1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

– Főnök! Kinek adjuk idén a Szegénylegény-díjat?
– Az alapító úgy rendelkezett, hogy vagabundus poétáknak kell kapniuk,  poklokra űzött földönfutóknak, hajukat keserűségtől, búbánattól, bűnbánattól, önvádtól kopaszra ollózgató, nullásgéppel fegyencfrizurára nyírogató árva számkivetetteknek, kuruckirályoknak, elfajzott renitenseknek, rebelliseknek, betyároknak,  hajdúivadékoknak, cibrevajdáknak, digitális muribundusoknak, akasztófavirágoknak, a nagysomkúti vőlegénynek, akinek libáit ellopták, s az uraság még meg is verette a poroszlókkal.
– Értem.
– Nem jó ujjat húzni a hatalmasokkal, ezt jó, ha tudja maga is…
– De Döbröginek csak nem adhatjuk?!
– Ott még nem tartunk…
– Gondoltam.
– …ott még nem tartunk, hogy kinek adjuk.
– Persze, hogy nem.
– Még csak arról beszélgetünk, hogy kinek nem adjuk.
– A díjat.
– Azt, azt.
– Akkor lássuk, hogy kinek nem.
– Hát Szilágyinak nem.
– Maga aztán tudja, főnök.
– Még gyűrődjön egy kicsit.
– Úgy van. A Szilágyi. Gyűrődjön még.
– Hát ennyit a díjról…
– Maga aztán kemény ember, főnök.
– Hogy honnan kerülnek elő folyton ilyen alakok?
– Eső után a gombák, főnök.
– De volna még valami, ha már itt tartunk…
– Valami?
– Van egy jelentésünk, akarja látni?
– Megtisztel a bizalmával, főnök.
– Intézkedést várok magától.
– Intézkedünk, főnök.