Fejér Ádám Thomas Mann és Lev Tolsztoj című kötetében1 úgy beszél a két klasszikus életműről, hogy szövege egyszerre irodalomtörténet-írás, evangéliumi vétetésű és szellemtörténeti kutatás is. Gondolatok születését, életművek épülését, műalkotások recepcióját, hatástörténetét figyeli, Európák közötti kapcsolatok változását követi. Ez az irodalomtörténeti munka azt írja le, hogy hogyan éljük meg Európáinkat, és hogy ez milyen irodalmi művekben nyilvánul meg – hogyan válik meghatározóvá Thomas Mann és Lev Tolsztoj életművében.
A különbözőségek messzire vezetnek, ugyanis a nyugat-európai kultúra folytatja a görög hagyományt, a kelet-európai pedig nem, a helyi, elsősorban vallási alapú hagyomány a fő szervező.2 Tolsztoj esetében az orosz ortodox gyökerek. A szerző úgy ír Tolsztojról és Thomas Mannról, hogy szövege nem a műalkotás nyomában először is saját módszereit, lehetőségeit kereső kritika, hanem a nagy formátumú szellem alkotó folyamatát követi. Minden kész műalkotás egyben zárt műalkotás – az egyetlen út, amelyik annak világába vezet, az az alkotó megismerésének, újrateremtő tevékenységének az útja. Az ismeretek genezisét követve a 19. század alkotói, gondolkodói a megismerés tárgyáról átteszik a hangsúlyt a megismerő alanyra – a pszichológia megjelenésével és tudománnyá válásával az alkotó személy tevékenységét kutatják, térképezik fel. Dosztojevszkij a Karamazov-testvérekben a pszichológiát már mint tudományt említi. Tolsztoj a vallási hagyományból indul ki, szövege annak gondolati terében marad. Thomas Mann a civilizálódás folyamatát követi, a polgár, a polgári rend és a tömegtársadalom viszonyát vizsgálja, illetve majd a diktatúrát mint a gyökerét vesztett polgár cselekvéskényszerét, a szerző fogalmával élve az igazságközvetítés változását, majd nyílt akadályozását. – A szerző szöveginterpretációjában két nagy formátumú író gondolatainak útját követi, először a műalkotás megszületését, majd a recepciót, a folyamatot, ahogy a mű a kontextusban, kontextusokban a hatását kiváltja. Sua fata, mondták a rómaiak. Fejér Ádám e két folyamat párhuzamára épít. Hol és hogyan kezdődik egy gondolat útja? Születése, megtestesülése, egy műalkotás érlelődésének folyamata... Először is ontológiai és ismeretelméleti alapozással kezd, alapfogalmai jelentésének... no nem is annyira intervallumát vagy mezejét, hanem terét inkább az említett hármas alapállása adja. Fogalmi hálója nem a hagyományos irodalomtudományi szövegeké, a 19. századi zsenikultusz helyett istenfiúságról beszél, sugallatos életközösségről és aztán tömegtársadalomról. Aztán következhet, dolgozhat az irodalomtudomány, irodalomtörténet vagy –kritika, ideológiakritika, illetve szellemtörténeti értékelés, vagy mint ahogy Fejér Ádám teszi, mindezek együttese. Hiszen a műalkotás az emberi létezés objektivációja. „Tolsztoj és az orosz klasszikusok azért képesek belátni az egyénnek a sugallatos életközösségbe ágyazottságát, mert az ember szellemi-lelki teljességének őrzését előtérbe állító ortodox hagyományú orosz kultúrában az egyén igazában nem vállal a társadalom polgári rendjéért, a civilizációs intézmények működéséért felelősséget, s így helyzetét kevésbé ezen rend és intézmények viszonylatában, azok körén belül, vagyis a létről megfeledkezve értelmezi. A Tolsztoj-életmű (és a klasszikus orosz irodalom) e sajátossága révén vált a huszadik századi ontológiai gondolkodás előfutárává, elsőszámú inspirálójává.” És az sem kétséges, hogy az orosz irodalom egyetemes érvényű alkotásai egy nyugatról ható fejlődés részeként születnek – írja Tolsztoj 19–20. századi hatásáról és mai időszerűségéről.
Kelet-Európa életmódját – és a legszélsőségesebb itt nyilván az orosz példa – nem annyira az anyagi típusú civilizáció alapozza és határozza meg, hanem a hatalmas kulturális mélységek. Természet törvénye: információszegény környezet, érzelemgazdag világ.3 És még egyszer, ez a természet törvénye, semmi sem tökéletesebb. És ott kavarognak a nagy érzelmek, de azok a nagy-nagy érzelmek, az orosz példa ebben igazán egyedi. A régió embere... Hát a régió embere rövid távon berendezkedve újra és újra kezdi építeni civilizációs környezetét. Civilizáció... Általában protézisek a világ felé, gépek, intézmények, amelyek... most ne részletezzük.4 Most az a fontos, hogy a régió emberének közvetlenebb a kapcsolata a világgal. Még közvetlenebb a Távol-Keleté, őrzik a létezés elemi örömének a tisztaságát. Nem annyira a nyugati emberé, aki fejlettnek mondott civilizációban, tömegtársadalom egyedeként... siet. Nagyon siet. És még annál is jobban. Persze, nem akarjuk itt megfejteni a tömegtársadalmak születésének, alakulásának titkát, ezt most csak azért, mert ebből a kontextuális meghatározottságból lépünk be Lev Tolsztoj és Thomas Mann világába egyaránt.
Az alap most a szövegek megragadásához Tolsztoj, az alkotó megismerésfolyamata maga, ezért az első tehát az ontológiai, ismeretelméleti alapozás. A szerző aztán a művek irodalomesztétikai értékének történeti dimenziójára figyel – ez pedig ugye a kontextusok változásainak függvényeként történik. Azt vizsgálja, ahogy az irodalom, a próza a tömegtársadalom létrejöttét követi. A nyugati polgári társadalom létrejöttének írója, a megörökítője Thomas Mann, ezt már sokan megírták, mindegyiküknek igaza volt – de hogy a folyamat a 19. század orosz klasszikusainak felismeréseivel kezdődik, az eddig hiányzott a képből, leírásból. Tegyük hozzá, valóban nehezen ragadható meg, tulajdonképpen nem tipológiai, leíró jellegű szövegek, utólagos kommentárok tárgya. Nemzeti irodalmakban gondolkodva érthető, tán el is fogadható – de összeurópai folyamatokat követve a kötet régi hiányokat pótol. Tolsztoj és Thomas Mann tehát – íme, a választás, a párosítás, az összehasonlítás nem önkényes, végképp nem esetleges. Thomas Mannról könyvtárnyi szakirodalmat írtak – itt egy könyv az életműről Tolsztoj felől megközelítve. Szóval hogyan kezdődik egy-egy gondolat útja? A nagyorosz felismeréseket a német kultúrában Thomas Mann közvetíti a tömegtársadalom meghaladásában is... Az elméletírás, prózáról szólva, a történetet, majd a szereplőket írja le, ez pedig ugye már például Pázmány Péter szöveginterpretációjában, tegyük hozzá, több száz évvel ezelőtt, a szöveginterpretációnak csak az első, alsó két emelete. Stílusjegyeket, korszakhatárokat is vizsgálhatunk, persze, de szellemtörténeti folyamatokat követni igazán eredményes. Irodalmon innen és azon túl.
És Fejér Ádám szövege mára a bölcselkedéssel rokon. Kötete könyv Európáról. Az emberiség szellemi-kulturális egységéről. A Bognár Ferenc szerkesztésében megjelenő kultúrtörténeti stúdiumok sorozata színvonalas kötettel gazdagodott. A szerző tulajdonképpen folytatja korábbi köteteit, hasonló tárgyú publikációit.5 Könyv egy lehetséges Európáról. Eljön az idő, mikor az Atlanti-óceán fölött kezet nyújt egymásnak az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Egyesült Államok – írta Victor Hugó... 1850-ben(!). Most ne részletezzük a forradalom bukása után, hogy profetikus erejű, inkább azt, hogy ez az Európa most már születőben van, sőt nemcsak. Tulajdonképpen hol kezdődött a folyamat? A 19. majd a 20. század klasszikusainak utópiáival?
Hiszen az író dolga az, hogy mulandók leírásán túl utópiákat gyártson.
Jegyzetek
1Fejér Ádám: Thomas Mann és Lev Tolsztoj, Kultúrtörténeti Stúdiumok, Szeged, 2006.
2 Közép-Európáról most ne, az csak fogalom, absztrakció, csak néhány évtizede született, és csak az interpretációban él. Csak a még Keletebbtől való elzárkózás vágya hívta életre.
3Azt se részletezzük most, hogy az inkább anyagi típusú civilizáció és az inkább szellemi természetű kultúra hogyan olvad egybe, sőt, hogyan feltételezik egymást.
4A modern regény Kelet-Közép-Európában, JATE, Szeged, 1994.
5Fejér Ádám–Szalma Natália: Az európai gondolkodás nagy korszakai, JATE, Szeged, 1998. A Szegedi Bölcsészfüzetek köteteiben kiadott gondolata.
