1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

                                    Herbert emlékére

            „s már gázol könnyű lépte
            idegen, sárga parton
            híg, süppedő fövenyben,
            szelíd szörnyek között”

                          Szabó Magda: Idegen, sárga parton

Reneszánsz katedrális, szakrális tér.
Jó illatú szantál fehér fája ég.
Az ének mélyről tőr fel, egy „Szomorú vasárnap”,
a horizont tiszta, se felhő, se szürke homály,
a parton kemény mozdulatban, égre néző fák.

Néha egyszerre történnek a dolgok.
Múlt vagy jelenben, több földtekén.
A felgyorsult létben akaratlan látni,
a szemekből ritkán tekint ki ábránd,
vagy boldogságőrző derű, napfény.
Ha gondolatban egymást kergetik a számok,
eltűnnek lassan a fehérsörényű unikornis mesék.

A felgyorsult létben, a történet ugyanaz néha.
Közel, vagy Borneo távoli, orchideás szigetén.
A Földnek a jóslat még ötmilliárd év
az ember bejárja tragédia és boldogság helyét
s ahogy a végtelen prérin rabol a kortalan szél,
változik minden: föld, folyó, kő, szenvedély,
szenvedély, amiben elpirult az első szerelem,
kitárult lélekkel, mint súlyos illatú sziromlevél.

S bár reneszánsz katedrálisba építeném,
az időbank átvált ólom bánatot, szerelmes szót.
Mi szilárd volt feloldva, az ígéret omló évekbe vész.
A csend pusztáin a vágy Orfeuszként keres,
mi elveszett a hangtalan idő mélyén.