Mivel fordítva már annyiszor megpróbálták. Hibátlanul, de nagyon negatív eredménnyel. Most valljuk előre be, tűzzük programmá, hogy rosszat akarunk magunknak. Minden ravaszság nélkül, bambán és egyenesen mindent el akarunk rontani, élére állunk a mindent úgyis lebontó folyamatoknak és vagy ezer évet, ha nem egyenesen kétezret akarunk elfüstölni, kidobni az ablakon, veszendőbe dobni idegen érdekből, idegen szándék szerint, úgy ahogy le van írva, satöbbi, satöbbi, satöbbi...
Hát nem ez lenne az igazi sodródás az árral, az igazi önfeladás? Voltaképpen kínlódva, nekifeszülve erre várnak mind körül, akik végezni szeretnének velünk. Végre! Ha nem ment széthúzással, tatárjárással, osztályharccal meg egyéb bonyolult fityifrancokkal kifektetni, segítsünk nekik úgy, hogy magunk tűzzük ki a harag napját. Az más kérdés, hogy ilyenkor a diadalra jutók mihez kezdenek. Ünneplik-e a tatárok a kiirtott kultúrákat? Van-e az utolsó udege elpusztításának emléknapja, vagy az utolsó elhullt, elhalt nemzet, ország, nyelv, kultúra feletti diadalüvöltés előtt hirtelen megáll a zaj?
Nem hiszem, hogy ilyen jótékony engedelmesség jobban fogja fűteni, hűteni, fokozni a negatív lendület megszállottjait. Ahogy a megtalált pozitív képletek sem töltenék el megelégedettséggel az ellenfeleket. „Szeressük egymást gyerekek!"...vagy „Világ proletárjai egyesüljetek!"...
Én csak szóltam. Hogy netalán az ennél is nagyobb blődség, határozatlanság, ostobaság sem fog segítni senkinek. S akkor tényleg el lehet kezdeni a leszerelést. Az egymás ellen való acsarkodást. Egy jelre, hogy az ennél több is kevés az ostobaság csúcsához, egyszercsak le fognak állni a negatív folyamatok. Dugovics Titusz leugróban a nándorfehérvári falakról megfordul és mint egy pókember el kezdi visszacipelni a törököt meg a kárbamenő harci zászlót. A mostari híd felrobbantója visszarántja a fogantyút és ehhez hasonlóan még ötszáz vagy ötezer robbanás elmarad. Az anyahajók admirálisa szépen visszarendeli a japán repülőrajt, és elmarad esetleg Drezda porig bombázása. Esetleg Hirosimáé, Nagasakié is. Szemlesütve kezdünk emlékezni eltervezett, de végig már nem vitt őrültségeinkre... Esetleg Ádám nem kéri meg Éva kacsóját és elmarad az egész emberi történelem, úgy ahogy volt a Biblia szerint, a hieroglifák szerint, a hitlerek, sztalinok és egyéb kánok haditervei szerint.
Persze, persze. De akkor mit fogunk csinálni? Mit kezdünk ennyi idővel, ennyi energiával. Még az arra való adag is megmarad, melyet az utólag egymással való vitára fordítunk, most, ennyi gyújtogatás, állítás, rontás és persze teremtő indulat közepette. Szegény emberiség!... De hát kell nekünk egyáltalán idő...?
