Színhely: Tudományos Akadémia férfi illemhelye. A színpadi illemhely – vizelde – úgy van kiképezve, hogy a szereplőknek csupán az arca látszik – szemből – vizelés közben. Egy vállig érő paraván-jelzés takarja a képzeletbeli pisilőkagylókat, térdtől lefelé szintén nyitott az előkelő WC.
I. Akadémikus
II. Akadémikus
Tanársegéd
Amikor a függöny felmegy, a színre lép az egyik Akadémikus. A másik Akadémikus már benn áll és kisdolgát végzi.
I. Akadémikus: Üdvözlöm, kolléga úr.
II. Akadémikus: Én is üdvözlöm, kolléga úr. Megbocsájtja, hogy nem adok kezet.
I. Akadémikus: Természetesen. Ebben a helyzetben a kézfogás, hogy úgy mondjam – mellőzhető.
II. Akadémikus: Valóban, ilyenkor... (elhallgat, odaáll a másik „pisoárhoz”. Csend.) Csíp. Magát nem csípi?
I. Akadémikus: Csípi. És csepeg. A prosztata, tudja.
II. Akadémikus: A sugár is kétfelé nyílik... Megcélzom a lefolyót és levizelem a cipőmet. Vagy a szomszédomat.
I. Akadémikus: Jó, hogy mondja, akkor vigyázok... (kissé elhúzódik II. Akadémikustól).
II. Akadémikus: Csak tréfáltam. Illetve...
I. Akadémikus: Emlékszem, gyermekkoromban azt a játékot játszottuk: ki pisil nagyobbat? Istenem, micsoda teljesítményre voltam képes. Egész nap ittuk a vizet, hogy még jobb formában legyünk.
II. Akadémikus: Ahogy mondani szokás: a régi szép idők. Soha nem vizeltem le a cipőmet. Vagy az ujjamat. Most pedig...
I. Akadémikus: A prosztata, kolléga úr.
II. Akadémikus: A vénség, kolléga úr. A vénség.
I. Akadémikus: Képzelje, kolléga úr, az idén jelent meg az ötezredik publikációm. Tudományos felfedezés. Mit szól hozzá?
II. Akadémikus: Engem a Stockholmi Egyetem díszdoktorrá avatott. A múlt héten. Nos, mi a véleménye?
(Csend.)
I. Akadémikus (úgy tesz, mintha nem hallaná): Megoperáltatnám, de minek?
II. Akadémikus: Én gyógyszert szedek. Nem ér semmit. (szünet) Maradok az állandó ingerrel, az eredmény: néhány csepp vizelet.
I. Akadémikus: Nekem mindig akkor kell vizelnem, ha nincs a közelben toalett. Ahogy meglátok egy WC-t, elzáródik a húgycső vagy mi, mehetek odébb dolgomvégezetlen. Aztán ahogy elindultam, újra kell... Az orvosok meg? (rezignáltan vállat von).
II. Akadémikus: Százötven doktor került ki a kezem alól. Százötven filológiai doktor.
I. Akadémikus: Én nem számoltam a doktoranduszokat, de voltak vagy százhetvenöten.
II. Akadémikus: Bizony, sokat dolgoztunk. Volt értelme a ... (felszisszen)
I. Akadémikus: Minek volt értelme?
II. Akadémikus: ... (válaszolna, de megjelenik a Tanársegéd)
Tanársegéd: Jó estét, professzor úr. Á, jó estét... Bocsánat, nem vettem észre, hogy ketten tetszenek lenni.
I. Akadémikus: Üdvözlöm, ifjú kolléga.
II. Akadémikus: Úgy értem, kolléga úr.
Tanársegéd: Megbocsájtanak?
I. Akadémikus: Csak tessék.
Tanársegéd: (látszik a paraván mögül, hogy kisdolgát végzi, majd, miután befejezte, elköszön.): Viszontlátásra, uraim (kimegy).
I. Akadémikus: Látta ezt, kolléga úr?
II. Akadémikus: Nem láttam, mert nem néztem oda. De hallottam. Micsoda erővel csapódott ki a vizelet...
I. Akadémikus: Ujjnyi sugárban, kolléga úr, ujjnyi sugárban! Fantasztikus! Ha én úgy tudnék vizelni, odaadnám érte a...
II. Akadémikus: Micsodát adna oda érte, kolléga úr?
I. Akadémikus: (szünet után) A titulusaimat, kolléga úr.... Mind. Mindent odaadnék.
II. Akadémikus: Félek orvoshoz fordulni. Tudja, vannak gyógyíthatatlan férfibetegségek... (szünet).
I. Akadémikus: Tartozom egy vallomással, kolléga úr. Titokban én állandóan versenyeztem Önnel. Ha megjelent egy tudományos publikáci-ója, én azonnal nekifeküdtem a céduláimnak és kipréseltem magamból egy cikket. Vagy tanulmányt. Hogy ne maradjak le Öntől. Azt hiszem, imponálni akartam, nem is a szakmának, hanem Önnek. Egész tudományos pályámat valahol az Önnel való versengés határozta meg. Pedig nem is gyűlöltem, kolléga úr, még csak nem is irigyeltem, ahogy ilyenkor érezni szokás. (szünet) Lehet, mégis irigyeltem Önt ... Aki mindig előttem járt. Egy titulushosszal. És két könyvvel. Néhány kiadvánnyal.
I. Akadémikus: (kicsit meglepődik ezen a vallomáson): Bevallom, én soha nem gondoltam, hogy riválisak vagyunk. Versenytársak.
