"Pénz küldi pénznek pénzesen."
Kereső  »
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 5. (499.) SZÁM - MÁRCIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Isztambul igyekszik csatlakozni
Szőcs István
Az anyám tyúkjától a szent világszabadságig, avagy: Mi fán terem a kok(g)árda
Farkas Wellmann Endre
A kocsma
Demeter Zsuzsa
Város a tengeren
Egyed Emese
Csengettyű
Ámulat
Pomogáts Béla
Az Erdélyi Helikon első költői nemyedéke
Hajós János
Háló
Kínai falra figyelő harcos
Munka szava
Gladiátor a páholyban
Batári Gábor
Stomamundstjern és Fjortibrantz nem halott
Antal Balázs
Kulcsok egy szabályos kisregényhez
Bogdán László
A kintrekedtek - Oly távol, oly közel
Terényi Ede
ZENE - A CSENDEN TÚL - Gzöngyházba zártan
Hírek
 
Demeter Zsuzsa
Város a tengeren
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 5. (499.) SZÁM - MÁRCIUS 10.

Ha kedvünk támadna beülni egy immár „nem szabad és nem királyi” városka legelegánsabb éttermébe, a New York Hotel Casino Restaurantba, és elbeszélgetni például oroszlánvadászatról a város nevezetes polgáraival, Dr. Hidrogénnel, Venyige tanár úrral vagy Valdemár gróffal, vagy akár a mindenre emlékező ruhatárossal, nem kell mást tennünk, csak fel kell ütnünk Vida Gábor legújabb novelláskötetét.

Igaz, némi kitérővel, hegymászással érhetünk csak el/le a városba, hiszen a kötet harmadik novellája Vida 2005-ben megjelent regényének, a Fakusz három magányosságának hangulatát idézi fel az olvasóban, ahol Fakusz három (vagy egy) „találkozása” valójában a szomorúság történeteként körvonalazódik az olvasó számára. Fakusz, a regény hőse köti össze a három, mind hangulatában, mind feloldásában különböző történéssort, ő az, aki be- és kivonul a regény teréből, azaz az ő magánya kiszorítja az ő világán kívüli történéseket. A szecessziós hangulatú, poros kísértethistória után szembesülünk Fakusz kivonulásának robinsonádjával, majd Fakusszal és „a” heggyel – a magány feloldhatatlanságának mégis vigasztaló tudatával.

A Nem szabad és nem királyi című, tavaly megjelent novelláskötet – amely nyitó darabja a Magvető Kiadó által útjára indított Novellárium-sorozatnak – harmadik novellájában (Beavatás) tehát az elbeszélő ismerős terepre kalauzolja az olvasót, mintha ismét Fakusz magányosságát éreznénk át. De mindez csak „ismerős idegen terep”, hiszen a novellák nagy része, mint már említettük, más világba kalauzolja az olvasót. A kötet gerincét talán az a nyolc történet képezi, amelynek hősei mind ugyanannak a „nem szabad és nem királyi” kisvárosnak a lakói, illetve látogatói. Ezek a szövegek nem különülnek el élesen egymástól, szereplőik át-átjárnak a különböző történetekbe, emlékeznek és emlékeztetnek régen volt, s újra megismétlődő eseményekre (ilyen például Ánizs, a New York Hotel Casino Restaurant ruhatárosa, akit a New Yorkba beülő két pásztor viselkedése egy Edelweis nevű lányra és egy hajdanvolt történetre emlékezteti, amely egy újabb elbeszélés keretéül is szolgál a kötetben). A kisváros lakóinak elő-előbukkanó alakjai, a köréjük szövődő pletykák, kis mítoszok azonban mégis különálló történetekké alakítják az egymást átszövő novellákat. A filmkockaszerűen előbukkanó figurák mögött ugyanis minden esetben felsejlik egy másik, nem egy esetben tragikus történet, a ki nem beszélt, titok övezte múlt, amelynek meghatározó szereplői – mint a könyv hátulján is olvashatjuk – a legtöbb esetben maguk a nők.

S talán ebben rejlik Vida szövegeinek ereje: szereplőit úgy vonultatja fel a kisváros különböző helyszínein – legyen az az említett New York, a város főtere, mozija vagy a Kisutca –, hogy a színfalak mögül (Fratye Turku lomtárából, a város templomának befalazott oszlopából vagy épp az egyedül csak Kappan Sanyi által olvasott Mozigépek karbantartása, javítása és üzemeltetése című könyv lapjairól) életre kel a szereplők múltja és addig háttérben rejlő titkaik is.

Vida „nem szabad és nem királyi” történetei ugyanakkor egyszerre oszlatják és teremtik a rejtélyt. A történések apropója a legtöbb esetben valamilyen szokatlan esemény, „világra szóló dolog”, nem egy esetben csoda bekövetkezte (például Horgas Artúrnak, a város főépítészének esete az emelkedő toronnyal és a rénszarvassal a Torony emelkedőben című novellában, vagy a templomban talált titokzatos vászon körüli történetek Az ereklye címűben).

A bennfentes, mindentudó narrátor azonban nem a rácsodálkozás, hanem a természetesség hangján ismerteti velünk az eseményeket, hiszen „az nem is fontos, hogy mi történt pontosan, voltak még és lesznek bizonyára városunkban világra szóló dolgokat feltaláló elmék, de attól még az élet megy tovább” (Venyige tanár úr zsebciklotronja). A narrátor szenvtelen nézőpontja pedig jól ellenpontozza az elmesélt történések feletti olvasói csodálkozást. Hiszen ki ne lepődne meg, ha a városháza tornya hirtelen elkezdene emelkedni, vagy egy szép napon az erődben, gombászás közben egy csőrlősodronyon lógó amerikai katonára bukkanna, akit Jack Daniel’s névre keresztelnek a novellák amúgy is beszédes nevű hősei (pl. a katonát megtaláló Kara Katica névre hallgató cigányasszony vagy Frátye Turku, aki talán nem véletlenül volt hajdanán épp a Kara Dengiz, azaz a Fekete-tenger „mentén, partján, közepén, szélén vagy meglehetős távolságban tőle” szerelmes egy nőbe).

És a feloldást a legtöbb esetben nem a csodák, rejtélyek megfejtése, megmagyarázása kínálja, hiszen a szereplőkhöz hasonlóan csak sejthetjük, miért emelkedik a torony, és szinte magatehetetlenül szemléljük, amint felszáll az égbe (igaz, senki nem látta), a néger ejtőernyős is úgy tűnik el a novellából, ahogy érkezett: kirepül belőle anélkül, hogy megtudnánk, miért is repült be. A feloldást inkább a történetek elbeszélésének komikus, szatirikus, de minden esetben szomorkás tónusa adja. És ez az, ami ezt a nyolc novellát igazán megkülönbözteti a kötet többi szövegétől – a narrátor szomorkásan vidám, tréfás, anekdotázó, igen szórakoztató hangja (néhol Mikszáth, Krúdy és Molnár Ferenc világa sejlik fel, de Hrabal Pepin bácsijának történeteit is felidézi az olvasóban). A felfedett csoda, rejtély mögül azonban mindig egy újabb rejtélyes történet sejlik fel – s ezek az újabb történetek legtöbbször a novellák zárómondataként szolgálnak. Vida hősei ugyanis mindig úton vannak, a kisvárosba az esetek többségében mindig érkezik / visszatér valaki, akinek személye felborzolja a város pletykára éhes lakosságának kedélyeit – és mindig rejtélyes módon távozik / tűnik el valaki, hogy lehetőséget adjon egy újabb visszatérésre (mint ahogy ez nem egy esetben meg is történik). Az érkezés / eltűnés / visszatérés motívuma összekapcsolható a kötet címében szereplő tagadószóval is. Vida novellái ugyanis épp a nyitva hagyott finálék, a szereplők „szabad és királyi” múltjának felvillantása révén megsokszorozott történetsíkokkal ellentétezik az immár „nem szabad és nem királyi” város lakói életében bekövetkező eseményeket. Mindezt úgy, hogy a novellák végén újabb kezdethez érkezünk, hiszen „nem ért véget velünk a történelem, hiába reménykedünk, hogy meglátjuk, kezdet van újra, örökös kezdet, néha egészen csendes, köznapi, alig észrevehető, máskor pedig harsány, rikoltozó, fényes, hogy hallják meg a süketek, és lássák a vakok, állandó kezdet van, állandóan kezdődik velünk egy újabb történet, és legtöbbször nem fejeződik be” (Egy tavaszi történet eleje).

Vida hőseiről ilyen értelemben kijelenthetjük, hogy minden történettel visszalépnek egy előzőbe, folyamatosan kihátrálnak tehát a novellákból. Így nem lehet sem az elbeszélések idejét, sem a helyét körülhatárolni. A történetek, nem egy esetben, egyfajta mitikus időtlenségbe merevednek – de a 19. század „szabad és királyi” miliője éppúgy felidéződik, mint a századelő polgári világának kávéházi hangulata, és – mint ahogy a könyv címe is jelzi –, a „nem szabad és nem királyi” korszak nosztalgiával vegyes pártállami abszurditása is visszaköszön. És ugyanez érvényes lehet a történetek helyszínére is. Hiszen a „nem szabad és nem királyi” jelző utalhat egy erdélyi városra, de csak addig, amíg el nem olvassuk a novellákat. S hogy nemcsak egy városról lenne szó, azt tudják maguk a szereplők is: „Városunk tulajdonképpen a Kara Dengizben van, de ez már keveseket érdekel – sem szabad, sem királyi. Egy nő áll a háttérben, és amíg ott áll, nagy baj nem történhet...”(Nő volt a dologban).

Ha viszont elhagyjuk ezt a „szabad és királyi” emlékeiből is élő várost, teljesen más hangulatú történetekkel szembesülünk a kötet hasábjain. A nyitó szöveg (Kelj fel, és járj!) nem az egyetlen bibliai párhuzamra épülő története a kötetnek, a Mielőtt a kakas hármas szerkezete is bibliai történetre épül (persze, a fentebb említett nyolc novella között is találunk olyat, amelyben hangsúlyos elem a bibliai párhuzam, például, mint címe is mutatja, a Jézus-film). Talán az utolsó történet, A fotográfus halála az, amely legközelebb áll Vida első, Búcsú a filmtől című kötetéhez, s talán ez a leginkább metaszövegként is értelmezhető írása a szerzőnek ebben a kötetben. S bár szerkezeti, narratív megoldásaiban ez a hat novella hasonlít a városi történetekhez, tonalitásában élesen különbözik tőlük. Talán ezért nem találtam annyira szerencsésnek, hogy a két különböző hangulatot felidéző novellák – minden fellelhető tematikus összefüggés ellenére – nem teljesen elkülönítve szerepelnek a kötetben. Hiszen ha már betértünk a New York Hotel Casino Restaurantba, nehezen szánjuk rá magunkat, hogy felmásszunk a Kelemen-havasok La Elicopter nevű helyére, hogy meghallgassuk a pásztorok királyának történetét – bár kétségtelen, az is hihetetlenül izgalmas.

 
(Vida Gábor: Nem szabad és nem királyi, Magvető Kiadó, Budapest, 2007.)




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében