– részletek –
Nucleus A haverom egy bérházban lakott, az ablakaiban UV-rózsaszín fényben villogó cserepes virágok, mögöttük drapéria. Csengettem. A kaputelefonban felbúgott Nucleus eredeti hangja.
„Csá, 3. emelet, a lift bedöglött.”
Aztán zúgás. Bzzzzzz. Kattanás. A lépcsőházban belémmart a túladagolt áprilisi frissesség illata. Az ajtókon itt-ott koszorúcskák, a lábtörlőkön hívogató mottók kacskaringóztak. Úgy tűnt, ebben a házban versenyeznek a lakók, kinek van a legszebb bejárata.
Számomra a 2. emelet, balra a befutó. Három sűrűn elágazó, fehérre mázolt spirálfűzfa hajtás díszíti a kémlelőnyílást. Néhány karácsonyi égő művészi fénysugarakat varázsolt köréjük, s mindezt hangulatilag az ágacskákon himbálódzó Mini-Pierrot-ok, Monchichik, és velencei műanyagmaszkok egészítették ki. Nucleus ajtaja sem lógott ki a sorból: az egész felületet aranyszínű állatos levonók borították. Bohókás jegesmedvebocsok civódása, imbolygó kismacskák a kosárban, és egy mókás vidracsalád, amint kíváncsiskodva kikandikálnak a vízből. Egy szokványos „Egy szív egy állat” ingyenmatrica. Már meglehetősen megsárgultak, és a szélük itt-ott felkunkorodott.
Csak egy új pingvines levonó vonta magára a figyelmet épp az ajtó közepén: valamivel nagyobb és fényesebb volt, mint a többi.
Az előző bérlő állatbarát lehetett. Nucleus a Linux-csoporthoz tartozik, az ilyesmi nem igen jellemző rá. Alig léptem be, máris megéreztem a feltételezett állatbarát közelségét. Macskapisi!
A szűk folyosón átvergődtem egy halom pizzásdobozon, és megérkeztem Nucleus birodalmának a bejáratához.
„Itt vagyok.”
A hangja valahonnan egy régi íróasztal alól jött.
„Egy pillanat, csak ez az utálatos dugasz.”
„Minden rendben, csak nyugodtan.”
Egyensúlyozva átjutok a kábelsalátán, arrébb tolok néhány Amiga és Atari házat, és letelepszem a sötétbarna kerevetre. Első ránézésre úgy tűnt, hogy Nucleus átvette az állatbarát lakását, beleértve annak bűzkollekcióját is. Szabadidőruhában és strandpapucsban bukkant elő, a Towerge háza mögül, vigyorral az orra alatt.
„Szevasz Thron! Megaszívesen látlak az ammóniapokolban. – Érezd magad otthon!”
„Otthon? Azt meg hogy képzeled?”
Hozzám dobja a frissen megírt Return 2 CD-ROM-ot.
„Az elkövetkező négy napon ez az információhordozó jelenti majd számodra az otthont. Azt mondom, Thron: A világ egy korong.”
„Jól hangzik. De ma éjszaka elsősorban egy ágyra vágyom.”
„Voilà! Ha nem vagy allergiás a macskahúgyra és az üvegszálas kábelre, akkor itt ez a kerevet.”
„Klassz! Biztosra vettem, hogy cool fickó vagy! Ma éjjel akár még a Duden Crackset is leszedhetnéd.”
Leültünk a konyhában, ahol a beépített konyhabútor is az előző bérlőtől származhatott, és megittunk egy csésze forró China Gunpowdert. Az orrom fokozatosan hozzászokott a macskapisihez.
Az utolsó turnékról meséltem, Nucleus pedig a legújabb hackerfogásokról. Persze a felét sem értettem annak, amit mond, szókincse az IT-szaknyelv és a Scriptkiddie-szleng keverékéből áll öszsze. És épp ez a tudatlanság keltette fel csodálatomat, amikor a CIA-hálózat és a GSM-Hack legújabb támadásairól mesélt.
Később a kurvákról, a különböző csajainkról, és az élet értelméről filozofálgattunk. Nucleussal mindig is jókat lehetett dumálni a szexről és az adatátvitel egyéb formáiról. Nihilista-animalista világszemlélettel büszkélkedhet. Kedvenc témája az „interferencia tökéletes összehangzata”, ahogy ezt ő nevezte.
Egyszer csak a tegnap esti bombariadóról kezdtünk beszélgetni. A beszámolóm közben megemlítettem Ariane nevét is. Nucleus hirtelen felkapta a fejét.
„Hé, stop! Ki vagy mi az az Ariane? Ez egy név akar lenni?”
„Nem, ez sokkal több, mint egy egyszerű név – Ariane egy teljes univerzum.”
Igen, valóban az volt. Annyira varázslatos, hogy újabbnál újabb világok jöttek létre és pukk – akár egy buborék a pezsgőspohárban.
Persze Nucleust megkíméltem ezektől a csöpögős frázisoktól. Még a végén azt hinné, hogy bevettem valamit.
„Hiszi a piszi! Alec bácsi most rajtakapott. Vau, testvér! Te aztán képes vagy meglepni az embert. Amiko’ utoljára láttalak, te voltál a legnagyobb pinaszakértő. Mos’ meg asztronómiában utazol?”
„Nem, ember, aerodinamikában. Ahhoz legalább nem konyítasz semmit.”
„Na, ne csigázz tovább. Mi folyik a lefolyóban? Habkönnyű akár a Luffelé?”
Nucleus élcelődését nehezen tűrtem, és hirtelen fordítottam egyet a szereposztáson.
„Mit kíváncsiskodsz? Rég jutothatott neked is valami? Légy komoly: Arianéval valóban szuperkülönleges a dolog. Vicc nélkül.”
„És? Azon kívül?”
„Nincs semmi azon kívül. Egymásba vagyunk zúgva, egyszerűen egy csodálatos nő.”
„Minden világos. Minél kevesebbet tudtok egymásról, annál jobban lángol a szerelem.”
„Épp fordítva. Minél nagyobb a szerelem, annál kevesebbet akarok tudni. Az ismerkedésre később is lesz időnk. Úgy érzem X életet is le tudnék élni vele. Én sem értem teljesen.”
„Arra való egy haver. Halvány fogalmad sincs arról, hogy milyen is az a nő valójában, azért tűnik szuperspécinek. Ezt a forgatókönyvet már kívülről fújom. Előbb-utóbb megismered, és egy szempillantás alatt kiderül, hogy ennek is csak négy pofája van.”
„De még milyen farpofája!”
„Héj, térj már észhez. Törd fel a postaládáját, és ismerd meg a valódi énjét. Legalább megtudod, merre ugrabugrál a nyuszikád.”
„Lehet, hogy nem is akarom tudni. Végül is minél izgalmasabb, annál jobb.”
„Mi rossz van abban, ha szétpukkan néhány szappanbuborék, vagy leomlik egy-két légvár? Minél hamarabb szakítasz, annál könnyebb megemészteni. Fogadok 5 euróban, hogy lapul ott még valami a bokorban. – Nekem teljesen mindegy. A te dolgod. Ott a CD-ROM-on a program, bármikor bemehetsz a postaládájába. De nem kötelező használni.”
Belementem a fogadásba, hátha így lezárjuk a témát, és végül elképzeltem, amint elsőként töröm fel a postaládáját. És Nucleus még akkor sem szedte elő a hálózsákomat. Közben megdicsértem a képernyővédőjét és az egerét. Aztán tudomására hoztam, hogy holnap nem lesz gondja a reggelire. Hagyok néhány zsömlét neki is, amúgy hat harminckor már a reptéren fogok dekkolni, átugrom Frankfurtba, onnan autóval utazom St. Louis-ba. Ez aztán az útiterv!
Még megkérdeztem milyen zsemlét részesít előnyben, aztán nyugovóra tértem egy fészeknyi midikábelen anélkül, hogy hozzáérnék a szutykos kerevethez. Alig vártam, hogy megérkezzem St. Luis-ba.
Ariane bejelentette, hogy talán kap néhány szabadnapot. És utánam repül Missouriba. Már nagyon kíváncsi voltam a Mississippire, eddig csak repülőből láttam.
Lehunyt szemmel álmodoztam a folyóról. Átáramlott a gondolataimon. A vízben kicsavart fatörzsek és gallyak hánykolódtak. Aztán egyszer csak engem is elragadott az ár. Az elalvás mindig hazatérés a belső otthonomba, egy virtuális hazába, amit csak az ismerhet, aki elvesztette a kézzel fogható otthonát.
A rövid éjszakának vibráló ébresztő vetett véget. Az első néhány percben tájékozódási pontokat próbáltam felfedezni a kereveten. Félálomban elbóklásztam a zuhanyzóig, most az egyszer a háromperces zuhanymasszázst inkább kihagytam, az ébresztő funkciója úgyis minimális lenne. Már hajnalodott az agyamban, amikor lefuttattam a becsomagoló programomat. A Nucleusnak szánt zsömlék végkimerülés miatt elmaradtak, a tegnap esti fél csésze tea cserepekben landolt az asztal alatt. Túl hevesre sikeredett a felkerekedés. Belemártottam az ujjbegyem a barnás teatócsába, és a China Gunpowder-rel egy „Sorry ;-)”-t mázoltam az asztalterítőre. Többre sajnos nem jutott idő. Lábujjhegyen lopództam ki Nucleus lakásából.
liesmich.exe Talán a fél liter Gourmet-kávé, talán a spionálás terve tartott távol az elalvástól. Ide-oda forgolódtam a takaró alatt. Egy olcsó fülbemászó dallam belegabalyodott a hallójárataimba. »If I Said You Have a Beautyful Body, Would You Hold It Against Me?« Melyik nő válaszolna igennel a Bellamy Brothers kérdésére? A sláger nagyjából épp ötszázhuszonhétszerre vágtázott át a halántékomon. Hat óra múlva reggeli, tíz óra múlva találkozás.– De mindegy. Akár alhatnék is egy kicsit.
Ha nyugatra repülök – szokásommal ellentétben – egycsapásra koránkelő lesz belőlem. 8.00-kor nekiláttam a mai napnak. Ez olyan, mintha 13.00 lenne a közép-európai időzóna régi ritmusában. Izgalom fogott el. Ezen a kedden újra láthatom Arianet. Először várok, aztán Ariane.
Lezuhanyoztam, s mint akit skatulyából húztak ki, lépdeltem a fölszinti Second Cup felé. Kiszolgáltam magam a reggelizőpultnál. Elkaptam két zacskó fahéjas Oat Meal-t, megettem a zabos eledelt, és a papírpohárból kiszívtam a jeges kapucsínómat. Három bejövő audioüzenet várt a mobilomon. Az elsőben Nucleus szövegelt a csészéről, meg a beígért zsömléről. Még a felénél sem tartott, máris kitöröltem. Egy áthelyezett szervező belevetette magát a stresszfolyamba. Tíz másodperc múlva nyomtam is tovább, még a végén lemerülök.
A harmadik üzenet Ariane-tól jött.
»Helló, én vagyok. Chicagoban vagyok, a gate-en. Találkozzunk ma délben lenn a Mississippinél. A kikötőnél várok rád, a kaszinó előtt. Ok? Ha valami közbejönne, szólj.«
Zsupsz.
»Nincs több új üzenete...«
Ennyi épp elég. A legjobb időzítés. Megkentem két szendvicset, és a lifthez ballagtam. Megpróbáltam elütni valamivel az időt, erre a legjobb módszernek bizonyult Nucleus CD-je.
Az MP3-as haverom egy igazi áldás volt. Az adathordozó bábjából egy valóságos varázsdoboz bújt elő. Nfo-fájlokkal feldíszített Batzen féle ASCII kódokkal dolgozom, és összehasonlítom a features ypS-t, n0-ledGe-t, BigBluFF-ot, oPenH0le-t, és a pEEPer&Co-t. A szobám egy órára a világom parancsnoki központjává vált. Szabadon választhattam: egy »liesmich.exe« nevű program tökéletesen megfelelt a terveimnek. Ez a program Text-File-ként elküldte az összes leütött karaktert az általam kiválasztott e-mail címre.
És ráadásul a »liesmich.exe«-t a »C-thRu«-val is kombinálhattam. A C-thRu attól a pillanattól kezdve, amint a kiszemelt célpont online szakavatott kézzel nyit ki minden egyes fájlt. Voila, a hobby-szinten detektíveskedők és a voyeur-ök paradicsoma.
Egy bombabarkácsoló akkurátusságával másoltam át a cuccot a merevlemezre, egyenként kizippelve minden egyes fájl-t.
Először is Ariane gépére fel fogom installálni a »liesmich.exe«-t. A program láthatatlanul fut majd a gépén, és minden egyes lenyomott billentyű e-mail formájában landol a postaládámba. Aztán belövöm a »C-thRu« röntgenszemét. Kíváncsiságom győzedelmeskedett. Tudni akartam, mit is gondol valójában.
Rózsaszín csobogás Waxtól csillogott a hajam, szerelemtől zsongott a gyomrom. A megbeszéltnél jóval korábban értem a kaszinóhajóhoz. Beültem a fedélzeti bárba.
Ariane is megjelent egy fél óra múlva. Néhány percig a gőzösből figyeltem, majd felálltam.
Rendeltem neki egy Pina Coladát, kedélyesen álldogáltam a panorámatetőn, és felé bámultam. Az árral szembe révedezett. Egy pillanatra azt hittem, hogy még a fedélzeten észrevett, és úgy tesz, mintha belemenne a játékba. Fizettem, elvettem a poharat, és lementem a hajóhídon. Egyik kezem a korláton, másik az ananászos kókuszlében. Valójában csak ebben a pillanatban látott meg, és akkora lendülettel indult felém, mintha a hajóhíd valóságos kifutópálya lett volna.
Két szabad kötés keringett bioszféránk nonstop
Örvényében. Gyöngéden visszabillegtek, újra
Összeértek. Az ajkam az ajkadba kortyolt, ízlelgette,
megpördült, belecuppant. Ujjbegyek siklottak, matattak
a nyakon. Egymás belsejét inhaláltuk, élveteg csókkal egymásra tapadtunk, sistergő érzéki suttogással.
Napfényreflex a pillantásban, SlowMo-ban pattant a szikra fókusztól fókuszig. Egy aprócska pont a glóbuszon; az obszesszió szoros fonatában, és lábunk alattunk elfolyt a folyam –
Rewind!
St. Louisban a folyópart nem hemzsegett a csendes zugoktól, közvetlenül a folyó mentén éktelenkedett egy végeláthatatlan parkoló. Ariane bérautója a kaszinóhajó mellett parkolt.
Beszálltunk, de egyikünk sem tudta, hogy mihez fogunk kezdeni. Smacizni mégsem lehet egy fülledt cabrio-ban. Lenyitottuk a tetőt. Ariane céltalanul nekivágott az útnak, én pedig emlékezetemből előkapartam Lilly Walker Iseidertrippjét.
„Elindulhatnánk fölfelé a folyón. Valahol a Missouri és az Illinois beleömlik a Mighty Mississippibe. Biztos nagyon klassz lehet.”
Ariane az ölembe dobta a térképet.
„Okay, akkor csak mond, merre hajtsak.”
Az árterületen és a parlagon hagyott ipari parkokon siklottunk tovább, majd fölhajtottunk a távolsági útra. A keskeny sáv másfél méterrel a víztükör felett futott, széles kanyarokkal kígyózva a folyó mentén. Ariane betartotta az amerikai sebességkorlátozást, mégis elképesztő tempóval haladtunk. Az időérzékünk pattanásig feltuningolva, mintha valaki Pitch-Shifterrel húzta volna fel. A délután minden perce 45 plusz x fordulattal suhant.
Egy-egy pillanatot legszívesebben végtelen csúzdává loopoltam volna.
Felkapaszkodtunk piknikezni egy tövestől kicsavart fatörzsre. Stégként lógott a víz felett. Lombja lakatlan szigetünk. A korona tövében lógattuk a lábunk, eledelünk McDrive-os hamburger.
A folyam rózsaszín csobogása belecsiklandozott a fülcimpáinkba. Tekintetünk az apró örvényeket követte, mindketten megszédültünk.
Az árnyékok lomhán nyújtózkodtak. Szembehunyorogtuk a napot, és hat körül p.m. visszaindultunk az autóhoz. Betettem egy Electro-Mixtape-et a cabrio kávédarálójába.
Nemrég még a fatörzsek úsztak el a lábunk alatt, most mindegyiket sorra leelőztük. Már javában lazítottunk a Double Tree-ben, amikor ugyanazok az uszadékfák elringtak mellettünk. Egy-egy Inside-out-Makit csavargattunk.
A sushi-bárból két feltekeretlen combo-t rendeltünk. Vicces és ragacsos foglalatosságnak néztünk elébe. Nem feledkeztek meg a bambuszgyékényről sem. Még majdnem ficánkoltak a sushi-építőkockák, amikor Ariane tapasztalatlanul ügyködni kezdett a pálcikákkal. Dühösnek tűnt, és magyar akcentussal motyogott valamit az orra alatt:
„Hmm. Ez azt hiszem nem fog összejönni. Nincs más választásod, ma te etetsz engem!”
„Világos. Épp azt teszem.”
Érzéki pengék szálkázzák a Sake filét.
Hasad a Saschimi, hajlik a Surimi.
Sziromfehér rizs Kikkoman szójaszószban.
Algalap-pólyában Goodies à la California.
Makik úsznak a szószban. Nigirik levedzenek.
Nippon ajkait szürcsöljük, míg kicsurran a csókunk.
Üvegszámra csattan a Piper, csillan a szőnyeg szőrén a pohár.
Újból Sticky rízs és Chop rúd, de már egy kompaktabb pakkban.
KARÁCSONYI NOÉMI fordításai