II. Akadémikus: Bennem is csak most, öregségemre tudatosult. Amikor már egyre többször tesszük fel magunknak a kérdést: mi marad utánunk? Egész életemben úgy éreztem, hogy sohasem győztem. Persze, tudom, a rangom, a címeim... de valahogy sohasem voltam első. A legelső. Ön mindig megelőzött. Megért, kolléga úr?
II. Akadémikus: Igen, azt hiszem, megértem.
I. Akadémikus (furcsán felnevet): Kolléga úr, van egy javaslatom. Egy ötletem, most jutott eszembe. Igaz, elteltek felettünk az évek, de... Mi lenne, ha tartanánk egy versenyt, egy izgalmas, férfierőt próbáló vetélkedőt. Egy utolsó versenyt, ahol esetleg én is győzhetek. Adja meg ne-kem ezt az utolsó lehetőséget.
II. Akadémikus: Mire gondol, kolléga úr?
I. Akadémikus: Arra, hogy... de kérem, ne lepődjön meg... Ígérje meg, hogy nem lepődik meg. És nem tart őrültnek.
II. Akadémikus: Megígérem.
I. Akadémikus: Versenyezzünk, hogy... ki pisil messzebb.
II. Akadémikus: Jó vicc. Értékelem a humorát. (nevet, de látja, hogy társa komolyan néz rá; abbahagyja a kacagást.) És hogy képzeli ezt az eredeti vetélkedőt, kolléga úr? Hogy ki pisil messzebb?
I. Akadémikus: Egyszerű. Holnap este hétkor ugyanitt találkozunk. Addig ihatunk vizet, sört, limonádét – mindegy, mit, menynyit. Ki mit bír és mit akar. És hétkor este itt megállunk a kagyló előtt, én vagy ön füttyent egyet, és elkezdjük a versenyt, mint annakidején, gyermekko-runkban. Ki pisil messzebb? Illetve, egy módosított változatot javasolok. Húzunk krétával egy vonalat, mondjuk másfél méterre a WC kagyló-tól, ott megállunk, elkezdjük a vetélkedőt. Aki eléri a pisszoárt és tovább tartja a sugarat, nyert. A győztes fizet egy vacsorát a vesztesnek. Vigaszvacsorát. Hogy kézzelfogható tétje is legyen küzdelmünknek.
II. Akadémikus: Remek és humánus ötlet. A fiatal kollégát, aki az imént itt jeleskedett, remélem, nem vonjuk be a...
I. Akadémikus: Szó sincs róla. Mások az esélyegyenlőségek. Csak mi ketten mérjük össze a ... sugarunkat. Hát akkor...
II. Akadémikus: Kitűnő az ötlete, kolléga úr. Már alig várom, hogy... Szóval, mint ifjan... Fiatalon... (tréfásan) Istenem, csak sikerülne megint elérnem az első helyezést... Mit nem adnék érte.
I. Akadémikus: Kösse fel, kolléga úr. Én is készülök a versenyre. Nem lesz könnyű velem mérkőznie, ígérem. Nagyon fogok igyekezni.
II. Akadémikus: Éppen ez teszi felemelővé a versengést, hogy maximális erőbedobást igényel mindkettőnk részéről. Tehát holnap este 7-kor.
I. Akadémikus (úgy tűnik, élvezi a készülő játékot): Versenybírának ne kérjünk fel valakit? Esetleg az Elnök urat?...
II. Akadémikus: Szó sincs róla. Felnőtt férfiak vagyunk, a vesztes közülünk beismeri, hogy nem ő vizelte ki az első díjat.
I. Akadémikus: És ha holtverseny lesz?
II. Akadémikus: Nem valószínű. Ha mégis előfordul, úgy könyveljük el az eseményt, hogy mind a ketten győztünk. Lesz egy sikerélménnyel fűszerezett kellemes esténk, ki-ki fizeti a saját fogyasztását. Arra azonban ügyeljünk, nehogy kiderüljön, hogy mi itt ilyen butaságokat művelünk. Képzelje el, hogy csámcsognának rajtunk. Két komoly tudós efféléket művel.
I. Akadémikus (szomorúan): Ugyan, kolléga úr, mi kivetnivaló van abban, hogy eljátszunk azzal a gondolattal, hogy újra gyermekek vagyunk? Gondtalan, jövőtől, betegségtől, haláltól nem félő, versengő fiatalok? Hadd higygyük bár néhány pillanatig, hogy becsaptuk az Időt és visszafordí-tottuk jó ötven évvel. (tréfásan) Nekem nagyon fontos ez az utolsó lehetőség. Hogy legyőzzem Önt. Aztán úgyis jön a valóság, a kegyetlen, józaní-tó...., hogy annak is örülünk, hogy nem vizeljük le a cipőnket.
II. Akadémikus: Pontosan.
I. Akadémikus: Hozok krétát magammal.
II. Akadémikus: Elfogadom a versenyfeltételeket. Akkor: kezet rá, kolléga úr.
I. Akadémikus: Talán kézmosás után....
II. Akadémikus: Igaza van. Viszontlátásra hát.
I. Akadémikus: Holnap este 7-kor. Ne késsen, kolléga úr. Viszontlátásra.
II. Akadémikus: Itt leszek, kolléga úr. (mindketten kimennek a színről, ahogy elléptek a WC kagylótól, a leöblítő víz nagy zúgással elindul, erre a zajra ereszkedik rá a)
Függöny
