"A szülőföld megannyi személyes mitológia"
Kereső  »
XVII. ÉVFOLYAM 2006. 4. (450.) SZÁM — FEBRUÁR 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Bi­zony a rám­pák is vi­lá­gít­nak
Szabó Árpád Töhötöm
Mi­ért él Bun­dás Rekk si­va­tag­ban?
Vida Gábor
Dühöngő jegyzet
avagy szülőföld és anyanyelv
Sipos Gábor
Po­li­ti­ka, vas­út, tör­té­net­írás
Szőcs István
Az el­sők di­cső­sé­ge – örök­ké má­so­ké?
László Noémi
Gyanútlanul
Horváth Előd Benjámin
Cirque du soleil
(reggeli stanzák)
Márkus András
A kolozsvári orgia
avagy Kolozsvár újra benépesül
Váradi Nagy Pál
Fordulatok a végmegállóban
Drótokon
Balett
Gyilkosok
Batári Gábor
Lat­ri­na ma­gi­ca
Demeter Zsuzsa
Nyelv-em­lé­kek
Jancsó Miklós
Stré­be­rek
Lászlóffy Csaba
Allegro barbaro
Fodor Sándor
OL­VA­SÓ­NAP­LÓ
Egy kortárs különös sorsú könyvéről
Mihai Măniuţiu
A szín­pa­di hár­mas­ság
Terényi Ede
MO­ZART­RÓL MO­ZART­TAL 2.
Hin­tón Eu­ró­pá­ban
Márciusi évfordulók
 
Sipos Gábor
Po­li­ti­ka, vas­út, tör­té­net­írás
XVII. ÉVFOLYAM 2006. 4. (450.) SZÁM — FEBRUÁR 25.

Szép bar­na­pi­ros ar­cú, hor­gas or­rú, las­san már ko­pa­szo­dó fér­fiú te­kint az ol­va­só­ra a kö­tet bo­rí­tó­já­ról, ma­gya­ro­san kipödrött ba­ju­sza és ál­ló­gal­lé­ros fe­ke­te ka­bát­já­nak zsi­nór­za­ta is jel­leg­ze­te­sen 19. szá­za­di; jel­lem­szi­lárd­sá­got, ha­tá­ro­zott­sá­got és nyu­gal­mat su­gár­zó arc­ki­fe­je­zé­se pe­dig – Ba­ra­bás Mik­lós ecset­jé­nek jó­vol­tá­ból – szin­te ta­pint­ha­tó­an áb­rá­zol­ja a cím­ben fel­tün­te­tett di­csé­rő jel­zőt: e fér­fiú a hosszú szá­zad meg­ha­tá­ro­zó egyé­ni­sé­gei kö­zé tar­to­zott. „Ne­ve tu­laj­don­kép­pen oda­kí­ván­ko­zik a Szé­che­nyi Ist­ván, Kos­suth La­jos, De­ák Fe­renc, Eöt­vös Jó­zsef és Wes­se­lé­nyi Mik­lós ne­ve mel­lé” – jegy­zi meg Egyed Ákos az elő­szó­ban, és hogy ma még­sem így sze­re­pel a köz­tu­dat­ban, an­nak az le­het az oka, hogy élet­mű­ve nem a re­form­kor vagy a sza­bad­ság­harc ide­jén, ha­nem a neo­ab­szo­lu­tiz­mus ko­rá­ban tel­je­se­dett ki.
Gróf Mikó Im­ré­ről egy idő­ben so­kan és so­kat ír­tak, élet­raj­za még­sem szü­le­tett meg. Szü­le­té­sé­nek 200. év­for­du­ló­já­ra ké­szül­ve vál­lal­ko­zott Egyed Ákos ar­ra, hogy több év­ti­ze­des ku­ta­tó­mun­ká­ját cél­sze­rű­en ki­egé­szít­ve har­mad­fél­száz la­pos kö­tet­ben fog­lal­ja össze az in­téz­mény­ala­pí­tó gróf éle­tét és mun­kás­sá­gá­nak ér­té­ke­lé­sét. Mond­hat­ni di­ák­ko­ra óta fog­lal­koz­tat­ta a té­ma, hi­szen a sep­si­szent­györ­gyi Re­for­má­tus Szé­kely Mikó Kol­lé­gi­um­ban so­kat hal­lott a név­adó ala­pí­tó­ról. Az­tán a ko­lozs­vá­ri Tör­té­ne­ti In­té­zet­ben az 1848-as mun­ka­kö­zös­ség tag­ja­ként im­már mint ta­pasz­talt ku­ta­tó is­mer­ke­dett meg Mikó Im­re ha­gya­té­ká­val, és a for­ra­da­lom­ban és a sza­bad­ság­harc­ban ját­szott sze­re­pé­nek fel­tá­rá­sa mel­lett az ab­szo­lu­tiz­mus­ko­ri tár­sa­da­lom­szer­ve­ző, az al­ko­tó tu­dós és a mo­der­ni­zá­ló gaz­da­sá­gi szak­em­ber alak­ja is ki­raj­zo­ló­dott.
Ek­ko­ri­ban vált nyil­ván­va­ló­vá szá­má­ra, hogy a gaz­dag­nak mond­ha­tó Mikó-bibliográfia va­ló­já­ban egy­ol­da­lú, a szé­kely gróf köz­éle­ti te­vé­keny­sé­gét so­kan mél­tat­ták, de a fi­a­tal­kor, a fel­ké­szü­lés évei mind­ed­dig ho­mály­ban ma­rad­tak. A most köz­zé­tett élet­raj­zi kö­tet egyik nagy ér­de­me épp ezek­nek az arány­ta­lan­sá­gok­nak a meg­szün­te­té­se; Mikó élet­út­ját úgy tár­ja elénk a szer­ző, hogy a fé­nyes köz­éle­ti pá­lya, a ma­ra­dan­dó ered­mé­nyek alap­ja­it, moz­ga­tó­ru­gó­it is meg­is­mer­het­jük. Hi­szen a csa­lá­di ha­gyo­má­nyok, a szé­kely­föl­di gyer­mek­évek, majd a nagyenyedi Beth­len Kol­lé­gi­um­ban ka­pott re­for­má­tus de­mok­ra­ti­kus ne­ve­lés ha­tá­sá­ra ki­ala­ku­ló jel­le­me irá­nyí­tot­ta ké­sőb­bi mű­kö­dé­sét, nem lát­vá­nyo­san gya­ko­rolt, de élő kál­vi­nis­ta hi­te és en­nek meg­fe­le­lő er­köl­csi nor­mái meg­ha­tá­roz­ták dön­té­se­it. A Beth­len-fő­is­ko­la épp az 1820-as évek­ben kor­sze­rű­sö­dő tan­rend­je, a jó ne­vű pro­fesszo­rok igen ala­pos klasszi­kus mű­velt­ség­gel, szé­les­kö­rű tör­té­nel­mi is­me­re­tek­kel vér­tez­ték fel, a szü­le­té­si elő­jo­go­kat nem, csak a szel­le­mi vagy tes­ti ki­vá­ló­sá­got be­csü­lő kál­vi­nis­ta di­ák­köz­tár­sa­ság pe­dig egy élet­re de­mok­ra­tá­vá tet­te a fi­a­tal arisz­tok­ra­tát.
Ma­ros­vá­sár­he­lyi jo­gi ta­nul­má­nyok után 1825-ben az Er­dé­lyi Fő­kor­mány­szék hi­va­tal­no­ka lett, és bár hi­va­ta­li pá­lyá­ján szé­pen emel­ke­dett, éle­té­nek ez­zel a szin­te ne­gyed­szá­za­dos sza­ka­szá­val ed­dig nem­igen tu­dott mit kez­de­ni a szak­iro­da­lom. Egyed Ákos friss kö­te­té­nek má­sik ér­de­me, hogy a fő­kincs­tár­no­ki tiszt­sé­gig emel­ke­dő Mikó-életpályának e sza­ka­szát le­vél­tá­ri for­rá­sok se­gít­sé­gé­vel rész­le­te­sen szem­ügy­re ve­szi, ki­fejt­ve, hogy Mikó az au­li­kus hi­va­ta­li kör­nye­zet­ben is meg­tar­tot­ta kap­cso­la­ta­it a re­form­el­len­zék­kel. Ek­ko­ri­ban ala­kul­ha­tott ki mér­sé­kelt nem­ze­ti irány­za­tú, kö­zép­utas po­li­ti­kai ma­ga­tar­tá­sa, amely a kö­vet­ke­ző év­ti­ze­dek­ben is jel­le­mez­te.
Mikó Im­re 1848-ban kez­dő­dő és a kö­vet­ke­ző év­ti­ze­dek­ben ki­tel­je­se­dő po­li­ti­kai pá­lyá­ját már rész­le­te­seb­ben fel­tár­ta az ed­di­gi szak­iro­da­lom, Egyed Ákos jól öt­vö­zi en­nek ered­mé­nye­it sa­ját ku­ta­tá­sa­i­ból le­szűr­he­tő meg­ál­la­pí­tá­sok­kal. A „ma­gyar ta­vasz” évé­ben Mikó – im­már fő­kor­mány­zó­ként – igye­ke­zett „el­ke­rül­ni min­den össze­üt­kö­zést a ma­gya­rok és a más nem­ze­ti­sé­gek kö­zött, fenn­tart­va a tör­vé­nyes ren­det”, de mint az unió kö­vet­ke­ze­tes hí­ve a Habsburg–magyar konf­lik­tus­ban „min­dig a nem­ze­ti prog­ram mel­lé állt,” s ha az ál­ta­la tisz­telt tör­vé­nyes­ség út­já­ról épp az ural­ko­dó tért le, még a ter­mé­sze­té­vel el­len­ke­ző ve­zé­ri sze­re­pet is vál­lal­ta. Így lett el­nö­ke az 1848 ok­tó­be­ré­ben Agyag­fal­vá­ra össze­hí­vott szé­kely nem­ze­ti gyű­lés­nek, ugyan­is a szer­ve­zők el­fo­gad­ták az ál­ta­la ja­va­solt mér­sé­kel­tebb prog­ra­mot. A ro­mán ha­tár­őr­ez­re­dek tá­ma­dá­sa után azon­ban ő is a har­cot fel­vál­la­ló szé­kely­ség mel­lé állt.
De­cem­ber­ben vit­te Olmützbe az ural­ko­dó­nak szánt er­dé­lyi me­mo­ran­du­mot, ott azon­ban há­zi őri­zet­be ke­rült és csak egy év múl­va utaz­ha­tott ha­za, a neoabszolutista kor­mány­zat alá ke­rült Er­dély­be. A köz­éle­ti és csa­lá­di tra­gé­di­ák okoz­ta de­presszi­ó­ból csak­ha­mar ma­gá­hoz tért, és a gaz­da­ság meg a mű­ve­lő­dés te­rü­le­tén ta­lált le­he­tő­sé­get a köz­hasz­nú te­vé­keny­ség­re. Ek­ko­ri­ban vá­lasz­tot­ta jel­mon­da­tá­ul a Claudianus-idézetet (amely kü­lön­ben ko­lozs­vá­ri szob­rán is ol­vas­ha­tó): „Peragit tranquilla potestas, quod violenta nequit”. Mikó a ko­ra­be­li er­dé­lyi va­ló­ság­nak leg­meg­fe­le­lőbb, el­iga­zí­tó „Szé­che­nyi­-elv”-ként fog­ta fel az idé­ze­tet, ame­lyet ma­ga így for­dí­tott: „Mit erő­szak­kal nem, csönd­ben és hal­kan mun­kál­va vég­be­vi­het­ni.” Cse­lek­vé­si prog­ram­ját az Irány­esz­mék­ben fog­lal­ta össze, a Bu­da­pes­ti Szem­lé­ben meg­je­lent cikk­so­ro­zat bő elem­zé­sét ol­vas­hat­juk a kö­tet­ben.
