"Eladtatok erdőt, asszonyt, gyereket."
Kereső  »
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 12. (506.) SZÁM — JÚNIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Bizalmassági indítvány
Tar Károly
Versei
Szőcs István
Jegyzet - A hmhmhm... A szerelem...
Papp Attila Zsolt
Megerősödve megmaradni - Beszélgetés Vasy Géza irodalomtörténésszel, a Magyar Írószövetség elnökével
Pomogáts Béla
Bartalis János (1893–1976)
Arcadie Suceveanu
Az író keze
A Rimbaud-komplexus
BAS BÖTTCHER
Megaherz
WOLFGANG BORCHERT
Az író
Radi
Bogdán László
A kintrekedtek (folytatás előző lapszámunkból)
Ungvári László Zsolt
Versei
Demeter Zsuzsa
Téma nem titkos, de lezárva
SZABÓ ANDRÁS PÉTER
Fülszöveg
Jancsó Miklós
Bence Ferenc
Terényi Ede
ZE­NE – CSENDEN TÚL - Zenei szemfényvesztés?
Júliusi évfordulók
 
Ungvári László Zsolt
Versei
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 12. (506.) SZÁM — JÚNIUS 25.

Őrzöm az asztalt


Néha azt álmodom,
      hogy nem vagyok.
Erre szegődni éber
     élet – vad dolog.
Mert vagyok én,
     s tán mindig leszek.
Sok hibám más bűne –
     nem segíthetek.

Őrzöm az asztalt,
     mesteri gitáromat.
Előhúznám, de rajta
     a kényszer-lakat.
Hódítani – csak
     kimondhatatlan szót.
Ne terítsetek rám
     éj színű, hideg takarót.

Mit föd a tél, a hó,
     a tükröződő jég?
Födi az ember
     szerelmét, szégyenét.
Ne tüntessük el
     a bűnök lábnyomát.
Nyissunk szabadságot,
     nevető óvodát!

S azok a combok?
     Pihéznek meztelen.
Akár egy regénybe
     bújtatott szerelem.
Adnék érte egy zsáknyi
     szép reményt.
Hogy megérintsem
     mellét, lábközét.

Ki az, ki ébreszt,
     ha illetlenül virrad?
János és Péter?
     Örökre megfutottak.
Éber vagyok puskacső
     és golyó közt.
Amíg az ördög
     gáncstalan rám lövöldöz.

De hadd zárjam le végül
     szigorú dalom.
Enyém leszel, te nő,
     úgy is akarom.
Értem én sok
     rosszat, de több a jó.
Indulhatunk.
     A folyónál vár a hajó.

2008. február 13.


Kibillen a Föld


Elmondhatom:
     a világ haldokol.
Először ajtót nyit.
     aztán rádomol.
Akár egy lelőtt,
     zuhant bölény,
fekszem az isten
     mély köldökén.

Aki dúl-fúl hiába,
     az hagyjon el.
E versben semmiképp
     nem szerepel.
Jog, rend csak így
     lehet enyém.
Dehát a költő?
     Ugye, szerény.

Villanyt hitszegőkre,
     rám törőkre.
Hogy ölnék, nem
    ölnék fenekedve –
magam tudom.
     Éljen békén e század.
Velem, nélkülem.
     Gép uralja a házat.

Mért nem lettem
     kedves bértollnok?
Lehettem volna
     szónok, pénz-titoknok.
De nem. A versem,
     ím, ily egyszerű.
Nem bírja el a bért.
     Értelemszerű.

Eladtatok erdőt,
     asszonyt, gyereket.
Szennyesét takarva
     rajtatok nevet
az elárult ország,
     ál-józan gaztevők!
Szigorodik, keserül
     a téli délelőtt.
Vége nincs, tömik
     a bendőt marékkal.
Nem nádihegedű szól –
     vigalomdal.
Haldoklik, él
     mindenki, és vén.
Ha éltem, nem ezért
     éltem soha én.

Majd kibillen
     a Föld egy hajnalon.
Nap s rendszer
     mentőöve elszakad.
Istenem! Mi lesz
     velünk? A dallamon
meddig ül a nemlét?

Ne hagyd magad –
     ezt mondja őszhajú,
vágáns rokonom.

2008. február 13.


Szerelmes döbbenet


Füstjeivel az alkonyat
lobbanó láng a nyelv alatt.
Málnaeső és rózsavíz.
A csöndben hallunk valakit.

Mondom: csak felhő, égdarab,
tenyeredbe rejted arcodat,
úgy leng az ág, mint a pillanat,
billegő óra kispárnád alatt.

Hangok a kőben, a fában.
Nem maradhat hazátlan
a hegy, a fű, a zöld a vízben.
Kenyerem mindig hazavittem.

Szól álmomban valaki hangtalan,
a versnek izzása, hatalma van.
Mint mikor két kéz szárnyra kél,
szívdobogás, mókus kísér.

A férfit vajon mi menti meg?
Száraz nyárban a kútvizek.
Szalmavirág a hajban, szinte ég,
ahogy a szoknyáról elröppen a kék.

Mennyi évad múlt fölöttem el,
hány őszvégi madár, könnylepel,
ütemek, nappalok fellegén
hányszor, de hányszor pihentem én.

Csak egy ágyunk lehet.
Egyetlen szerelmes döbbenet.
Kisgyerek-sorsunk elhagyott,
akár az égi pásztorok.

2007. jún. 23.


Ki egyből lett kettő s örök


A pillanat, mi szerteráz,
hulló szirmot, hajnal havát,
az akarat, mi összetart,
tenger kékjét lomha part,
a szerelem, ha dalba hív,
hogy dédelgessek valakit:
most vigyáz rám és bennem él,
kalap pörög, visz a szél,
hófehér párnám röptet el,
lehajtom fejem s nesztelel
játszik a csók, a lomb, az árny,
tenyeremben violaszál.
Gitárom zsongó énekét
sodorja tűzben fönn a kék,
a dal az űrön átrezeg,
körülöttem gyereksereg
citeráz s él a szó, lobban,
úszom kék bálna-habokban,
vitorlám dagad, messze leng,
sirályraj ível odafenn,
örvényük lenn a kő, a víz,
s a partról sírva visszaint
sorsom, a hosszú, sárga nyár,
s fehérben ragyogva a lány,
aki csak úgy lehet enyém,
ha Összeforrtan él a lény,
ki egyből lett kettő s örök,
mint szememben a fénykörök.

Az élet égi térkép,
teremt a súlyos hűség,
hogy az első érintésben
ne legyen a lélek tétlen,
úgy izzik föl a szerelem,
mint a világegyetem.
míg nő messzeségét érzi,
melegét is vágyja a férfi.
Kezét fogja az angyal,
s betakarja liliommal.

2005. július 10.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében