1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Harminchárman innen
bizonyos értelemben
a halálugrást jól begyakoroltam.
.
Többször feküdtem
véres állkapoccsal
a porondon, a porban.

Többször kellett —
ebcsont beforr —
belátni: élni könnyebb
és kézenfekvőbb,
ésszerűbb, mint halni.

A szenvedés-csiszolta
drágakőhalmaz minden
darabja talmi. Ócska.
Fényénél többet ér
a sebből fakadó folyócska
melege. Alvadt hűvöse.

Konkrét, húsodba számtalan
pici horoggal vágódó igénye.
Hogy a pillanatnak légy,
amennyire tőled telik, ínyére.

Hogy forrj, szilárdulj, újulj
makacsul, mint aki teste
minden rezzenésével úgy
létezik, hogy elfelejti:
meghalni tanul.

Törj és hasadj, csikarj és gyarapodj,
bámulhatsz közben szédülten az égre.
Hivatkozz becsületre, büszkeségre —
világostromló építményeid
az érverés úgy söpri félre majd,
mint sós hullám a rossz papírhajót —

de addig még nyugodtan
                                  elrobbanthatsz
pár cigarettát, szólamot, sirámot,
szent ügyet, könyvet, puskaporos
                                           hordót —
gyanútlanul.