1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

                              Szabó T. Attila emlékének
 
Jöhet az össze- (vagy inkább vissza-)
számolása az hírös vadas- meg gyümölcsöskertnek
s jószágainak (minekutána Azzon népek elleptek vala)* –
ó ha csak azon darabocska fekete fodor
a testünket tápláló hajdani veteményes kert
fodor és más féle káposzta palánt/t/tal beültetve
s hát az elmét gyarapító határtalan
határvetés melyből a nyelv ragya-
s fagyálló palántái vétettek csak a fodor-
káposztával egyazon szómagból kikelők!
a fodorfátyol fodorhaj fodorháj fodor-
igler fodormenta fodorpánkó fodorposztó
fodorvászon és fodros-fordított társaik

nem mindegy mit motyog a száj
de ne áltassuk magunkat az a világ léket
kapott tépjük le a rég kihűlt merev arcról
a maszkot zord szelek fújnak be a szemüregen
kopognak a fagyott könnyek belül
gyászos nosztalgia gyilkos megszokás
a nagy halott kitakarva gáttalanul hullámzó
időben a beázott alagsorban evickélve ínszakadásig
evezünk hogy a képzeletünkben kivirágzott
gyümölcsöskertet fenntarthassuk az iszapban
nem tart össze már minket csak a hivatalos fel-
színen cikázó szűkkeblű dicsőség a régi bűnökön
megfeneklők súlya alatt túl késő megjósolni azt
ami már bekövetkezett
megköt bennünk a kiáltás mely tegnap még
dobhártyánkban dübörgött: „félünk!”
kérdés mi lesz amikor már semmi veszély
nem fenyeget?

1984. október 21.

*itt és tovább az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár IV. kötetének példamondat-töredékei