"A szülőföld megannyi személyes mitológia"
Kereső  »
XVII. ÉVFOLYAM 2006. 4. (450.) SZÁM — FEBRUÁR 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Bi­zony a rám­pák is vi­lá­gít­nak
Szabó Árpád Töhötöm
Mi­ért él Bun­dás Rekk si­va­tag­ban?
Vida Gábor
Dühöngő jegyzet
avagy szülőföld és anyanyelv
Sipos Gábor
Po­li­ti­ka, vas­út, tör­té­net­írás
Szőcs István
Az el­sők di­cső­sé­ge – örök­ké má­so­ké?
László Noémi
Gyanútlanul
Horváth Előd Benjámin
Cirque du soleil
(reggeli stanzák)
Márkus András
A kolozsvári orgia
avagy Kolozsvár újra benépesül
Váradi Nagy Pál
Fordulatok a végmegállóban
Drótokon
Balett
Gyilkosok
Batári Gábor
Lat­ri­na ma­gi­ca
Demeter Zsuzsa
Nyelv-em­lé­kek
Jancsó Miklós
Stré­be­rek
Lászlóffy Csaba
Allegro barbaro
Fodor Sándor
OL­VA­SÓ­NAP­LÓ
Egy kortárs különös sorsú könyvéről
Mihai Măniuţiu
A szín­pa­di hár­mas­ság
Terényi Ede
MO­ZART­RÓL MO­ZART­TAL 2.
Hin­tón Eu­ró­pá­ban
Márciusi évfordulók
 
Demeter Zsuzsa
Nyelv-em­lé­kek
XVII. ÉVFOLYAM 2006. 4. (450.) SZÁM — FEBRUÁR 25.

Be­nő At­ti­la Egy nap és a töb­bi cí­mű leg­újabb ver­ses­kö­te­te lát­szó­lag nem hoz túl sok újat ko­ráb­bi kö­te­te­i­hez ké­pest. Lát­szó­lag, mi­vel a leg­újabb kö­tet ver­se­i­nek szer­ke­ze­te – a zá­ró­jel­be tett cí­mek, a nyel­vi szag­ga­tott­ság –, il­let­ve a fel­té­te­le­zett „mi” és a meg­szó­lí­tott „te” – és csak igen rit­kán az „én” – vers­be­széd­ben meg­te­rem­tő­dő ural­ma a ko­ráb­bi kö­te­te­tek (Csont­ka­lit­ka, 1995; Visszatérintés, 1997) szer­ke­ze­ti és sti­lá­ris el­já­rá­sa­it is­mét­li. A har­ma­dik kö­tet stí­lus­be­li ha­son­ló­sá­ga azon­ban – a fen­teb­bi ele­me­ken túl­lép­ve – már-már iró­ni­á­ba át­csa­pó önreflexivitással ke­ze­li nem­csak az ön­is­mét­lés gesz­tu­sát, ha­nem a ko­ráb­bi ver­sek tar­tal­mi ele­me­it is.
A há­rom cik­lus­ból ál­ló kö­tet el­ső cik­lu­sá­ra (Har­minc­éve­sen) jel­lem­ző ta­lán leg­in­kább az át- és új­ra­ér­té­ke­lés szán­dé­ka, bár nyil­ván ez sem mond­ha­tó vég­le­ges­nek: „Ben­ned sem kész a látvány./(...) A meg­ta­lált kör­vo­na­lak, szobrok/elfolynak” [(be­fe­je­zet­len)]. És fő­ként nem fel­tét­le­nül po­zi­tív­nak. A kö­tet nyi­tó­ver­sé­nek [(vers­kel­lé­kek)] im­pe­ra­tí­vu­sza – szem­ben a to­váb­bi ver­sek  zö­mé­ben ki­je­len­tő vagy fel­té­te­les mo­da­li­tá­sá­val – a verszerző(k) szá­má­ra ír(attat) elő „di­vat­ba­rát” ma­ga­tar­tás­mo­del­le­ket, hasz­ná­la­ti uta­sí­tá­so­kat: „Egy töp­ren­gő pózt végy ma­gad­ra föl (...)/és szólj úgy, ahogy várják/ (...)/gondolatodban új di­va­tú légy,/ ma­ga­dat szabd a közhangulatra/(...)(Nem kell rá­ció: za­va­ros légy,/ ma­ni­pu­lá­ció csak a célod)/Így lesz ter­je­del­mes és ko­moly a versed,/ köl­te­mény ám, nem ver­si­ke, holmi,/ így nő ér­té­ked a Thália-tőzsdén.”  
