Voicing the Bell
Talán ez a ház, ahol lelaktam huszonhat évet,
a ház falán nem hatolhatna át még maga He Man se,
hol eltorlaszolt telek csapkodják a palatetőt, és visszatérő
nyarak zörgetnek jólnevelten a veranda-ajtón délelőtt,
hol a kertnyi sok haldoboz, gázpalack, kötélhosszak
és kiszúrt lasztik felérnek bárki más országával,
hol sirályszerenád juttatja az ég eszébe, hogy ideje van már
kicsit előbb nyugodni le, most megint kilenckor csengetnek be,
hol iskolás egyenruhám gáztűznél hevül novemberben, és láb-
asból mernek vasárnap forró vizet az esti fürdőmhöz,
hol morgó tűz előtt szárítkozásom után a Theresa
Lowe épp hogy egymásból következő rítusok,
hol szombat van rajzfilmmel, mise apámmal, és irány
a pub, célba dobunk, Fantán úszó csipszek, haza Dallast nézni,
hol épp eléggé furdal az adventi naptárból kilopott csoki,
ám a Kisjézus nyílásán nem nyúlok be, csakis az ő napján,
hol megtölti szagával a sült a konyhát, és a gesztenyés töltelék
miatt finnyáznak is a szomszédok, átjárnak hozzánk mégis,
hol hallgatózom odabentről, szobám futballista arcok kastélya
és Lego önérzés, a falon pedig nem hatolhat át még maga He Man se.
Talán ez lehetett a ház, ahol lelaktam huszonhat évet,
a háztetőt fedő palák anyaga madártoll és nedves papír,
hol a csempe ripityára tört, ha csupán említésre kerültek vasárnap estek,
és celluxot szaggatnak a sikító falfestékről, hulló vakolatáról,
hol a hűtőmágnes betűk azt üzenik, nincs is Télapó,
és a harang szava még megsiratandó évfordulókról szól,
hol kivont kardok a múltról locsogó nyelveknek vagdossák magukat,
és a becsvágy végső románca nem kapja meg utolsó kívánságát,
hol besasszézik a csipkeruhás terrorista szerelem, és fékezett
habzású daganat a sajnálkozás, csupasz arcától megfosztott karóra,
hol amit csak akarsz, kitörő bűntudatképp öntesz vissza rám,
disztingvált modorban, akár egy puskalövés a hajnal első fényére,
ahogy elhagyom a házat, és rámébred a reggeli város –
ködös szürke, mint a lápföld, ásítva vonatot sivít és
felköhög pár ingázót; a külvárosok bőrpanaszai következtében is
picsába szállt el az egész, és viszem magammal, mit nem választhattam én :
ha már így kell legyen, hát hiányozni fogsz, szerelmem,
ám hadd legyen ez záró táv kopott cipőmnek célegyenesén,
hadd legyen ez a múzsának utolsó költemény.
Dányi Dániel fordítása
