"Sem a bűn, sem a bűntudat nem ítélhet az érték felett"
Kereső  »
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 3. (497.) SZÁM - Február 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Dávid Gyula
Nem mentőöv és nem besugóknak
Lászlóffy Aladár
Az árnyék
Az élet csendes arspoetikája
Király László
... ....... GLORIA MUNDI (Lenin elvtárs a kínai boltban)
Vári Attila
Az árnyékvadász
Keresztury Dezső
Határon
Szálinger Balázs
Ez itt pannón szonett
Kiss Nelli
Az ex-pasimnak nője van
Délután
Tangó
Murányi Sándor Olivér
Formagyakorlat, melyben Zordon megismerkedik újdonsült sógorával, Norbival, a fővárosi vegetáriánus hústoronnyal
Simona Popescu
A hallgatásról
Bogdán László
A kintrekedtek - A gyűrű
Szőcs István
A múlt idők setét virága II.
Jancsó Miklós
Színházi keresztelő
Terényi Ede
Zene - a csenden túl - Zene belülről
Hírek
 
Jancsó Miklós
Színházi keresztelő
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 3. (497.) SZÁM - Február 10.

Az 1980-as években szinte minden esztendő végén a kolozsvári Állami Magyar Színház szilveszteri műsort állított össze – a nézők legnagyobb örömére.
Már december közepén elkezdődött a jegyigénylés – titokban persze, mert a pénztár hivatalosan még meghívókat sem állíthatott ki. Nagy várakozás és készülődés előzte meg a bemutatót, sőt, a későbbi, nézőelvárásoktól függően műsoron tartott kabaréelőadásokat.
Ha visszagondolok színházi éveimre, azt hiszem, a kabaré (vagy szilveszteri műsor) volt a legtisztességesebb – és a nézettséget legjobban követhető produkcióknak – egyike. Vagy ő volt ilyen vonatkozásban az „egyke”. Ez a műfaj volt, amit addig tartott műsoron a színház, amíg volt nézője. Semmiféle „más szempontok” nem befolyásolták az előadásszámot..
A kabarécsinálás furcsa módon, rendszerektől függetlenül, valahol mindig mentesült komoly művészi követelményektől (sajnos nem egyszer néhány nap alatt csapta össze a – színház az előadást – ami, többnyire meg is látszott a minőségen.). Ha a művészi igényesség nem is jellemezte mindig  ezeket az előadásokat, az ideológiai elvárások, mint minden bemutatásra szánt produkció esetén, itt is kötelezőek voltak – természetesen Ceauşescu diktatúrájában. A szilveszteri műsorban például egy idő után kötelező módon román szerzőket is játszani kellett. Igen ám, de román kabarészerzők (rövid jelenetek, politikai, emberi gyarlóságokat kifigurázó párosjelenetek szerzői) egyszerűen nem léteztek: a kabaré mint műfaj – nem volt, ma sincs,  nem román specialitás.
Egy alkalommal, december vége felé, újra szilveszteri „vidám műsorra” készülődtünk. (A cenzúra még működik, 1989 előtt vagyunk).
Az én feladatom a konferálás volt, saját szerepemmel voltam elfoglalva, de időnként, mintegy kikapcsolásként érdeklődéssel néztem a készülő jeleneteket. Meglepetten tapasztaltam, hogy a rendezőnek sikerült nem is egy, de három Muşatescu jelenetet találnia. Nagy dolog volt ez, hiszen eddig is keresgéltünk klasszikus vagy nem klasszikus román szerzőktől műfajunkba illő jeleneteket, de nem találtunk. Sőt már a magyar kabarészerzők jelentősebb kabarétréfáit is bemutattuk, az anyagösszeállítás mindig komoly gondot jelentett a vidám műsorok rendezőinek. A szövegválogatások a maguk tarkaságában rendkívül érdekes kordokumentumokká váltak – azaz váltak volna. (Az 1990-es vége felé a kolozsvári Állami Magyar Színház könytárában már egy kabarészövegkönyvet, súgópéldányt sem találtam – a diktatúra idejéből. A színházvezetés „kiselejteztette” ezt az anyagot).  
És most, íme, derült színházi égből – egyszerre három Muşatescu jelenet. És ami még meglepőbb volt: három jól játszható, valódi „kabaréjelenet”.
A színészkollégák jó kedvvel próbáltak – úgy tűnt, lesz siker, no meg semmilyen vonatkozásban nem lesz gond azon a bizonyos „vizionálás”-on. Hála a román szerzőnek, Muşatescunak.
A mai ifjúság – a fiatal színészek sem – már azt sem tudják, mi is volt az a bizonyos „vizionálás”. A fogalom szószerinti fordítása – vizionare – „megtekintés” – egyféle szakmai „magyarosítás” eredményeként került be az akkori színházi-ideológiai-művészi köztudatba.
Valójában a vizionálás a készülő előadás politikai-ideológiai  ellenőrzése  volt: a megyei elvtársak – jó esetben nyolcan-tízen is – ha úgy találták, hogy a magyar színház legújabb vidám műsorában nincs semmi rendszer- vagy ideológiaellenes megnyilvánulás, engedélyezték az előadás bemutatását. Esetenként cenzúrázva, „belejavítva” a készülő produkcióba.
A mi kabarénk is elkészült, bemutató előtt  beültek az elvtársak, lám, nem-é kerül be valami  szocializmusellenesség a magyar színház vidám műsorába?
Mit is mondjak? Agyondicsértek minket: íme, brávó, hány Muşatescu-jelenet szerepel a műsoron! Ugye, hogy van román szerző is, nem csak Molnár, Heltai, Rejtő Jenő! Dicsérték is a rendezőt ezért (elpirult és szerényen lehorgasztotta a fejét), dicsérték az igazgatót (ő is zavarba jött egy pillanatra), majd gratuláltak nekünk, csak így tovább. Az egyik elvtárs összehasonlította a Román TV-ben bemutatott Muşatescu-jelenetet a miénkkel (a rendező csodálkozva hallgatott, olyan tekintettel nézett a beszélőre, mint aki nem hall jól), és kifejtette, mennyivel jobb a miénk (a rendező erre újra elvörösödött – húsz év alatt nem láttam ennyit pirulni, mint ekkor, a sok dicséret hallatán).
– Bravó, bravó önöknek, „mult succes” (sok sikert)! – búcsúztak tőlünk nagy-nagy megelégedéssel a megyeiek.
Mikor az elvtársak elszéledtek, megkérdeztem a rendezőt:
Mondd, hol fedezted fel ezekete a Muşatescu-jeleneteket?
A rendező sajnálkozva rámnézett, hosszan, kutatóan.
– Hát te nem vetted észre?
– Mit kellett volna észrevennem?
– Azt, hogy a jeleneteket nem Muşatescu írta.
– Hanem ki?
– Rejtő Jenő.
– Hogy lett Rejtő Jenőből Muşatescu?
– Egyszerű: egy havas decemberi délutánon, egy üveg bor elfogyasztása után, egyszerűen  átkereszteltem Rejtő Jenőt.
– De ... na várj csak. Hiszen az egyik kultúraktivista azt mondta, hogy látta a  román televízióban azt, amit mi játszottunk. Azt a Muşatescut. És még azt is mondta, hogy a mi előadásunkban a színrevitel jobb volt. Meg hogy milyen jó író Muşatescu.....
Rendezőbarátom kétségbeesetten felpillantott a mennyezetre és nagyot sóhajtott.
Tovább gondolkoztam hangosan.
Jó, a szerzőt átkeresztelted... de a neveket, helyszíneket?
Azokat is.
Vagyis így lett Lóriból Elena, Adorjánból Dorin, Zsugorból Pavel és így tovább?
Igen.
A helyszínekből pedig...
Budapestből Jászváros, Piliscsabából tengeri kikötő: Konstanca, Szolnokból  Craiova...
Nem kimondottan szószerinti fordítás.
– Nem. Inkább költői. Jövőre pedig – tőlem tudd meg – újra gazdagítani fogom a román irodalmat. Azt hiszem már ma este eldöntöm: kire keresztelem a következő  kabarénkban  Molnár Ferencet? Vagy Heltai Jenőt? Netán Vadnait?
Sikerrel játszottuk a sziveszteri műsort... Sok jó poén hangzott el akkori előadásunkban, de talán annak a műsornak  ez volt a legsikeresebb csattanója, ami azokban az években, érthető módón, néma kellett maradjon.

Most is csupán a múltidéző rágondolás támasztotta fel – egy rövid visszaemlékezés erejéig.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében