1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Nyájas figyelmemet

szétszóródni terelem.

Körbekínálom pillantásaimat,

hadd lopjanak belőle a tárgyak.

Visszajelzésekre nevelem őket,

nem riadok vissza

a belemagyarázástól sem.

Lelket lehelek a képtelenségbe.

Megtehetem, hisz vazallusok

alázata vesz körül,

túszként él bennem árnyékuk, nevük.

Bólogatást várok el a kilincsektől

és a virágoktól egyaránt.

Úgy nézek – , mint akire visszanéznek.

Illatok és tanítványok

érkeznek asztalomhoz,

testüket a küszöb előtt

illedelmesen levetik.

Nem vagyok mester, csak ingeridomár.

Tizenkét vígalom követ e vacsorán.

*

Időnként szétnézni támad

önvédelmi kedvem... Hogy mi ellen

adatik védekeznem – nem tudom.

Kideríteni próbálom éppen.

Megnyitni az empátia szelepeit,

kipukkasztani a szennyes légzsákot,

a költemények intim tekintélyét,

vagyis a spirituális pocakot.

Nekiveselkedésem következtében,

görbül a tükör s benne a tér,

tágranyílt illatokkal mered rám a

kávéfoltos rózsa –

csészém fala tipikus kínai.