1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Mintha rőt szakállú férfi kopaszodna,
hull az alkony szálanként elém,
talpam alatt gyűl forró halomba
a homok, reccsen, mint serkenő borosta –
        hiányod a semmiből fut felém.
Egy teve néma agresszivitása!
Rögeszméletemben egyetlen vagyok.
Halántékomon sótlan tekintetek prizmaként ható cseppje ragyog.
Mint dűne gerincéről a nyom: a múlt alápereg,
fogam alatt kis vacogás ropog,
s az aszott emlékmúmiákat kiöklendezi a futóhomok.
        A felejtés-emlékezés andráskeresztjén
        a lélek szemérmetlenül kiszolgáltatott.
        Hiába rejti foszló perkál alá szeméremtest-éltét,
        ha csontvázára a nap süt billogot.
        Hogyan lehetne itt valami is véges,
        ha még a táj is átmeneti!
Önnön menetelésében süllyed el a tevekaraván…
Az oszlásnak indult masszasivatagnak
megvannak a maga rejtett emésztőgödrei.
        Tévedés, hogy ha nincs közelség, a sebek halottak.
        A golyó elvétette áldozatát. Virrasztod ismeretlen halottad.

A ráncos táj alatt egy érintés lebeg.
A lábatlan éj álmatlan sakálok hátán üget.
A szemcsés magány, mint a dörzspapír,
szívemen szálkákat tarol.
E holdbéli tájon az ember öl, vagy ír,
vagy tűri a belülről zúduló ütleget.

        Adomány: egyetlen egy fog
        Adomány: két fog
        Adomány: három fog
        Adomány: négy fog
        Adomány: két fog