E csönd­ben és hal­kan, de ki­tar­tó­an, nagy ál­do­zat­kész­ség­gel, sok te­rü­le­ten vég­zett mun­ka más­fél év­ti­ze­de je­len­tet­te Mikó élet­pá­lyá­já­nak iga­zi csú­csát. Egyed Ákos kü­lön fe­je­ze­tet szen­telt a re­for­má­tus is­ko­lák meg­men­té­sé­ért ví­vott küz­del­mé­nek, en­nek ered­mé­nye az enyedi kol­lé­gi­um új­ra­in­dí­tá­sa és a sep­si­szent­györ­gyi al­gim­ná­zi­um meg­ala­pí­tá­sa, amely utóbb fő­gim­ná­zi­um­má fej­lő­dött. Ugyan­csak kü­lön fe­je­zet szól az Er­dé­lyi Gaz­da­sá­gi Egye­sü­let új­já­szer­ve­zé­sé­ről, az el­nök­ké vá­lasz­tott gróf kü­lön hang­sú­lyoz­ta, hogy az egy­let az egész ma­gyar ag­rár­tár­sa­da­lom­nak kép­vi­se­lő­je, és mind a nagy­bir­to­kos­ok, mind a kis­ter­me­lők kö­ré­ben ter­jesz­te­ni kí­ván­ja a kor­sze­rű gaz­dál­ko­dás­hoz szük­sé­ges szak­is­me­re­te­ket. Köz­gaz­da­sá­gi té­ren az Er­dély­ben épí­ten­dő vas­utak ügyé­nek szin­tén Mikó volt az egyik fő szó­szó­ló­ja, ha­tá­ro­zot­tan a Szolnok–Nagyvárad–Kolozsvár–Brassó  vo­nal el­sőbb­sé­ge mel­lett tet­te le vok­sát, s nem raj­ta mú­lott, hogy a neo­ab­szo­lu­tiz­mus ide­jén mun­kás­sá­ga ered­mény­te­len ma­radt. A ko­lozs­vá­ri ma­gyar szín­ház új­já­szer­ve­zé­se szin­tén Mikó Im­ré­nek kö­szön­he­tő, a szín­há­zi bi­zott­ság el­nö­ke­ként si­ke­rült en­ge­dé­lye­ket ki­jár­nia a ha­tó­sá­gok­nál, majd pe­dig az épít­ke­zés és az ál­lan­dó fenn­tar­tás anya­gi alap­ja­it sze­rez­te meg.
Az élet­raj­zi kö­tet egy­ötö­dét az Er­dé­lyi Múzeum-Egyesület meg­ala­pí­tá­sa kö­rü­li bo­nyo­dal­mak tisz­tá­zá­sá­ra szán­ta a szer­ző, Mikó Im­re ugyan­is 1842-től élénk fi­gye­lem­mel kí­sér­te a mú­ze­um­ala­pí­tá­si ter­ve­ket, és az 1850-es évek kö­ze­pén az er­dé­lyi ma­gyar múlt tár­gyi és írá­sos em­lé­ke­it őr­zen­dő, min­den tu­do­mány­ág mű­ve­lé­sét le­he­tő­vé té­vő in­téz­mény lét­re­ho­zá­sá­ért mun­kál­ko­dott. Az alap­sza­bály­ok ural­ko­dói jó­vá­ha­gya­tá­sa há­rom évig hú­zó­dott, a si­kert Mikó sze­mé­lyi­sé­ge ga­ran­tál­ta, őt ugyan­is a bé­csi ud­var el­fo­gad­ta tár­gya­ló­part­ner­nek. 1859. no­vem­ber 23-án kez­dő­dött Ko­lozs­vá­rott az Egye­sü­let ala­ku­ló gyű­lé­se, amely a po­li­ti­kai köz­élet hi­á­nyá­ban az er­dé­lyi ma­gyar­ság ön­szer­ve­ző­dé­sé­nek ki­vá­ló le­he­tő­sé­get biz­to­sí­tott. Az új in­téz­mény­nek ott­hon is ke­rült a tu­dós gróf jó­vol­tá­ból, gr. Te­le­ki Jó­zsef­től vá­sá­rolt kert­jét és az ab­ban épí­tett eme­le­tes vil­lá­ját ado­má­nyoz­ta a Múzeum-Egyesületnek. E fő­úri gesz­tus mi­att kap­ta már kor­tár­sa­i­tól az „Er­dély Szé­che­nyi­je” meg­tisz­te­lő cí­met.
