"Eladtatok erdőt, asszonyt, gyereket."
Kereső  »
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 12. (506.) SZÁM — JÚNIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Bizalmassági indítvány
Tar Károly
Versei
Szőcs István
Jegyzet - A hmhmhm... A szerelem...
Papp Attila Zsolt
Megerősödve megmaradni - Beszélgetés Vasy Géza irodalomtörténésszel, a Magyar Írószövetség elnökével
Pomogáts Béla
Bartalis János (1893–1976)
Arcadie Suceveanu
Az író keze
A Rimbaud-komplexus
BAS BÖTTCHER
Megaherz
WOLFGANG BORCHERT
Az író
Radi
Bogdán László
A kintrekedtek (folytatás előző lapszámunkból)
Ungvári László Zsolt
Versei
Demeter Zsuzsa
Téma nem titkos, de lezárva
SZABÓ ANDRÁS PÉTER
Fülszöveg
Jancsó Miklós
Bence Ferenc
Terényi Ede
ZE­NE – CSENDEN TÚL - Zenei szemfényvesztés?
Júliusi évfordulók
 
SZABÓ ANDRÁS PÉTER
Fülszöveg
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 12. (506.) SZÁM — JÚNIUS 25.

Sas Péter: A kolozsvári jezsuita, majd piarista templom kincsestára
Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2007.


Erdély művelődéstörténetének ismert kutatója, Sas Péter új kötetében arra vállalkozik, hogy bemutassa a szakmának és az érdeklődő nagyközönségnek a kolozsvári jezsuita – utóbb piarista – templom kincstárát. Az első fejezetben rövid áttekintést nyerünk az 1718. és 1724. között felépült templom történetéről. Az épület a kolozsvári szerzetesházak sajátos 18. századi vándorlásának mementója. A jezsuiták korábban a volt óvári domonkos templomot és kolostort használták. Miután a Tordai utcában elkészült új rendházuk és templomuk, régi helyükre a ferencesek költöztek be. A Jézus Társasága azonban csak szűk fél évszázadig örvendhetett az impozáns épületnek, mert XIV. Kelemen 1773-ban feloszlatta az egész rendet. Az elárvult jezsuita intézményt végül, ahogy sok más helyen is, a korszak népszerű tanítói, a piaristák örökölték meg.
Sas Péter a továbbiakban kimerítő leírást ad az olvasónak nem csak a bécsi mintákat követő barokk templomépületről – amely sok részletmegoldását tekintve Erdélyben első –, de annak gazdag barokk berendezéséről is, külön hangsúlyt helyezve a főoltár díszére, a Könnyező Szűz kegyképére. (Talán nem közismert, hogy a fokozatosan ötvösremekké átformált festmény ikonként kezdte pályafutását a füzesmikolai ortodox templomban.) A művészettörténész ezután sorra bemutatja a templom legérdekesebb ötvöstárgyait, miseruháit és epitáfiumait, nem csak azokat, amelyeket ma is az intézmény kincstára rejt, de azokat is, amelyek a 19–20. századi ismertetések óta elvesztek, vagy más egyházi gyűjteményekbe kerültek. A kötetet a kincstárban őrzött tárgyak részletes katalógusa zárja, a függelékben pedig az irodalomjegyzék és a szómagyarázat mellett számos színes és fekete-fehér tábla is helyet kapott, hogy a tárgyleírások értelmezését segítse, és hogy a megfáradt vagy pusztán kényelmes olvasó szemeit rajtuk legeltethesse. E gazdagon illusztrált könyvről bátran állíthatjuk, hogy kétéltű, hiszen mind képeskönyvként, mind tudományos munkaként (akár vízen, akár szárazon) megállja a helyét.

Németh György: Gál Sándor honvédezredes 1848–49-es tevékenysége
(Bibliotheca Transilvanica 58.) Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2008.


Népszerű témája a magyar történetírásnak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc. A színvonal azonban sokszor nem tart lépést az ügybuzgalommal. Németh György Gál Sándorról írott életrajza szerencsére egyike az üdítő kivételeknek. Széles levéltári és szakirodalmi gyűjtésen alapuló munkájában nemcsak a honvédezredes pályáját és működését mutatja be, de a szabadságharc szinte teljes székelyföldi hadtörténetét. A csíkszentgyörgyi születésű katonatiszt életútja bőven nyújt lehetőséget az ambivalens jelenségek megvilágítására is. A nemzetőrség szervezésében nagy szerepet játszó, elméleti szakíróként kitűnő Gál Sándor ugyanis a gyakorlati hadvezetésben egyáltalán nem jeleskedett. Vitathatatlanul nagy szerepet játszott a székely hadosztály megszervezésében, a hadianyaggyártás felfuttatásában, ám a kortársak emlékezetében az is élénken élt, hogy 1849 tavaszán a Székelyföld katonai biztosaként már-már kiskirályi hatalmat épített ki. A főtiszt a szabadságharc bukása és hosszú bujkálás után Angliába távozott, majd Kossuth politikai megbízottjaként 1852 és 54 között Törökországban folytatott diplomáciai tárgyalásokat, gyér sikerrel. Életének utolsó évtizedében pedig délibábos terveket szőtt Magyarország felszabadításáról, sokak szerint már az egyre inkább elhatalmasodó őrülettel viaskodva. A szerző a kötet végén azt a régóta vitatott kérdést is megfejti, hogy Gál Sándor valóban tábornokként fejezte-e be a szabadságharcot: tábornoki kinevezése valójában csak 1852-ben kelt, ráadásul sosem vált jogerőssé. A munkát Gál Sándor iratainak szövegkiadása zárja. Németh György könyvét bátran ajánljuk bárkinek, akit nem eszményként, hanem esendő emberi mivoltában érdekel a szabadságharc székely hőse.

P. Benedek Fidél: Ferences kolostorok és templomok II.
(Bibliotheca Transylvanica 57.) Szerk. Sas Péter, Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2008.


Sas Péter művészettörténész újabb csokornyit jelentetett meg Benedek Fidélnek, a ferencesek egykori provinciálisának kéziratban hátrahagyott rendtörténeti írásaiból. A kötet nagy részét a csíksomlyói kolostornak széles egyháztörténeti és történelmi keretbe ágyazott története foglalja el, a feltételezhető 1442-es kezdettől az önálló erdélyi obszerváns ferences őrség 1640-es létrehozásáig követve az eseményeket. A nagy összefoglalást számos rövidebb lélegzetű írás egészíti ki: a csíksomlyói templom bazilikává nyilvánításáról, a Mikesek által alapított somlyói Szent Mihály-kápolnáról, illetve három másik egyházi intézményről: a kaplonyi bencés, majd ferences kolostorról, a szászvárosi ferences templomról (amely Károly Róbert királyunk feleségének adományából újult meg), végül a kolozsvári Szent Jakab-kápolnáról. A felekezeti tekintetben korántsem elfogulatlan szerzetes-történész minden tanulmányában megmutatkozik nagy helyismerete és kritikai érzéke, ám szigorúbb szemmel nézve számos hiányosságot is felfedezhetünk. Maga a kiadó is megemlíti meleg hangú előszavában, hogy Benedek Fidél igen mostoha körülmények között alkotta meg rendtörténeti szintéziseit, számos forráshoz nem jutott hozzá, és elkészült feljegyzéseit is többször elkobozta az állambiztonság. Még nagyobb baj, hogy a szövegek hiányos jegyzeteit a közreadó sem egészítette ki megfelelően. Az egész kiadást zárójelbe teszi az az örvendetes tény, hogy az utóbbi néhány évtized – egy szerencsésebb korszak – vatikáni kutatásai révén pedig ma már nagyságrendekkel több forrással rendelkezünk a kora újkori erdélyi katolicizmusról, mint amenynyihez a derék szerzetes nemzedéke hozzáférhetett. Benedek Fidél munkája így inkább kortörténeti dokumentumnak minősül, mint maradandó szakmunkának, az erdélyi katolicizmus története iránt érdeklődő nagyközönség számára azonban így is érdekes és tartalmas olvasmányt jelenthet.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében