"Eladtatok erdőt, asszonyt, gyereket."
Kereső  »
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 12. (506.) SZÁM — JÚNIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Bizalmassági indítvány
Tar Károly
Versei
Szőcs István
Jegyzet - A hmhmhm... A szerelem...
Papp Attila Zsolt
Megerősödve megmaradni - Beszélgetés Vasy Géza irodalomtörténésszel, a Magyar Írószövetség elnökével
Pomogáts Béla
Bartalis János (1893–1976)
Arcadie Suceveanu
Az író keze
A Rimbaud-komplexus
BAS BÖTTCHER
Megaherz
WOLFGANG BORCHERT
Az író
Radi
Bogdán László
A kintrekedtek (folytatás előző lapszámunkból)
Ungvári László Zsolt
Versei
Demeter Zsuzsa
Téma nem titkos, de lezárva
SZABÓ ANDRÁS PÉTER
Fülszöveg
Jancsó Miklós
Bence Ferenc
Terényi Ede
ZE­NE – CSENDEN TÚL - Zenei szemfényvesztés?
Júliusi évfordulók
 
Jancsó Miklós
Bence Ferenc
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 12. (506.) SZÁM — JÚNIUS 25.

...vagyok – nyújtotta a kezét 1968-ban, amikor hazakerültem, Kolozsvárra, mint fiatal kezdő színész. Bemutatkoztam én is neki – és nevettem, nevettem feltartóztathatatlanul. Megbocsátotta nekem akkor ezt a nevetést, mert tudta, ezzel a nevetéssel a komikust honorálom, bármilyen furcsa, nem helyénvaló módon teszem is ezt. Nem sorolóm értékelem alakításait, nem az én feladatom – talán összeírja valaki színház- és színészet szerető, mi mindent és hogyan is játszotta azt a sok mindent, amit játszott... Gyakran vitt magával horgászni... Azok a régi, felejthetetlen halász-kirándulások!....
– Fesd fehérre a botod végét - kezdte egyik nap Ferenc.
– Tessék? – döbbentem meg a kétértelmű ötleten.
– Mondom, fesd fehérre a halászbotod végét, mert holnap megyünk éjszakai horgászásra. Ha a bot vége fehér, éjjel is látszik, hogyan rángatja a hal.
Megfestettem hát a botom végét, ezen ne múljon, és elindultunk éjszakai horgászatra, a Marosra. Persze elemlámpát nem vittünk, minek is, ugye, éjszakai horgászáshoz, nagy okosan otthonfelejtettük, így nagy keservesen, gyufagyújtogatva szereltük fel a botra az orsót, a horogra a gilisztát, stb. És behajítottuk a csalit a nagy sötétbe és a Marosba, és lestük hajnalig a botok fehérre festett végét: nem húz-e a hal? És megvirradt, és álmosan, könnyesen a sok botnézéstől és berumozva konstatáltuk, hogy a nagy igyekezetben áthajítottuk a csalit a folyón, a túlsó partra, fel egy fára... Ott lógott békésen a két felgilisztázott horog, alattuk nyugodtan tocsogtak és hápogtak a rucák vagy mik...
***
Ilondán nyaraltunk együtt, amolyan horgász-nyaralás volt. Délelőtt pihentünk, puliszkát főztünk az esti horgászathoz, sakkoztunk is néha. Azért csak néha, mert Feri remekül tudott sakkozni, én nem voltam neki méltó ellenfél, csak unalmában fanyalodott rám sakkilag.
Ilonda mozigépésze látogatott meg egyszer minket. Bemutatkozott:
– Hallottam – így ő –, vannak itt valami kolozsvári színészek. Kollégák.
– Ön is színész? –kérdezte Feri halálos komolyan.
– Dehogy. Én filmes vagyok. Mozigépész. De mindkettő művészet. A színész és a mozis egy művészeti ág. (Nem vitattuk akkor ezt az érdekes megállapítást). Beszélgettünk az új „kollégával" mindenféléről (kivéve a művészetet), amikor is csak úgy mellékesen megjegyzi a mozis:
– Tudnak sakkozni?
– Hát – nézett rám Feri figyelmeztetően (éppen dicsekedni akartam Feri szaktudásával) – tudok egy keveset.
– Na. Mert én vagyok Ilonda abszolút sakkbajnoka –húzta ki magát a mozigépész. – Hajlandó vagyok magukkal sakkozni, de csak egy üveg borban.
– Ki fizeti a bort? – kérdezte Feri komolyan – A nyertes?
– Ugyan – lett egyre dölyfösebb a gépész. – Hol is hallottak ilyent? A vesztes fizet.
Feri elkezdett szabadkozni, hogy így, meg úgy, ő szégyelli, hogy csak keveset ért a sakkhoz (én felálltam, elsiettem, nehogy kirobbanó nevetésem elárulja, hogy Feri ugratja mozis kollégánkat).– De ha a kolléga úr gondolja, játsszunk – mondta Feri, csak ne egy liter borban, legyen három liter, ha már hárman vagyunk – kedélyeskedett.
– Legyen – intett fölényesen Ilonda sakkbajnoka.
Elkezdődött a sakkparti... A nyolcadik lépés után Ilonda hőse kimeredt szemmel bámulta a sakktáblát...
– Ez matt – nyelt egy nagyot. – Matt nekem.
– Nem létezik – csodálkozott Feri. – Ezt hogy csináltam? –lepődött meg. – (én megint elsiettem nevetni egyet). Nahát, ezt a véletlent, pironkodott továbbra is Feri. – ki a fene hitte volna?
– Revansot kérek – így a mozis. – 6 üveg bor.
– De csak ha együtt isszuk meg – szabadkozott Feri. – Tudja, ha már elvesztem a bort, legalább igyak belőle vissza valamit.
– Rendben van – egyezett belé újult reménnyel mozis barátunk. – A fehér kezd.
A fehér kezdett is, de a gépész, mit tesz Isten, újra mattot kapott. Még egy revansot kért. Kapott. Revansot is kapott és egy harmadik mattot is. Villámgyorsan, az előző kettőhöz képest.
Sokáig nézte a sakktáblát Ilonda gőgös sakkbajnoka, majd halkan, szerényen, megtört hangon megkérdezte:
– Tessék mondani, hány borral is tartozom?
Feri átölelte a kétségbeesett gépészt.
– Egy üveg borral sem tartozik – mondta nevetve. – Én ugyanis valamikor országos sakkbajnokságon vettem részt. Majdnem bajnok lettem. Higyje el, kolléga úr, tőlem nem szégyen sakkban kikapni. De éppen ezért a fogadás sem gilt. Mert egy bajnok nem játszhat pénzben. Még borban sem játszhat.
– Művész úr – kérdezte alázatosan, immár megnyugodva a gépész –, azért megtisztel, elfogyaszt velem egy-két pohárral a borból, ugye? (Engem emberszámba sem vett, igaza volt, ha egyszer a majdnem-bajnok Ferivel ülhet egy asztalhoz.)
És így történt, hogy aznap este a halak nyugodtan úszkálhattak a folyóban, mert nem riasztotta őket a felcsalizott horogcsobbanás, ehelyett Ilonda békés éjszakájában harsányan zengett Tosca levéláriája a mozigépész művészi, bár kissé harsány előadásában.
***
Sok kedves történet, sok szellemes ugratás kitalálója és végrehajtója volt – de ezek az ugratások soha nem voltak bántóak... akit megtréfált, az nevetett aztán legjobban és szívből a tréfán ...
Sokat filmezett. Aztán filmezett Budapesten is. Végül úgy döntött – megnősül újra.Kimegy Magyarországra. Az ottani filmgyárnál kapott alkalmazást.
Mikor Pestre mentem, nála laktam. Lementünk vásárolni a Közértbe. Egy rendőr udvariasan köszöntötte.
– Szeretnek a rendőrök – mondta mosolyogva Feri –, sok rendőrt játszottam az utóbbi időben a televíziónál, de nem csúfoltam ki őket soha. Ezt tudják a kollégáim, ha van valami problémájuk a közlekedésrendészettel, én mindig elintéztem az ügyet.
Kolozsváron már csak látogatóban volt: a kocsiban, amit én vezettem, ült a Bencze család: a felesége,
Judit és a két vasgyúró gyerek – Berci, Marcika. A színház előtt hajtottam el.
– Nézzétek csak – szólalt meg váratlanul Ferenc –, itt statisztált sokat apátok.
Nem válaszoltam. Soha nem panaszkodott, ha mellőzték, ha csak kis szerepet játszott. Ez is hozzájárult volna, hogy elmenjen? – tűnődtem magamban. Ki tudja? Vagy itteni munkája csak azért tűnik immár jelentéktelennek, mert nemrég kapott díjat, a legjobb férfialakítás díját a KOK-ban nyújtott alakításáért? Egy olyan mezőnyben, ahol 40 filmet vetítettek? ... Ki tudja?
***
Néha még hazalátogatott. Nagyváradon vendégszerepeltünk, találkoztam vele véletlenül, véletlenül és utoljára egy olcsó, színház melletti étkezdében, amolyan talponállóban, amelyeket itt Kolozsváron is szeretettel látogatott.
De most már nem pénzkérdés volt nála a büfében való kosztolás.
– Feri – üdvözöltem örömmel –, te a régi maradtál. – Nem véletlen, hogy ilyen helyen kell találkoznunk. Azt hiszem, ha multimilliomos lennél, akkor is ilyen helyen találkoznánk...
– Igaz, öregem – mondta melegen –, igyekszem a régi maradni. Ismered azt a viccet, hogy:
Két barát találkozik:
– Szervusz. Mi van? Meg sem kérdezed, hogy vagyok?
– Hogy vagy?
– Ne is kérdezd.


***
Ha rágondolok, akaratlanul is elmosolyodom. Tudom, mások is így vannak emlékével, ahol valahogy összemosódnak emberi tulajdonságai és játszott szerepei. És hogy színészi vagy emberi tulajdonságai voltak szimpatikusabbak, ma már nehéz eldönteni.

1992




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében