"...el lehet kezdeni a leszerelést..."
Kereső  »
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 4. (498.) SZÁM - FEBRUÁR 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Fallal a fejnek
Szőcs István
Múlt idők setét virága III.
Dávid Gyula
BÁLINT LAJOS nyolcvan éves
Sebestyén Mihály
Ranolder és Falkó
Bogdán László
A kintrekedtek - A gyűrű
Pethő Lorand
A kis kalóz
Ágról fügét...
Koldusok dala
Robinson ül
Tallózva
(árnyék-lovag)
(koponyajáték)
Király Farkas
Kocka
A Boldog utca hava
Darázskirály
Bontás
Gesztenyegép
Stephen Murray
Adagio sikolyokra
Palack a szekrényben
Ferenczi Enikő
Különálló parkok
Balázs K. Attila
(akár értelmetlen)
(amint a képzelt)
(a hajtás vége)
(az első napsugár)
(egyre jobban feszülő)
(nem mozdul már)
Antal Balázs
Kulcsok egy szabályos kisregényhez
Terényi Ede
ZENE - A CSENDEN TÚL - Fentről jövő sugárzás
Márciusi évfordulók
 
Király Farkas
Gesztenyegép
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 4. (498.) SZÁM - FEBRUÁR 25.

Tudta jól Gáspár, hogy sültgesztenye-árulásból nem gazdagódik meg egyik napról a másikra. De hogy ekkora csőd lesz, azt legrosszabb pillanataiban sem gondolta volna. Több hétig dolgozott, amíg a kiszuperált vashordóból megalkotta a gesztenyegépet, ezt a kerekeken guruló, mindenféle rekesszel ellátott, mobil gesztenyesütő alkalmasságot. Kétségtelenül az övé volt a legkorszerűbb és leghatékonyabb ilyen szerkezet a városban. Errefel tessék: a gesztenyeünnep késő délutánján még mindig nem volt annyi bevétele, mint amennyibe a gesztenye meg a szén került. Ellenben volt néhány CD-je különféle sztároktól, szórólapjai és prospektusai a helyi erőktől és a díszvendég honatyától, meg mindenféle haszontalansága, amit azoktól kapott, akik ily módon fizették meg a frissen sült csemegéjét. S olyanok is voltak, akiktől még ennyit sem kapott, mert az okos árus bizony nem fogad el pénzt rendőrtől, rendezvényt biztosító kigyúrtaktól meg helybéli nehézfiúktól. Nem mintha ezek nagyon erőltették volna a fizetséget. Szóval nem volt semmi jó az egészben, ha csak az nem, hogy a mellette mindenféle bőr meg egyéb divatékszereket áruló fiataloknak ment a bolt. Hol söröket, hol pálinkát hoztak valahonnan, s a finom sült gesztenyéért cserébe őt is megkínálgatták. Szerették a fiatalok a gesztenyét, gyakran üzleteltek hát. Gáspárnak egyre inkább fejébe szállt a sok cseretétel, bánatában minden kínálást elfogadott, s egy idő után már az éhség sem gyötörte, pedig hajnal óta nem evett semmit.

Ráadásul, mikor már az alkonyat igazi esti sötétséggé lett, közeledett a tetőfokához az ünnep, s a tömeg egyre dúsabb hullámokban hömpölygött a központ felé, ahol a sztárok koncerteztek, ismét megjelentek a rendőrök, és közölték, hogy most már elég, útjában vannak mindenkinek, hát szépen pakoljanak fel és húzzanak vissza oda ahonnan jöttek, de legalábbis a szomszédos, kisebb térre, mert itt mindjárt kezdődik az est fénypontja, a tűzijáték, az árusoknak pedig menniük kell. A szomszédai egyezkedni próbáltak, ígértek-fűt fát, de hiába. Gáspár rimánkodóra fogta. Hogy nézzék, hát annyi pénzt sem keresett, amennyi belefektetett, ráadásul most jönne el az ő ideje, miért kergetik el, hiszen a zsandár urak is tudják, milyen nagyszerű az ő parázson sütött gesztenyéje. Ám azok hajthatatlanok voltak.

– Miért nem árulsz tűzijátékot? – kérdezte valaki. Gáspár oda akart mondani egy papást-mamást, de hiába nézett körül, nem látta a kérdés feltevőjét. – Árulj tűzijátékot! – hallotta ismét a hangot. Az utca meg a tömeg túloldalán egy szokatlan szakállú ember állt és vigyorgott. – Tűzijátékot, komám! – mondta, aztán eltűnt.

Gáspár, ahhoz képest, hogy mennyire megszédítette a barátkozás a szomszédaival, nagyon gyorsan összepakolt. A kályhájában már egy ideje nem parázslott a szén, kesztyű nélkül is hozzányúlhatott. Eltolta a szerkezetét a város legmagasabb épületéhez, a Nagytoronyhoz. A bejáratra nem vigyázott senki, az őr a közelben beszélgetett a szakállas fickóval. Emberfeletti erővel ragadta meg a gesztenyegépet. Felcipelte a legfelső emeltre, majd a torony lapos tetejére. Tűzijátékok tengerében találta magát. Felállította a gesztenyegépet. Begyújtott. A gesztenyéket egyenesen a parázsba dobta. Valaki hátba bökte. A szakállas ember volt. Pálinkásüveget nyújtott felé. Gáspár jót húzott a megszámlálhatatlan fokú szeszből. A szakállas vigyorgott. Árulj tűzijátékot! Gáspár dülöngélt és homályosan látott, de megtalálta a gesztenyék kavarására való lapátkát. Izó gesztenyéket emelt rá, majd felhajította őket az égbe. Egy másodperc alatt a parázsló golyócskák elérték pályájuk csúcsát. Ott pedig gesztenyétől nem várható dörgéssel felrobbantak, és ezernyi színes szikrát hánytak szanaszét. Gáspár csodálkozott. Megismételte az előbbi műveletet. Kék és piros tüzecskék. Újra. Zöld és sárga. Megint. A gesztenyék hol csillagokat hánytak, hol pálmafa alakban szikráztak el, hol valami más alakot formáztak az égen.

A közönség elől lezárt, hivatalos és kevésbé hivatalos elöljárók – rendőrök, helyi nehézfiúk és magas rangú vendégek – számára fenntartott részre, ahonnan a legszebb látvány tárult a tűzijátékra, izzó gesztenyék kezdtek potyogni az égből abban a pillanatban, amint kezdetét vette a műsor. Rendőrök jöttek, tűzoltók és mentők. Szaladtak mind a torony tetejére. De a jegyzőköny szerint nem találtak mást, mint egy ócska vashordóból kialakított kályhát, egy darab szeneszsákot némi faszénnel, egy darab jutazsákot mely több kiló gesztenyét tartalmazott, egy doboz gyufát, egy lyuggatott kupakú, egyébként üres műanyag palackot meg egy félliteres pálinkásüveget. Egyik tűzoltó szerint ugyan erőteljes kénkőszag terjengett a helyszínen, de az bizonyára csupán a tűzijátékok bűze volt…




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében