovjetunió nevelési rendszeréről.
*
Az önképzőkör mellett a kollégiumban létezett két olvasóegylet. Egy a felső osztályúak, egy pedig az alsó osztályúak részére. A századfordulón mindkettő ifjúsági könyvtárként működött külön-külön helyiségben (a II. emeleten) egy-egy tanár felügyelete alatt egy-két diákkönyvtárossal.
A Felső Osztályúak Ifjúsági Olvasó Egylete az 1896-os átszervezéskor vált ki az addigi Ifjúsági Olvasó és Önképző Egyletből. Eleinte neve csak Ifjúsági Olvasó Egylet volt, s ugyanaz a tanár irányította, mint az önképzőt. Vagyis az önképző könyvtárát önállósították. A tanár és a könyvtáros diák hetente kiadási órát tartott, amikor a fiatalok kikölcsönözhettek tanulmányaikhoz szükséges műveket, szórakoztató olvasmányokat. Akárcsak az önképzőnek, ennek is a VI–VIII.-os tanulók és eleinte a papnövendékek voltak tagjai. Vagy tíz-tizenkét lapot, folyóiratot járattak, ezek egy része a szerkesztőségek ajándékaként érkezett, több tanár is rendszeresen beadta az elolvasott folyóiratszámokat. Az értesítők évről évre közlik a felelős tanárok és a diákkönyvtárosok nevét, az állomány gyarapodását, eleinte még a címjegyzéket is. Felelős tanárok: 1900/901: Márkos Albert; 1901–1904: Kiss Ernő; 1904–1910: Kovács Kálmán; 1910–1915: Barabás Ábel; 1915–1918: Kovács Kálmán; 1918/19: Pálffi Márton, Borbély István; 1919–1926: Borbély István; 1937–1943: Hadházy Sándor; 1943/44: Pál András; 1944/45: Létay Lajos; 1945–1948: Pál András. A diákkönyvtárosok közt volt Müller (Merész) Gyula, Gálffy Zsigmond, Kiss Elek, Fülöp Zoltán, Tóth István, Szabó Dezső. A könyvtár állománya 1913/14-ben 1031 mű volt 1391 kötetben. Tanévenként 400–500 kötetet kölcsönöztek ki. Az első világháború előtt az ajándékozás és vásárlás útján való gyarapodás évi száz kötet körül mozgott. A háború alatt a könyvtár az új kollégiumépületben maradt, míg a tanítás a régi épületben folyt. Úgyhogy a könyvtárt alig használták. A háború végén feltörték és számos kötetet elloptak. Az 1920-as leltározáskor már csak 795 művet számláltak 1079 kötetben. Ezután a gyarapodás nagyon bizonytalan, van év, hogy csak 2–3 művet szereznek be, de főleg állami adományozás útján számos román könyvet iktatnak az állományba. A köteteket 1937/38-ban román, 1941-ben magyar, majd 1945-ben és 1948-ban is megadott szempontok szerint szelektálni kell. 1942/43-ban az állomány 2046 darabot tett ki. 1945/46-ban 18 kötetnyi a gyarapodás, a 2293 kötetes állományból 475 kötet román nyelvű volt.
Az Alosztályúak Olvasó Egylete 1871-ben létesült a III–V. gimnazisták részvételével. Eleinte önképzőkörként tevékenykedtek egy köztanító teológus felügyelete alatt. Tagdíjat fizettek, szavalóversenyeket rendeztek, felolvasásokat tartottak. Pár évig Hajnal címmel kézírásos diáklapot is összeállítottak. A századfordulón már tanár felügyeletével és két diákkönyvtárossal működtek, az I–V. osztályosok számítottak tagnak. Felelős tanárok: 1901–1903: Demeter Dezső, 1903/904: Barabás Ábel; 1904/905: Major Sándor; 1905–1911: Uzoni Imre; 1911–1914: Borbély István; 1914–1917: Vári Albert; 1917/18: Pálffi Márton; 1918–1924: Márkos Albert; 1924–1929: Kiss Ernő; 1937–1941: Ferenczi Sándor; 1941/42: Gálffy Mózes, Bodor András; 1942–1944: Bodor András; 1944–1948: Izsák Vilmos. A könyvtár állománya 1913/14-ben 1239 mű volt 1290 kötetben. Főleg ifjúsági könyveket vásároltak, de adományozás nyomán más műveket is az állományba iktattak. Úgyhogy néha felsőbb osztályosok is innen kölcsönöztek ki könyveket. Itt is hetente tartottak kiadási órát. A két világháború között megszaporodott a román könyvek száma. Ismételten szelektálni kellett az állományt. 1941/42-ben az évi gyarapodás 103 kötet volt, az összállomány 1778 kötetet tett ki. Ezt a könyvtárt is kirabolták mind az első, mind pedig a második világháború folyamán. 1945-ben már csak 1414 kötet találtak a helyén. Az 1945/46-os politikai szempontú válogatáskor 975 kötetet emeltek ki ebből a gyűjteményből. Az 1920-as évek végén, 30-as évek elején mindkét diákkönyvtár alig működött, felelős tanáraik nevét az értesítők, jelentések sem közlik.
*
Az Apolló-kör a zenetanuláshoz és együttes muzsikáláshoz biztosított keretet. Először az 1870/71-es tanévben alakult ilyen néven zenetársulat a kollégiumban. Ez megszűnt, majd 1875-ben újjáalakult igazgatóságtól jóváhagyott szabályzattal. Évente elnököt, jegyzőt, pénztárnokot választottak, s pályázat alapján szakképzett karnagyot. Az első karmester Boér Gergely volt, az Állami Tanítóképző zenetanára. 1895-től a kör szakirányítója Strachal Ferenc zenetanár, heti 2 órát tart a 10–15 önként jelentkező diáknak. A zenekar megtanul bizonyos számokat, s iskolai ünnepélyeken előadja, tavasszal egy-egy zeneestélyen is bemutatja a tanult műveket. Mellette külön működik Dalkör is, amelyet a mindenkori kollégiumi zenetanító vezet, a századfordulón Iszlai Márton. Heti 2–3 órában kórusműveket tanulnak. Szintén ünnepélyek alkalmával lépnek fel. Az Apolló-kör irányítását még mint internátusi felügyelő 1909-től Sándor János veszi át. 1911. március 10-én Sándor egy külön Zenekört is létre hoz klasszikus zeneszerzők műveinek ismertetésére, betanítására. Mikor 1911-ben Sándort a kollégium rendes zenetanárává választják, mindhárom kör irányítását átveszi, s ezek munkája rendre összemosódik. Sándor halála után Ütő Lajos kántortanító, majd 1931-től Péterfy István a zenetanár. Péterfy rendszeresen koncerteket ad a 120 tagú kórussal és az 5–10 tagú zenekarral az 1940-es években, főleg magyar szerzők számait tanulják be. Ekkoriban az Apolló dal- és zenekör elnevezést használják.
Sportkörről csak 1941-től van hírünk. Lőrinczy Zoltán tornatanár a vezetője, ifjúsági elnökei: 1941/42 – ifj. Gálffy Zsigmond; 1942/43 – Nagy István; 1943/44 – Szekernyés Márton. A körnek nyolc szakosztálya működött: atlétika, labdarúgó, síző, korcsolyázó, torna, céllövő, nemzeti tánc, asztali tenisz. A szakosztályok hetente kétszer-háromszor tartottak edzést. Különösen az atlétikai szakosztály szerepelt jól, a kolozsvári középiskolák közötti versenyen első lett. 1943-ban megalakult a kosárlabda-szakosztály is.
*
A cserkészetet az 1933/34-es tanévben honosítja meg Lőrinczy Zoltán: megalapítja a főgimnázium első csapatát, mely nyáron, június-júliusban 16 napon át Szent-Iványi József főgondnok farnasi bitrokán táborozik, itt meglátogatja őket dr. Gyergyay Árpád kollégiumi felügyelő gondnok is gyermekei társaságában. 1935-ben Homoródalmáson tartanak háromhetes táborozást, a következő nyáron pedig részt vesznek a brassói nemzetközi táborozáson. 1935/36-tól már a vitorlázó repülő építése fő célkitűzésük. 1938-ban leírhatták: „Történelmi tény, hogy Koloszvár területén a mi vitorlázó gépünk szállt először a levegőbe 1937-ben [helyesen 1938-ban]”. 1940-ben felveszik a Berde Mózsa cserkészcsapat elnevezést, az 53 tag 2 rajra oszlik, kirándulásokat szerveznek. A regös csoport szórványfalvakat keres fel. 1941/42-ben 35 cserkész részt vesz a 10 napos maglódi táborozáson. 1942/43-ban vitéz Farkas Ferenc altábornagy, országos főcserkész munka közben meglátogatja a csapatot, néhány szóval köszönti a tagokat. A nyári nagytábort újra Homoródalmáson rendezik. 1943/44-ben Lőriczy parancsnok mellett van tiszteletbeli parancsnokuk is Kozma Ferenc vezérkari százados személyében, csapatkirándulásokat, akadályversenyeket rendeznek. 1945 márciusában értesíti a tankerületi igazgató az iskolát, hogy a cserkészetet betiltották.
A cserkészetből nőtt ki az aero-modellezés, majd repülőgép-építés. Ebben az unitárius fiatalok erdélyi viszonylatban is úttörők. A Lőrinczy vezette cserkészcsapat cserkészrepülő-rajt hoz létre 1935-ben, ebben a kollégiumon kívüliek is tevékenykednek, mint Hye György mérnök, Bartha Béla műszerész, ifj. Xantus János és Szőcs Ferenc. Az iskola III. emeletén kaptak helyiséget, s ott építették a szebbnél szebb modelleket. 1936-ban már ki is állították őket az Unió utcai cserkészboltban. Több modelljüket megvásárolták, s ezzel jövedelemre tettek szert. Ekkoriban született az elhatározás, hogy a tagok Hye mérnök tervei szerint építenek egy tényleges vitorlázó repülőt. 1936 februárjában fognak a munkához, melyben az eddigieken kívül még részt vesz ifj. Gyergyay Árpád és Ferenc, Tarcsafalvy Gyula, Gyurka Béla, Ilyés Sándor. A gép 1937 végére elkészül, alig tudják az épületből kivinni. A szászfenesi kaszárnyák környékére, a Zöldsapka fogadó feletti dombra szállítják, s 1938. január 24-én a magyar konzul és népes közönség előtt felrepítik. E látványos siker után a hatóságok betiltják a további próbarepülést. Már a bécsi döntés után, 1940 decemberében tudnak újra a magasba emelkedni. A Magyar Aero-szövetség égisze alatt 1941-ben megalakul a kollégium Aero-köre Lőrinczy vezetésével, első elnöke Szathmári Róbert lesz, 25 tag iratkozik be. Ők már részt vehetnek a magyar szövetség rendezvényein, vezető-tanfolyamán. Az iskola dísztermében megrendezik a város első zárt téri modellbemutatóját. Az 1942/43-as tanévben kis és nagy mintagépeket építenek, megszervezik a kerületi modellező versenyt, s többször kimennek a dezméri repülőtérre a vitorlázó repülőket megfigyelni. 1943/44-ben már a szamosfalvi röptéren is tanulmányokat folytatnak, több berepítő kirándulást tartanak. Ekkor Polacsek Géza a 35 főt számláló kör elnöke.
1940-ben megkezdődik a leventeképzés. Magyarországon már 1921 óta ennek keretében folyt a hazafias nevelés és a katonai előképzés. A román tanügyben is volt hasonló mozgalom, az „országőrség” (străjerie), de ebből a kisebbségi iskolákat 1938-ban kizárták. Az 1939-es magyar törvény értelmében minden III–VIII. gimnazista egyben levente is volt. A kollégium csapata így 181 fős lett, parancsnokául Lőrinczyt nevezték ki. A csapat 3 őrsre oszlott, mindegyik őrsnek 4 tizede volt. Pap Samu, Gálffy Mózes és Balázs József tanárok voltak az őrs-oktatók. A heti 2–3 oktatási órát az órarendbe iktatták. A tananyag főbb fejezetei: testnevelés és egészségápolás, levente szolgálati szabályok, nemzeti alapműveltség, közhasznú ismeretek, lőkiképzés, légvédelmi ismeretek. A gyakorlatokat az udvaron, illetve a lőpályán tartották. A tanév végén le kellett tenni az újoncpróbát. 1942-ben Bodor András lett az iskola leventeparancsnoka, a helyettese Lőrinczy. 1943-ban már honvédpróbát tesz 18 levente. A mozgalmat 1945-ben betiltják.
*
1945-ben több új mozgalom indul be, a kollégium is kénytelen ezeknek helyt adni. Elrendelik, hogy iskolaszövetkezetet kell alapítani, Márton Sámuel tanárt bízzák meg ennek létrehozásával. Megindul a „Haladó Ifjúság”-mozgalom: elvileg pártsemleges, a munkás, paraszt és tanuló ifjakat tömöríti. A diákok 95 %-a beiratkozik, iskolai vezetőnek Bakk András VII.-est választják meg. Minden osztályban felelőst és háromtagú fegyelmi bizottságot választanak. Az iskolai tanárfelelős Péterfy István lesz. Ő, valamint Bodor igazgató és Borsainé megbízott tanár szorgalmasan eljárnak a tanfolyamra, de a felsős diákok idegenkednek a mozgalmi munkától. Beindul a pionírmozgalom is. 1945. március 18–23. között a kisebb osztályok 2–2 diákja vesz részt a kiképző tanfolyamon, majd a megtartott első avatáson Bodor András igazgató intéz buzdító beszédet az iskola első pionírjaihoz. Szovjet mintára 1945-től elindítják a faliújság-szerkesztést, minden osztályban és az iskola előcsarnokában is működik faliújság. A megjelenő cikkek, versek, humoros írások és rajzok a diákok gondolatvilágát tükrözik, néha a tanárokról is véleményt mondanak.
Az eddigi „tanáruralom” ellen irányul az osztálybizalmi-választás. Előírják, hogy minden osztály két tanulót válasszon az ügyes-bajos dolgok intézésére, akik tartsák a kapcsolatot a tanári karral, s munkájukkal hozzájáruljanak a diák-tanár közti távolság, a tekintélyelvű nevelés felszámolásához. Az 1945/46-os tanévben már miniszteri rendelet hattagú osztálytanácsok alakítását és külön elnök választását írja elő. A bizalmik továbbra is működnek, hetente egyszer fogadja őket az igazgató irodájában, s megtárgyalják a felmerülő nehézségeket, konfliktusos helyzeteket. Így az iskola vezetése közvetlen kapcsolatba kerül a diáksággal… – írja a kéziratban maradt értesítő.
*
A kolozsvári Unitárius kollégium keretében működött, majd rendre önállósodott a Teológiai Akadémia, mely az egyetlen magyar unitárius lelkészképző intézet volt. A teológus diákok már az 1860-as évektől hosszabb-rövidebb ideig külön csoportosulva is folytattak önképző tevékenységet, 1860 novemberétől önálló kéziratos közlönyük is volt Egyházi Lap címmel. A teológusok köre csak 1896-ban szakadt el teljesen a főgimnáziumi körtől, ekkortól külön védnöktanáruk volt (a teológiai professzorok egyike), s külön diákelnököt, tisztségviselőket választottak. Már 1902-ben az akkori diákelnök megírta a kör előtörténetét.
A kör aztán a nagyon hullámzó (10 és 30 közötti) létszámú hallgatóság igyekezetétől, rátermettségétől függően 1947/48-ig működött. Rá nem vonatkozott a román állami betiltás. Kéziratos diáklapjuk címét 1905-ben Jövendőre módosították. Ennek anyagából 1928-ban egy antológia is megjelent.
A 19. századi diákkörökről, főleg a reformkori kezdeményezésekről gazdag irodalom szól. E körök 20. századi történetét viszont alig tanulmányozták. Megállapítható, hogy az önképzés a század elején egyrészt a hagyományokat folytatja, de próbál újítani is: miközben a kézírásos lap kiadásához ragaszkodik, alköröket, szakosodott fórumokat hoz létre, s a természettudományoknak, a technikai haladásnak is teret nyit. A kisebbségi helyzetben újra nemzet- és tudaterősítő funkciót kap, s ezzel is magyarázható bezáratása. (Mellesleg a román tanügyben nem is élt ilyen jellegű hagyomány.) A hagyományos önképzőkör mellett rendre szakmai körök, szervezetek is alakultak részben a diákság, részben az oktatók, politikusok kezdeményezésére. Ezek sorából a cserkészetből kinövő Aero-kör vált sikeressé az unitáriusok kollégiumában. A felekezeti iskolák államosításával 1948-ban a hagyományos „diákkörök világa” lezárult.
