"sosem túl széles semmi árok"
Kereső  »
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 7. (501.) SZÁM - ÁPRILIS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Epitáfium
A hullámpapír
"Vigyázó szemetek"
Özvegy Pókainé
Szőcs István
Páll Lajos hetvenéves - 70? 700? 7000?
Páll Lajos
A kenyérszegő emléke
Cseke Péter
Aki az építészet bartóki útját járta
Bogdán László
Kapu - Ricardo Reis Tahitin
Cseh Katalin
Az öngyilkos hóember
Megszokás
Játék
Jancsó Noémi
Fénykép az ápolóról
Az új szerelem rövid felavatása
Vitus Ákos
Hepatitisz
Semmi
OHfutur
Demeter Ferenc
Lepukkantak Klubja
Papp-Zakor Ilka
Moon River
A főzet
Dzsungel
Lászlóffy Aladár
Gergely István képes bibliája
Ármos Lóránd
Aki látott
Orbán Zsuzsa-Lilla
Mítoszteremtés és rejtett humor kitalált és valós történetekben
Lászlóffy Csaba
Jelenések. A trapézon
Apokalipszis-töredék
Tóth Mária
Berlinhét, Berlinév
Fábián Lajos
A farkasember
Terényi Ede
ZENE - A CSENDEN TÚL - A zene - friss, tiszta növény
Hírek
 
Orbán Zsuzsa-Lilla
Mítoszteremtés és rejtett humor kitalált és valós történetekben
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 7. (501.) SZÁM - ÁPRILIS 10.

,,Hogy boldog-e? Valószínűleg az.” Ezzel a két egyszerű mondattal kezdődik Nagy Koppány Zsolt Nagyapám tudott repülni című kötetének fülszövege. Hogy milyen boldogságokról szól ez a kötet, azt külön-külön minden novella megválaszolhatja az olvasónak. Elég az hozzá, hogy ebben a kötetben még az elhagyott szerelmes története is már az új udvarlást szolgálja.

A novellás kötet két ciklusból áll. Az első ciklus a kötet címét viseli, és az alcím szerint mítoszokat, történelmeket olvashatunk benne. A második címe A lézengő writter, játékokat és tragédiákat tartalmaz. Annak ellenére, hogy a két ciklus szövegei inkább különböznek egymástól, vannak olyan elemek, amelyek több szövegben is előfordulnak egymás variációiként.

 Az elbeszélők szerepjátszása is egy ilyen jellegzetessége a kötetnek. Önmagában ez a tény még nem is annyira érdekes,  de ebben a kötetben nagyon furcsa hangok szólalnak meg. A különböző novellák elbeszélője lehet egy fehér kutya, brutális gyilkos, az emberi szervezet szervei halál után, egy elvált, de máris udvarló, sokat szenvedett férfi vagy éppenséggel a mesebeli ravasz róka. A kötetben különböző városi vagy falusi mitológiák, legendák beszélgetnek egymással. Az elbeszélő hangja párbeszédet folytat a kávé szüleivel, akik történetesen egy kávéfőző és a ,,kedves, meleg ölü pohár” anya ,,személyében” testesülnek meg. A lézengő writter elbeszélője kísérletezik a nyelvvel, egy másik novellában a mozdulatlanul őrtálló katona világát benépesítő emberek gondolatai úgy állnak párbeszédben egymással, hogy a gondolatok tulajdonosai nem is tudnak róla. Sok hang szólal meg a szövegekben, és érdekes módon egyiket sem lehet egyértelműen ,,igazinak” behatárolni. Mindegyik egyéni, nem hasonlít a többire, és mindegyik a maga érdekes módján mondja el a történetét.

Az első ciklus novellái mindig valamilyen történelmet – egyénit, kollektívet – próbálnak megragadni, ezeknek a kialakulását, vagy pedig a már kialakult formájukat, következményeiket. Ebből a folyamatból az derül ki, talán még visszamenőleg is, hogy minden, amit egységesnek és igaznak tartunk, legyen az történelem vagy egyszerű történet, valóban csak töredék: az ott és az akkor által előidézett esemény beépülése egy nagyon is konkrét közösség tudatába. A különböző közösségek különböző történetei töredezett történelmet hoznak létre. Azzal, hogy ezek megíródnak – átmentődnek egy képzelt vagy valódi oralitásból –, veszítenek mítoszszerűségükből, ugyanakkor rögzülnek is, formát kapnak, véglegesítődnek.

Némelyik írásban az elbeszélő saját maga teremti meg a mítoszát, máshol a hős körül teremti meg ezt a környezete.

Az első novellában például, a Személyi figyelőben, az elbeszélő maga írja történelmét, egyrészt a személytelen, érzéstelen jegyzőkönyvekbe, másrészt ,,ebbe a füzetbe”, ami ez esetben a novella tere, és ami abban különbözik a jegyzőkönyvektől, hogy reflexiókat és érzeseket is le mer írni. Ugyancsak ilyen mítoszteremtés történik A nagy fehér kutyában és a Nagyapám tudott repülni című novellákban is. A nagy fehér kutyában maga a kutya meséli, hogy a gazdája milyen trükkökkel próbál észrevétlenül bekerülni a város történelmébe: tüskét köt a már amúgy is feltűnően nagy kutyája lábára, és estefele sétáltatja, hogy felhívja magukra a város figyelmét: ,,hogy a látszat az legyen: mintha. Mintha csak úgy. […] Kis esti sántikálás. Elhagyott helyeken. Ahol persze sokan járnak, de egyenként. A sötétben ezeknek a magányos alakoknak jobban agyába vésődünk, s ez bizony az én érdemem: mikor fehér sántaságom kibődül az éjből, akkor – pár percre – mi vagyunk a mítosz.”

A Nagyapám tudott repülni című novellában az unoka mint elbeszélő elmeséli, hogy nagyapja hogyan került be a falu tudatába, mint egy olyan ember, aki tud repülni, olyannyira, hogy a végén már a falu lakói mondják róla: ,,Lukács repült az éjjel!”. Talán ebben a novellában körvonalazódnak leginkább egy mítosz létrejöttének feltételei. Például a faluban senkiben fel sem merül, hogy Lukács ne tudna repülni, egyrészt, mert fiatalkorában amolyan falusi keménylegény volt, ezért még öregkorára is félnek tőle a férfiak, másrészt azért, mert ahogyan az elbeszélő is mondja ,,nevén nevezte a dolgokat”. Míg a falu számára egyértelmű, hogy Lukács nem hazudik, addig a saját, városban élő fiai nem hisznek neki. Az unoka, aki ezt gyerekként éli meg, még elhiszi, de ő is mint a jelenlegi elbeszélő az írás idejében tudatosan írja meg ennek a falusi mitológiának a kialakulását, az elbeszélésmód emiatt retrospektív és önreflexív is. Az egyedüli pillanat, amikor elbizonytalanodunk, a novella végén van, mivel az elbeszélő mintha elveszítené eddigi tudatosan épített biztonságát, és úgy fejezi be a történetet, mint aki a hagyományra támaszkodhat, egyik hang lesz csupán a faluközösségből: ,,Másnap vízzel árasztották el a falut, és egyetlen élő teremtmény sem maradt a környéken. Azt mondják, akik később arra merészkedtek, hogy lélek repült el a vizek felett, s néhol megállt; lebegett.” Itt már nem a személyes emlékek jelennek meg, hanem egyfajta kollektív emlékezet. Az elbeszélő kilép az unoka szerepből, és ő is részévé válik a falu mitológiájának, nem fűz a legendához semmilyen véleményt, megszűnik a hagyományhoz való reflexív hozzáállása. Ebből nyilvánvalóvá válik, hogy a történetet nem az elbeszélője hitelesíti, ezeknek a történeteknek nem is céljuk a hitelesség, hiszen a mitológiák, a legendáknak sosem a valóság a témája.

A fenti két folyamattal ellentétes dolog történik például a Három történet harmadikjában, ami az alcímben szereplő ,,erotikus” jelzővel indít el olvasói elvárásokat. Ezt a történetet, ha a mítoszteremtés szempontjából olvassuk, akkor pontosan a fordítottját fedezhetjük fel annak, amit A nagy, fehér kutyában vagy a Nagyapám tudott repülni című novellánál megfigyelhettünk. Itt egy érdekesnek látott/láttatott remetenő körül alakul ki a mítosz, aki furcsa szokásai és megközelíthetetlensége miatt válik látványossággá egy város határában. Azok a férfiak, akik birtokolni akarták, és nem sikerült nekik, megegyeznek, hogy testőrei lesznek. Azzal, hogy egy végső soron megmagyarázhatatlan, szinte katonai alakulat veszi körül a nőt, elindítja a mítoszteremtést. A város majdnem vallásos áhítattal kezdi kezelni a remetenőt és özönlenek hozzá a város gazdaságát fellendítő turistacsoportok. Ebben a novellában a mítoszt a környezet alakítja ki egy érdekesnek érzékelt szereplő körül, míg más novellákban a szereplők maguk alakítják ki kiszámított, célirányos különcködésekkel.

A második ciklust leginkább a játék szervezi: játék a megírt gondolatok között, játék a formával, nyelvvel, műfajjal, témákkal.

A Bérolvasó Sebestyénben az olvasás és a filmnézés felszámolódását követhetjük nyomon. Ironikusnak mondható Sebestyén meglátása egy olyan városban, ahol senki sem olvas már: ,,Aztán ott van a konkurencia is: a városban megnyitotta műhelyét egy bérfilmnéző, egyre többen járnak hozzá.” Ez a jelenleg már eléggé közhelyszerű problémája a társadalmunknak ezzel a kissé vicces és ironikus csavarral megint érdekessé válik.

