Aktuális Japán címmel Hukaya Sitosi professzor tartott előadást magyar nyelven március 13-án, csütörtökön du. 6 órától a Bulgakov kávézó irodalmi szalonjában. Az est első felében a japán nyelv, majd a kultúra és társadalom került bemutatásra, ezt követően pedig az előadó a közönség kérdéseire válaszolt.
Szabadsajtó-díjat kapott a Transindex hírportál március 15-én Budapesten a Politikatörténeti Intézetben. A díjakat Földes György, a Szabad Sajtó Alapítvány elnöke, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója adta át.
A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrendet. A háromfajta kitüntetésről szólva Sólyom László hangsúlyozta: a különböző díjak nem jelentenek rangsort, a három díj a három különböző grémium válogatása nyomán azt eredményezi, hogy valóban reprezentatív lista kerül az elnök elé. Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje: Csiky András és Bogdán Zsolt Jászai Mari-díjas színművészek mellett Dr. László Ferenc zenetörténész, a Gheorghe Dima zeneakadémia nyugalmazott professzora, valamint Gergely István szobrászművész is részesült a kitüntetésben. A Sólyom László köztársasági elnök által adományozott érdemrendet Cseh Áron főkonzul adta át a kolozsvári magyar főkonzulátuson. A tíz nappal ezelőtt elhunyt Gergely István szobrászművész kitüntetését özvegye, Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet vette át. László Ferenc munkásságát Almási István népzenekutató, Csiky András és Bogdán Zsolt érdemeit Visky András dramaturg, író, Gergely István tevékenységét pedig Németh Júlia művészettörténész, a kolozsvári Szabadság napilap szerkesztője méltatta. Kossuth-díj: Baranyi Ferenc József Attila-díjas és Nádasdy Kálmán-díjas költő, író, műfordító, Kertész Ákos József Attila-díjas író, forgatókönyvíró, dramaturg, Dr. Rába György, az irodalomtudomány doktora, Széchenyi-díjas író, költő, műfordító. Széchenyi-díj: Dr. Kenyeres Zoltán József Attila-díjas irodalomtörténész, az irodalomtudomány doktora. Dr. Gerő András történész, az MTA doktora.
Jászai Mari-díjjal tüntették ki március 15-én Budapesten értékes képzőművészeti munkájáért Vinczeffy László sepsiszentgyörgyi festőművészt Munkácsy Mihály-díjjal, kiemelkedő színművészeti tevékenységéért Györffy Andrást, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színészét és Fülöp Zoltánt, a csíkszeredai Csíki Játékszín színművészét
Rövidfilmeket mutattak be a Bretter György Irodalmi Kör hétfői vendégei, Jakab-Benke Nándor és Oláh-Badi Levente, március 17-én, 19 órától a Bulgakov Kávéház irodalmi Szalonjában. A beszélgetőtárs Papp Attila Zsolt volt.
Kollektív jelenségek..., amikor a SOK más, mint egyedek összege címmel tartott előadást dr. Néda Zoltán egyetemi tanár, az MTA külső tagja, az Értékek Akadémiája előadássorozat keretében, március 18-án, kedden du. 6 órától az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében. Az előadássorozat szervezője az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottsága volt.
Bódis Kriszta magyarországi író, dokumentumfilm-rendező volt a nagyváradi Törzsasztal beszélgetéssorozat meghívottja 2008. március 21-én. Az íróval Kőrössi P. József beszélgetett délután hat órától a Bihar Megyei Könyvtár amfiteátrumában. A találkozón a rendezõ Barisej címû filmjét láthatta a közönség.
A Látó Irodalmi Színpadának márciusi meghívottja Márton László volt, akivel 2008. március 22-én, szombat délután 6 órától a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Stúdiótermében Láng Zsolt beszélgetett.