– Jó napot kívánok, Sántha Attila vagyok, a Dunántúli Napló munkatársa. A Mongolian Airlines Ulán Bátor-i járatára szól a jegyem, egyenest a Dzsingisz kán repülőtérre. (Hű, de dögös! ilyen nagymellű granicsárkák szolgálnak a határőrségen mostanában? azannyát, vajon sor kerül testi motozásra is?) Igen, igen… hogy hogy hívnak? azt hiszem, Sántha Attilának, az ember sokszor azt se tudja, fiú-e vagy lány bizonyos hehe… helyzetekben… (egek, mekkora dudák…) én vagyok a domnu zsurnaliszt (és milyen áthatóan néz) a honnan is… a Dunántú… a Pinántúli Naplótól… hogy hova lesz a túra? ott van né, írja a jegyen… szóval, izé, akarom mondani Pulám Bátor… vagy hova is.
– Na ne, kérném nem viccelni velem, én doktor Sántha Attila… nem Otilo, hanem Attila… doktor szegediensis, úgy bizony, bizony, épp most jön ki egy könyvem a Letolt Gatya… az Előre Letolt Gatya... az Előre Letolt Helyőrség nevű kiadónál, igaz korábban már kijött hat vagy hét példányban a Mentornál is, hogy mi a címe? Hát kérem szépen, A Transzközép avagy A Hamis Pénisz. Írta Freud Zsigmond, Die Transmitte oder der falsche Penis.
– Igen, Sántha, egyesek szerint egy szent volt a család őse, lásd pl. Santa Maria.
– Hogy hímnemben a szent Santo volna, mint Santo Stefano? hogy mér nem hívnak Santo Attilának? hát kérem szépen… tessék? hogyhogy hatóság félrevezetése meg hamis azonosságidentitás? Van nekem buletin de identitás, itt írja né, Sántha!
– Tréfálkozni tetszik velem? hogy szexvizsgálat? itt ezen a hogyishívjákon? De ha mondom, hogy férfi vagyok! férfi voltam! férfi leszek! Csak tessék letenni azt a harapófogót meg azt a franciakulcsot… inkább megmutatom, tessék, rá van írva, hogy open here, vagyis nyitott égbolt. Igen, oda van tetoválva.
– Költő! foglalkozása: költő, poetus laureatus, be lehet írni oda a procsesz verbálba, fosztmodern költő.
– Hogy mivel bizonyítom… nagyon egyszerű, tessék mondani egy szót, s rögtön kitalálok rá egy utánozhatatlan, tökéletes rímet.
– Nem jól hallom, hogy tetszik mondani? kuglóf? na erre most éppen nem jut eszembe semmi, de ha felhívhatnám egy barátomat, az is költő, ha nem is akkora, mint én, biztosan lenne ötlete… halló? szia Géza, hogyhogy hány óra, reggel négy… figyu, mondjál egy kuglófos rímet, kérlek… nem, nem bolondultam meg. Szóval hogy? megvan? igen, írom. Megvan, kérem! KUGLÓFOS – UGRÓFOS! Na tetszik látni? A fos, ami ugrik. Fosnetul care sare. Akkor szépen be lehet írni oda a formulárba: fosztmodern költő, vocea secuiului.
– Utazása célja? hogy mér is utazom? me jókedvem van, hehehe, me ott akarom megünnepelni a happy birthsdayemet és a születésnapomat ugyanishogy ma töltöm a happy hányat is? nem mindegy? éljenek a happy székely költők ott a Góbé sivatagban, én is oda utazom la targul de pizde din Mongolia… la-la-la-la, la multi ani… Ott vár engem egy mongoloaica, egy mongol ajkú kislány, jujujú…
– Lesz nagy kununia és nunta, színes fotográfia: Mireasa si Mirosul… de csak a legjobb háromszáz barátomat hívom meg a lagzira… a többinek nem szólok.
– Már ma, ahogy megérkeztem oda, rögtön leszopom magam. Le a sárga földig… nem úgy értettem ezt a leszopom magamat, azt hiszem, rosszra tetszett gondolni, hanem sok-sok kumiszpálinkával, azt lótejből erjesztik vagy a púpostevéből… Utána pedig moziba fogok menni, itt van a műsor is, tessék, Jurta filmszínház. Az idióta. Mongol film. Azt nézem meg.
– De ha ennyit tökölünk, le fogom késni a gépet, hát az nagy alávalóság volna… Hogy? ki oláhozott itt? nem olávalóság, kérem, nálunk azt különben is olájnak mondják.
– Ártatlan vagyok. Már hogy insztigálnék? Félreértés, ez félreértés… vegyük például azt a szót, hogy véraláfutás… ez sem azt jelenti, hogy fut a sok véres oláh, hehe, az ilyesmit én egyáltalán nem is nagyon tartanám politikailag korrektnek.
– Mért kéne felhívnom az ügyvédemet? Nem, eszem ágában sincs, az mélyen alszik ilyenkor.