Mikó Im­re, akár­csak fent em­lí­tett kor­tár­sai, po­li­ti­kai és tár­sa­da­lom­szer­ve­ző te­vé­keny­sé­ge mel­lett al­ko­tó ér­tel­mi­sé­gi­ként a tol­lat is for­gat­ta, de a pub­li­cisz­ti­ka vagy a szép­iro­da­lom he­lyett ked­venc tu­do­má­nyát, a tör­té­net­ku­ta­tást mű­vel­te. Az ál­ta­la el­in­dí­tott Er­dé­lyi Tör­té­nel­mi Ada­tok cí­mű for­rás­ki­ad­vány-so­ro­zat­nak éle­té­ben négy kö­te­te je­lent meg, Bod Pé­ter és Benkő Jó­zsef éle­tét és mun­kás­sá­gát pe­dig má­ig for­ga­tott és idé­zett mo­nog­rá­fi­ák­ban dol­goz­ta fel. Ál­do­zat­kész­sé­gé­re és tu­do­má­nyos alá­za­tá­ra jel­lem­ző, aho­gyan ba­rát­ja, Debreczeni Már­ton bá­nya­mér­nök ha­gya­té­ká­ból, ki­sebb-na­gyobb cé­du­lák­ból re­konst­ru­ál­ta A kióvi csa­ta cí­mű eposzt, ame­lyet az­tán sa­ját költ­sé­gén je­len­te­tett meg.
1867 után az Andrássy-kormány köz­le­ke­dés­ügyi mi­nisz­te­re­ként dol­goz­ha­tott az er­dé­lyi köz­le­ke­dé­si vi­szo­nyok kor­sze­rű­sí­té­sén, a vas­út­há­ló­zat ki­ter­jesz­té­sén, de há­rom év múl­va le­mon­dott, be­le­fá­rad­va az el­ha­tal­ma­so­dó kor­rup­ci­ó­val foly­ta­tott küz­de­lem­be. Köz­éle­ti te­vé­keny­sé­gét in­kább a tu­do­má­nyok­ra kon­cent­rál­ta, az 1867-ben meg­ala­kult Ma­gyar Tör­té­nel­mi Tár­su­lat őt vá­lasz­tot­ta el­nö­ké­vé, e tiszt­sé­get ha­lá­lá­ig (1876) vi­sel­te.
Egyed Ákos köny­ve nem te­szi ugyan fö­lös­le­ges­sé a maj­dan meg­íran­dó rész­le­te­sebb Mikó-monográfiát, de az ará­nyo­san föl­épí­tett élet­rajz a tör­té­nel­mi kö­rül­mé­nyek kel­lő mér­té­kű vá­zo­lá­sá­val, a tu­dós gróf élet­mű­vé­nek ér­tő elem­zé­se már­is je­len­tős lé­pés a cél fe­lé, hogy „Er­dély Szé­che­nyi­jét” ne csak a ki­sebb ha­za be­csül­je mél­tó mó­don, ha­nem szé­le­sebb kör­ben is is­mert­té vál­jék. E ter­ve­zett mo­nog­rá­fi­á­ban kü­lön fe­je­ze­tet ér­de­mel­ne Mikó egy­ház­ke­rü­le­ti fő­gond­no­ki mű­kö­dé­se, amely­re a je­len kö­tet kis­sé rö­vid­re fog­va tér ki. Ha­son­ló­kép­pen hasz­nos vol­na a Mikó-családfa új­ra­köz­lé­se a bo­nyo­lult le­szár­ma­zá­si vi­szo­nyok könnyebb kö­ve­té­se ér­de­ké­ben.
A Mikó-bicentenáriumra ké­szült élet­raj­zi kö­tet jó mi­nő­sé­gű il­luszt­rá­ci­ói, fő­ként a kéz­irat­ok és nyom­tat­vá­nyok rep­ro­duk­ci­ói szin­te vissza­re­pí­tik az ol­va­sót a 19. szá­zad vi­lá­gá­ba, nyom­dai ki­vi­te­le­zés­ük pe­dig, akár­csak az egész köny­vé, ki­fo­gás­ta­lan. Sze­mély- és hely­név­mu­ta­tó és – ha­gyo­má­nyos mó­don – ro­mán és né­met nyel­vű tar­ta­lom­jegy­zék te­szi hasz­nál­ha­tób­bá a ki­ad­ványt.

Egyed Ákos: Gróf Mikó Im­re – Er­dély Szé­che­nyi­je. Deb­re­cen, 2005. A Deb­re­ce­ni Egye­tem Tör­té­nel­mi In­té­ze­te és az Er­dé­lyi Múzeum-Egyesület ki­ad­vá­nya.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében