Irodalmi művek megfilmesítése mindennapi dolog. Tekinthetjük ezeket a változatokat adaptációnak, filmre alkalmazásnak, amelyek esetén a szüzsé változatlan, de a cselekményt a filmes médium saját eszközei és lehetőségei szerint alakítja. Persze, ilyenkor a mozgóképes változat rendkívül messze is kerülhet a „fájától”, bizonyos esetekben viszont jellemző az alapként funkcionáló irodalmi mű didaktikus – mondhatni: szó szerinti – megfilmesítése. Ezt leginkább a kötelező iskolai olvasmányokat átugró diákok díjazzák, hiszen időt és energiát spórolhatnak a film egyszeri megnézésével.
De vajon milyen többletet kínálhat az ilyen típusú adaptáció irodalmi elődjéhez képest? Autonóm alkotásnak tekinthető-e? Főleg, ha a film nagy hírverésnek örvendhetett, amint ez a Márai Sándor Eszter hagyatéka című kisregényéből készült, azonos című alkotás esetében történt. Valószínűleg a hírverés itt főképp a Márai-kultusznak, valamint a filmben szereplő neves színészeknek köszönhető.
Ez a történet önelbeszélés, az öregedő, de még szép Eszteré: emlékeinek rekonstrukciója. Eszter (Nagy-Kálózy Eszter) békésen él egy falusi kúriában Nunuval (Törőcsik Mari), idős távoli rokonával. Mígnem egy nap táviratot nem kap Lajostól, élete nagy és beteljesületlen szerelmétől, annak másnapi érkezéséről. Készülődésekor számos emléket idéz fel megismerkedésükről, a Lajos személyét övező homályról, valamint elhunyt húgáról, aki Lajos felesége és két gyermekének anyja volt. Közben kiderül, hogy a családi gyűrűt, ami Eszterhez került, Lajos – rá jellemző módon – meghamisította. Másnapra Eszter elhívja a családi barátokat, Endrét (Eperjes Károly), Tibort (Szilágyi Tibor) és a bátyját is. Lajos (Cserhalmi György) alakja, az ő léha, komolytalan, csaló – adósságot halmozó és elfelejtő – természete a párbeszédekből rajzolódik ki, folyamatos jelenléte kezdettől fogva érezhető. A regény azonban erkölcsi szempontból nem ad megnyugtató választ, hiszen Eszter mindezek ellenére is szerelmes a „főhősbe”, és Lajos önkritikája, erkölcsi eszmefuttatásai is megkérdőjelezik az elítélhetőséget.
Az állandó monológ filmre való adaptálása, dramatizálása problematikus kérdés lehet a forgatókönyv megírásakor: kihagyható az önelbeszélés, de ez által számos összefüggés, történés rejtve marad, vagy elhangozhat a belső beszéd, de így nyomatékossá válik az a bizonyos irodalmi „íz”. Az alkotók az utóbbi megoldást választották, ezzel azt a visszásnak tűnő hatást is kiváltva, hogy az Eszter által látott részletek valóban láthatóak lettek. Ez a filmnyelvre való lefordítás egyik vitatható pontja, hiszen a regény ezt a cselekményhálót – saját monomedialitásának áldozataként – csak írott nyelvi formában jelenítheti meg. A film ellenben, mint multimediális nyelvezet, megengedheti magának azt a „fényűzést”, hogy nem csak elhangzó formában idézi fel a cselekményt vagy annak előzményét, hanem akár, mondhatni szokás szerint, flash-back képekben. Ennek a szinte teljes megkerülésével azonban a didaktikusság, az alapműhöz való hűség talán teljes mértékben megvalósult: az olvasóknak csak a szereplőkről alkotott elképzeléseiket kellett összehangolniuk a filmbeli szereplők alakjának képével. A szereplők közötti viszonyrendszer is változatlan maradt – talán Nunu fotózáskor történő megalázását kivéve, amikor is Lajos érezteti Nunuval, hogy ő csak távoli rokon, így készítse csak ő a fényképet, amelyen rajta lehet akár egy idegen nő is. Az idegen nőt, Lajos élettársát Udvaros Dorottya alakítja, aki a regényben szereplő Olgához képest a szerepnek nagyobb kisugárzást kölcsönöz: hisztérikus, nagyvilági hölgyet alakít, aki csípős és alattomos megjegyzéseket is megenged magának Eszterrel szemben, míg a kisregényben sokkal szürkébb alakként tűnik fel.