Az anti-ars po­e­ti­cá­nak is ne­vez­he­tő nyi­tó­vers ne­ga­tív fel­üté­se után/mel­lett nosz­tal­gi­kus, de ugyan­ak­kor irány­adó­nak is té­te­lez­he­tő ars po­e­ti­cát is ol­vas­ha­tunk az el­ső cik­lus­ban: „Har­minc­éve­sen kel­le­ne ír­ni az el­ső verset./ Nem tizenkétéves világzsongásban./(...) Előbb hall­gat­ni kel­le­ne sok évet./Látni, hal­la­ni, íz­lel­ni em­lé­kek nélkül./ (...) Új­ra ta­nul­ni látni./Úgy, mint aki hosszú álom­ból éled,/és már alig em­lék­szik az éb­ren­lét­re” [(har­minc­éve­sen)].
A verszerzés mi­ként­jé­re vo­nat­koz­tat­ha­tó fen­tebb em­lí­tett két vers ugyan­ak­kor a lí­rai én nyelv­be­li meg­te­rem­té­sé­nek prob­le­ma­ti­ká­já­ra is rá­vi­lá­gít. Be­nő har­ma­dik kö­te­té­nek köz­pon­ti te­ma­ti­ká­ja ugyan­is az én–nyelv, világ–nyelv kap­cso­la­tá­ban össze­gez­he­tő. Leg­egy­sze­rűb­ben így fog­lal­ha­tó össze a har­ma­dik kö­tet nyelv-fi­lo­zó­fi­á­ja: az el­ső cik­lus az én és nyelv vi­lá­gá­nak ha­tár­te­rü­le­te­it je­lö­li ki, a lí­rai én az em­lé­ke­zet (avagy az em­lék­ké­pek hi­á­nyá­ra va­ló rá­éb­re­dés) ré­vén pró­bál­ja meg­te­rem­te­ni ön­ma­gát. Az el­ső cik­lus önreflexív, már-már te­o­re­ti­kus nyelv­szem­lé­le­tét a má­so­dik cik­lus [(Egy nap és a töb­bi)] „hét­köz­na­pi” nyelv­szem­lé­le­te vált­ja fel: a min­den­na­pi lét örö­kö­sen is­mét­lő­dő hét­köz­na­pi­sá­ga és a nyelv ki­üre­se­dé­se kö­zöt­ti el­len­tét a – bár­mi­lyen­fé­le – nyel­vi ki­fe­je­zés ne­héz­sé­ge­i­re, a ki­fe­je­zés ku­dar­cá­ra irá­nyít­ja az ol­va­só fi­gyel­mét. A har­ma­dik cik­lus [(Szín­lel­ni, lát­ni)] vissza­tér az el­ső rész önreflexív fel­üté­sé­hez – a nyelv és én köz­ti el­len­tét egy fel­té­te­le­zett „Te”-ben ol­dó­dik fel (aki/amely ta­lán egy má­sik nyelv meg­te­rem­té­sé­nek le­he­tő­sé­gét is ma­gá­ban rej­ti).
A nyel­vi­ség kér­dés­kö­ré­nek mo­tí­vum­kész­le­te töb­bek kö­zött az ér­zé­ke­lés (lá­tás/hal­lás), il­let­ve an­nak hi­á­nya men­tén fo­gal­ma­zó­dik meg. A kö­tet egyik köz­pon­ti mo­tí­vu­ma­ként meg­je­le­nő szem – és az ah­hoz köt­he­tő látás–tekintet–nézés, látás–színlelés, látás–nem-látás – az ese­tek több­sé­gé­ben a megismerés/emlékezés/alkotás le­he­tő­sé­gé­hez, il­let­ve nyelv ál­ta­li le­he­tet­len­sé­gé­hez kö­tő­dik. A látás–nem-látás mo­tí­vu­má­nak nyelv­re vo­nat­koz­ta­tott­sá­ga jól ér­zé­kel­he­tő a [(Szín­lel­ni, lát­ni)] cí­mű vers­ben is: „Ta­níts töb­bes szám­ba látni./Észrevenni a töb­bi ön­ma­gam.”
A kö­tet ver­sei a fo­lya­ma­tos (én)ke-resés–megnevezés je­gyé­ben szer­ve­ződ­nek. Az el­ső cik­lus ál­tal ki­je­lölt moz­gás­te­rek kü­lön­bö­ző „hal­maz­ál­la­pot­ok” [(egy­ide­jű­ség)] ha­tár­mezs­gyé­jén kör­vo­na­la­zód­nak. A kül­ső és bel­ső, a tu­dat és em­lé­ke­zet [(ta­lált tár­gyak bolt­ja)], [(cso­port­kép)], nyelv- és nyelv­nél­kü­li­ség/csend [(ház]), [(a te­rem­tés el­ső nap­ja)] for­má­ció-transz­for­má­ció [(vál­to­zás)] ha­tár­mezs­gyé­in va­ló moz­gás a hang-vissz­hang [(nap­for­du­ló)], fény–test–árnyék [(egyidejűség)]és a már ki­emelt szem–látás–tekintet [(a szem)]motívumaival össze­gez­he­tő.
A kü­lön­bö­ző hal­maz­ál­la­pot­ok fel­tér­ké­pe­zé­se – me­lyek az „én”-ek so­ka­sá­gá­nak fel­is­me­ré­sét és ugyan­ak­kor azok azo­no­sí­tá­sá­nak ku­dar­cát is je­len­tik – és a nyelv ál­ta­li ön­meg­ha­tá­ro­zás/ön­te­rem­tés szán­dé­ka („Szó­lítsd az ide­gen­sé­get nevén,/benned is több­ség­ben van a nem-én” [(cso­port­kép)] kö­szönt vissza a kö­tet má­sik két cik­lu­sá­ban is. De míg az el­ső cik­lus­ban a fen­teb­bi mo­tí­vu­mok egy­faj­ta tel­jes­ség­ként té­te­le­ződ­nek („Fénytestárnyék vagy. /Egyidőben há­rom évad sza­kad rád.)” [(egy­ide­jű­ség)], ad­dig a kö­tet má­so­dik cik­lu­sá­ban már a tel­jes­ség fel­bom­lá­sa, a tö­re­de­zett­ség ér­he­tő tet­ten.
A má­so­dik cik­lus­ban to­vább­ra is az el­ső rész­ben fel­vá­zolt mo­tí­vu­mok kö­szön­te­nek vissza. Lé­nye­ges kü­lönb­ség azon­ban, hogy itt a nyelv és az azt szim­bo­li­zá­ló szem/lá­tás el­vesz­ti teoretizáló jel­le­gét: a szö­ve­gek zö­me egy-egy konk­rét élet­hely­zet­hez kö­tő­dik. Igen lé­nye­ges­nek te­kint­he­tő a nagy­vá­ro­si élet­hez kap­csol­ha­tó mo­tí­vu­mok­nak mint a met­ró­nak [(met­ró)], vil­la­mos­nak [(két vil­la­mos kö­zött)] vagy a szűk élet­tér­re vo­nat­koz­tat­ha­tó hely­szí­nek­nek a meg­je­le­ní­té­se. [(dé­li sé­ta, ja­nu­ár­ban)] A nagy­vá­ro­si lét­hely­ze­tek­re leszűkűlt vers­tér­rel pár­hu­za­mo­san lát­szó­lag be­ha­tá­ro­lód­nak az év- és nap­szak­ok is. Az el­ső cik­lus egy­ide­jű „há­rom éva­da” [(egy­ide­jű­ség)] az ősz­re [(no­vem­ber?)],  a tél­re [(fény­csa­pok)] vagy akár a dél­után­ra [(hall­ga­tá­sa­ink­ban)] bom­lik. A „min­den­nap­inak” té­te­le­zett lét­hely­ze­tek azon­ban – ab­szur­di­tá­suk ré­vén – nem te­kint­he­tő­ek min­den­na­pi­ak­nak. A szűk élet­tér már a cik­lus nyi­tó­ver­se ré­vén koz­mi­kus di­men­zi­ót nyer: a vissza­fe­le for­gó „kör­hin­ta-élet” em­be­re szá­má­ra nem­csak a év­szak­ok/na­pok fel­is­me­ré­se okoz ne­héz­sé­get [(egy nap és a töb­bi)], [(két vil­la­mos kö­zött)], de „al­vi­lág”-ként éli meg min­den­na­pi moz­gás­te­ré­nek szín­he­lye­it is [(met­ró)]. Mind­ezek után már nem tű­nik meg­le­pő­nek, ha az „örök nap­for­du­lók­ból” „örök vá­ra­ko­zás­ból” ál­ló hét­köz­nap­ok­ban a nyelv is el­vesz­ti te­rem­tő funk­ci­ó­ját és az ál­ta­la té­te­le­zett em­lé­ke­zés le­he­tő­sé­gét: „Ös­vénnyé unalmodnak/mindennapi szavaink/(...)/Ki ad­hat­na más ne­vet/tar­tal­mas üres­sé­ge­ink­nek?” [(hall­ga­tá­sa­ink­ban)].
Az el­len­té­tek hal­ma­za­ként fel­vá­zolt („ta­vasz van és majd­nem őszi dér”; „tel­jes min­den, a hi­ány új­ra vissza­tér” [(dé­li sé­ta, ja­nu­ár­ban)] kör­hin­ta-lét­ben a tel­jes­sé­get je­len­tő csend a „ha nem má­sért, a megszólalásért,/adjunk ne­vet a ne­ve­nincs­nek” [(ab­lak)] kény­sze­re ál­tal fosz­lik szét. A nyelv ál­tal be­ha­tá­rolt visszatér(int)és (em­lé­ke­zés/te­rem­tés?) a „re­pe­dé­sek, ré­sek, vakondjáratok”  [(ré­sek)] la­bi­rin­tu­sá­ban té­ve­lyeg, ahol a kint és bent ha­tá­rai „új­ra éleződnek”,„Belül csak a bárány-lélek./Ott kint a far­kas-tör­vé­nyek” [(kint, bent)].
Az ön­ki­fe­je­zés kí­sér­le­te és ku­dar­ca a kör­hin­ta­sze­rű­en „vissza-élt” lét tö­re­de­zett­sé­gé­ben is tettenérhető: „Ar­ca­i­dat vissza­fe­le la­poz­za a szél” [(két vil­la­mos kö­zött)], „Pán­cél­ta­lan, hal­vány én-ha­tár” [(vissza­vil­lan­nak)], „Föl­ha­sad a csend” [(met­ró)]. Az el­ső cik­lus­ban is köz­pon­ti mo­tí­vum­ként té­te­le­zett szem „bot­la­do­zik, da­dog. A tér be­zá­rult” [(ré­sek)]. A koz­mi­kus­sá nö­ve­ke­dett min­den­nap­ok ki­üre­se­dett nyel­vi­sé­gét, az­az nyelv­nél­kü­li­sé­gét, az én–világ köz­ti ha­tá­rok ki­éle­ző­dé­sét a har­ma­dik cik­lus [(Szín­lel­ni, lát­ni)] old­ja fel. A fel­ol­dás a kint és bent ha­tá­ra­i­nak, a nyelv­vel szem­be­ni hűt­len­ség­nek és egy fel­is­mert/meg­te­rem­tett „Te”-nek mint „cso­dá”-nak (vagy ne­vez­zük Is­ten­nek, Nyelv­nek, Szem­nek vagy egy­sze­rű­en Te-nek) a fel­is­me­ré­sé­ből szár­ma­zik.
Nyelv- és nyel­ven-tú­li­ság vi­szo­nyát ugyan­ak­kor Be­nő nem­csak a „szó­min­tá­za­tok nél­kü­li” lá­tás­ban te­rem­ti meg. A nyelv/lá­tás ál­ta­li „más­ho­va vissza­té­rés”-ben a csend/hall­ga­tás el­vesz­tett és vá­gyott ál­la­po­ta ké­pe­zi a nyelv ál­tal meg nem te­remt­he­tő tel­jes­sé­get: „(Ta­níts ró­lad hall­gat­ni).” És ez­zel ta­lán egy­faj­ta vá­laszt is ad­ha­tunk a zá­ró­jel­be tett vagy ha­gyott vers­cí­mek­re is.

Be­nő At­ti­la: Egy nap és a töb­bi, Er­dé­lyi Hír­adó Kiadó–Fiatal Írók Szö­vet­sé­ge, Kolozsvár–Budapest, 2005.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében