A nyolcadik évtizedemet taposom, a 73-ik újesztendőt köszöntöm: BORT, BÚZÁT BÉKESSÉGET – BACHOT, MOZARTOT, BARTÓKOT ADJON AZ ÚRISTEN! De ha visszanézek az elmúlt hét évtizedre, Bach helyett elektromos gépek hangját hallom dübörögni, Mozart helyett muzsikalárma szól, harsog mindenünnen teljes erővel, Bartók helyett zavaros “forrásokból” eredő színes (zene)italokat kínál az élet mindnyájunknak.
BÉKESSÉG?! Szinte szünet nélkül érkeztek, érkeznek háborús hírek, szörnyű tv-képsorok: pusztítás, pusztulás. A három valóság mindenkiben érezteti hatását a gyors, kiszámíthatatlan változások negatív eredménye. Világmozgalom indult a Föld megmentésére, mert rohamosan pusztítjuk a természetet. Világmozgalom fordult a második valóság, az ember által teremtett gépi, tárgyi világ túlkapásai ellen. A civilizáció romboló hatást szeretnénk fékekezni, megfékezésről azonban szó sem lehet. Baj van a harmadik valóságunkkal is, azzal, ami az agyunkban és a szívónkben fészkel. Megszaladt a képzelőerőnk képi kivetítő képessége: igyekszünk azonnal kivetíteni magunkból mindent, ami bennünk megszületik. Pedig be sokszor sóhajt fel az emberi lelkiismeret: mi lesz a világból, ha minden megvalósul, amire gondolunk, vágyódunk? Régóta tudjuk, hogy a tudatunk szintjén működő harmadik valóság sokkal erősebb a másik kettőnél, a természet és az emberi kéz kreációinál.
A legnagyobb baj éppen, hogy a tudati valóságunk épült le az elmúlt száz évben: elvesztettük a hitünket a dolgok örök rendjében, a kozmosz törvényeiben, SEMMIBEN SEM HISZÜNK! Minden, ami van, másképpen is lehet, másképpen is igaz, vagyis semmi sem igaz. A művészet szenvedi meg igazán ezt a tudati, lelki kiürülést. Nincsen fogódzója a művészetnek. A mai világ emberének nincs igazán hite semmiben, a művészetnek sem hisz, és ami még rosszabb: a művészet sem hisz önmagában. Pótcselekvésekkel helyettesítjük az igazi cselekvéseket, pótművészetekkel az igazi művészetet. Éppen ezért fordultunk vissza a NEOSTÍLUSHOZ; nem a technikát újítottuk fel igazán, hanem a régi korok HITÉT önmagunkban és a világban. Akkor, amikor visszamentünk a legősibb zenei világokba az egyáltalán nem barbár világokba, megpróbáltuk újrakezdeni, amit egyszer már megcsináltunk a művészetben, az emberiség történetében. Előre menekültünk az elektronikus világba, de csak azért, hogy higyjünk valamiben. Ha egyébben már úgy sem hiszünk, akkor avassuk szentté életünkben az ELEKTRÓNIKÁT. A modern művészet kétségbeesetten keresi elvesztett hitét!
A visszapillantó tükör – íme! – sötét képet mutat... és mi mégis örvendünk, amikor érkezik az újesztendő, mert egy dolgot nem vesztettünk el: a REMÉNYT. És egy dologban fantasztikusan hiszünk, hogy holnap, az új évben, a jövő században jobb lesz minden. Visszatalálunk végre önmagunkhoz, rendbejön a világ dolga, és otthonra lelünk az új, harmonikus ÉLETBEN.
Remény, te »Földiekkel játszó...«, embereket vigasztaló »égi tünemény«, milyen jó, hogy itt vagy nekünk. Még akkor is, ha mindig csatlakozunk benned.Nem hiába mondja a költő Csalfa, vak Remény-nek, mi mégis hiszünk szép szavadnak. Reményből építünk Bábel-tornyot!
Most, hogy leírtam a bűvös Bábel-torony szavakat, jött el értem a »csak kinyitom a könyvet« mágiája. Egy Stravinsky-monográfia nyílt ki előttem. Olvasom: “...két partitúra-szisztémát tévesen egybemásoltak (...) Így is játszották – írja emlékezéseiben Stravinsky –, és az én egyszerű hármashangzatos darabom olyan kakofóniába fúlt, amely manapság is elismerést vívna ki számomra Darmstadban. A harmóniavilágnak ez a hirtelen változása olyannyira nem ébresztette fel Koussevitzky gyanúját, hogy évekkel később bevalotta nekem: jobban kedvelte az eredeti változatot” – vagyis a bemutatón elhangzottat. Stravinsky ODE című művéről van szó, az Epitaphium tételéről, ahol az előbbi hibára ráadásul a trombitás a B-trombitában írt szólamot végig C-trombitaként olvasta. Egy kis Bábel-tornya egy bemutató keretében, és ez a beszámoló a monográfia azon oldalán olvasható, amelyen a következő mű a BÁBEL címet viseli.
A 20. század a művészetben és a civilizációban, az emberi életben, gondolkodásban, lélekben BÁBEL-TORNYOT épített?
Legyen az újesztendő, a 2008-ik nemcsak “vigságszerző”, de REMÉNYTKELTŐ IS!