Az elbeszélő – Nagy-Kálózy Eszter alakításában – kellemes jelenség, bár nem ad semmiféle többletet a regénybeli Eszter alakjához, és kellemes hangja okán narrátorként is „beválik”. A Lajost alakító Cserhalmi György jó választás a csibész szerepére, hiszen fiatalossága és színészi játéka is hűen követi a Lajosról született leírásokat.
Az alkotás Márai-toposzokat gyűjt öszsze: akár az önelbeszélésre, a retrospektív rekonstrukciókra gondolunk, de a „kép szerinti” Márai-idézés lehetőségét is észre kell vennünk – ahogyan ezt a kezdő képsorok között szereplő, csonkig égő gyertyák is jelzik.
A film cselekményének váratlan mozzanata Eszter végső, sorsdöntő elhatározása, hogy Lajos „kérésére”, egy belső parancsnak engedelmeskedve neki adja a házát, amelyben él, csekély életjáradék fejében. A film meghökkentő ereje ebben a végső, saját elhatározáson alapuló sorsfordulatban rejlik. A regényben ez folyamatosan előrevetítődik, nem okoz meglepetést, hiszen ennek a döntésnek az indoklása is olvasható. Ugyanakkor, bár ez kisebb erővel hatott, szembesülhetünk a Tibor által leleplezett, hamisító Lajos alakjával, aki Eszter apjának aláírását utánozta különböző váltókon, amelyek a családot csődbe juttatták. A filmben viszont ezek a meglepő fordulatok csendben és váratlanul hangzanak el. Bár ez a csendesség és váratlanság szintén a szöveghűségnek köszönhető, hiszen ott már az olvasó is inkább retrospektív módon, Eszter szemszögéből követi az emlékek láncolatát. A film végére összegyűlt meglepetések csokra nem válik feltétlenül az alkotás autonómiájának hátrányára, hiszen akár újranézésre is késztetheti a nézőt, ugyanakkor azonban a regénybeli súly- és fordulópontokat is áthelyezi. A filmben megjelenített cselekmény lineárissá válik, az önelbeszélés pedig csak az értelmezést, az összefüggések pontos megértését segíti elő.
Sipos József, a film rendezője, úgy tűnik, nem akart a Márai-olvasóknak csalódást okozni, ezért nem is kísérletezett más, merészebb filmnyelvi elemekkel. Ebből következően azonban semmilyen sajátos értelmezést nem nyújtott (az irodalmi mű „átírására” nem is mernék gondolni), inkább csak a cselekmény felidézését segítette. De ha az Eszter hagyatéka majdan a kötelező házi olvasmányok sorába kerül, valószínűleg a diákok a filmet is sokkal nagyobb lelkesedéssel fogják megtekinteni.
Eszter hagyatéka, színes, magyar, 90 perc, 2008. Márai Sándor regénye alapján rendezte: Sipos József. Forgatókönyvíró: Sipos József, Gózon Francisco. Operatőr: Gózon Francisco. Vágó: Eszlári Beáta. Zeneszerző: Berkes Gábor. Szereplők: Nagy-Kálózy Eszter (Eszter), Lajos (Cserhalmi György), Törőcsik Mari (Nunu), Eperjes Károly (Károly), Szilágyi Tibor (Endre), Udvaros Dorottya (Olga), Áron László (Laci).