A Tánc című novella elbeszélője úgy udvarol egy peronon, a vonat érkezése előtt, hogy egyetlen mondatban hadarja el csalódott szerelmének a történetét egy kisasszonynak. Ami érdekes az elbeszélésében az az, hogy végig bújtatva bár, de az elbeszélő szellemes és ironikus. Szellemessége leginkább úgy válik egyre figyelemreméltóbbá, hogy átírja a megszokott kliséket. Egyet mindig csavar rajtuk, továbbviszi őket, vagy kimozdítja megszokott környezetükből: ,,eltörött valami, ahogy mondani szokás, a szilánkjai között lépegettem, s vékonyodott talpamon a bőr, neki meg az arcán vastagodott”; ,,ne tedd, válalszolt, esik, kinéztem, csillag volt mindenütt, még a földön is, nemrég hoztam le neki” vagy ,,bőgött mint a záporeső, mely nagy cseppekben hullott rám”. Ez a játék azért érdekes, mert az elején nem lehet tudni, hogy az elbeszélő miért szellemeskedik saját szomorú sorsán. A novella utolsó két mondata magyarázza meg az olvasónak, hogy miért válik szimpatikussá ez a szenvedő ember: mert végig tetszeni akar. Persze elsősorban nem nekünk, hanem a megszólított kisasszonynak: ,,Olyan nagy az ágyam…nem osztaná meg velem, kedves?”. Ez az utolsó mondata a novellának, ami külön van választva a ,,szenvedéstörténet” egyetlen egy mondatától. Ebből a mondatból válik végre érthetőve, hogy mi a tétje ennek a rejtett humornak.

Több esetben kísérletezik az író különböző műfajok és médiumok összemosásával. Két írás is kimondottan filmszerű: az Autós és a Béla és a virágok. Az Autósban minden valami filmszerű egyidejűségben történik, háromszor is utal az elbeszélő arra, hogy olyan, mintha egy film szereplője lenne: ,,most tényleg vagy még mindig olyan vagyok, mint egy filmhős; az eső is pont úgy esik, mintha kizárólag a jelenet kedvéért esne, mondjuk azon a hat négyzetméteren, ahol látszom, miközben filmeznek.” A Béla és a virágok című írás filmnovellaszerű, olyan eljárásokkal dolgozik az elbeszélő mint például a forgatókönyv, párhuzamos montázs vagy a vágás. Sajnos a novella végére megszűnik ez a játék, a történet is értelmetlenné, unalmassá válik, s mindezt az elbeszélő azzal próbálja menteni, hogy igaz történetet mesélt: ,,A történetnek semmiféle tanulsága nincsen, mert a történet igaz.” Ezzel saját elbeszélői szabadságának látszik ellentmondani a szerző, mert egyik olvasónak sem az az elvárása egy irodalmi fikcióval szemben, hogy igaz legyen, főleg miután az elbeszélő beindított egy ilyen tudatosnak tűnő ,,filmes játékot” is. Annál inkább várjuk el azt – ha már az elbeszélő egy olvasó tábort céloz meg a mentegetőzésésvel -, hogy jó legyen, amit olvasunk, s ne ilyen poénokra legyen kifuttatva, akármilyen önreflexív is legyen ez az utolsó mondat.

Az Egy lézengő writter című írásban a nyelvvel való játék kerül középpontba. Nagyon erőteljes a szöveg ritmusa, több Babits rájátszás is megjelenik benne, ami még hangsúlyosabbá teszi ezt az eddig csak kiérzett líraiságot. Főleg, hogy ennek a szövegnek a beszélője leginkább a Lírikus epilógjának egyes szöveghelyeire játszik rá: ,,Rokona tehát magamnak szegről végre én vagyok”, s később még hangsúlyosabban ,,hőse csak maga, ő azaz bír lenni, ki más, ha nem én”. Csokonai stílusára is utal a szöveg: ,,Némberek, átkok, jöjjetek azonnal, kebelemre térni”.

Olvashatunk ebben a ciklusban színdarabszerű írást is, ahol miután egy festőművész megtartja kiselőadását az életművéről – egy tiszta feketére festett lapról –  történet végén elsötétül a szín. Az utolsó történet egy szellemes meseátírás, a ravasz és életúnt róka szempontjából érdekesnek bizonyul az eddig sérthetetlennek tűnő legkisebb királyfi esetlensége.

A kötet fülszövege nem adja vissza azt a játékosságot, amit végig érezni lehet olvasás közben. Az olvasó valahol belül tudja, hogy kacagni kell ezen, bár egyszer sem kacag fel hangosan. Talán ez a ki nem teljesedett nevetés szüli az egész kötetet átfogó pozitív feszültséget.

 
 

Nagy Koppány Zsolt: Nagyapám tudott repülni, Magvető Kiadó, Budapest, 2007




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében