"ez a tótágast állt világ a rend"
Kereső  »
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 14. (508.) SZÁM — JÚLIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Vesztes és nyertes nyelvek
Demeter Zsuzsa
TIFF: a postás mindig 7-szer csenget
Papp Attila Zsolt
Amikor az élet írja a forgatókönyvet - Beszélgetés Lakatos Róbert kolozsvári filmrendezővel
Szabó Róbert Csaba
Az ajándék
Benő Attila
Huszonegy aforizma
Márkus-Barbarossa János
Majdani* avagy Majadi versikék
Marosán Tamás
Bankban
Pethő Lorand
A lépteid
A zakóba zárt állat
Egyszer...
Ébredés
Emberölésért keresnek Pesten
Szirmai Péter
A gyilkos lelkiismerete a halál óráján
Szőcs István
Investigatio Bodoriana
Bogdán László
A kintrekedtek (folytatás előző lapszámunkból)
László Noémi
Egy vakmerő dilettáns esete az irodalommal
Józsa István
Életanyag
Terényi Ede
ZENE - A CSENDEN TÚL - Beethoven csendje
Augusztusi évfordulók
 
Szőcs István
Investigatio Bodoriana
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 14. (508.) SZÁM — JÚLIUS 25.

    Sine fine folyt a per
                              (Ajánlom K. J.-nek)


Amikor egy esemény legendává magasztosul, nehéz már visszahelyezni keletkezésének valóságos összefüggéseibe. Egy életen át bajmolódtam Bodor Péter életrajzával, találmányainak, és egyáltalán munkásságának felderítésével. A zenélő kút marosvásárhelyi építését (majd a későbbi Margit-szigeti másolatát), pénzhamisítási pereit, és „híres magától menő szekerét”) úgy hiszem, sikerült kiemelnem a legendák szövőszékének tarka nyújtó- és felvető szálainak öszszegubancolódása közül, de azt, hogy az 1848-as szabadságharchoz milyen köze volt, én is elnagyoltam*. Ennek az volt az oka, hogy a Csíki hadilapokról, illetve mellékletéről, a Csíki Gyutacsról sohasem kaptam sem másolatot, sem hiteles, elsőkézbeli kivonatot, csak amolyan híreszteléseket. Így hát tisztáztam a vád alól, hogy 1848 őszén részt vett volna Szászrégen kifosztásában; és előadtam, hogy egy alkalommal egy mezőségi faluban nem ágyúkat öntött, hanem orgonasípokat (íme, milyen stílusos békeharcos!), de ahhoz az adathoz, miszerint lett volna tüzérségi gyutacsgyára, és Bem serege számára zündereket, azaz „kapszli”-kat gyártott és késedelmesen szállított volna, érdemben nem tudtam hozzászólni, s olyan módon nyeltem le, mintha hihető volna, részletezés nélkül is.
Kaptam azonban később egy levelet Komán János költőtől és tanártól, amelyben figyelmeztet: álljon meg a menet, mert az a Bodor, a lőszeres, egy másik Bodor, méghozzá nem is Péter, hanem Ferenc. Mivel a Rovarcsapdának az egyszerűbb olvasók között nagy sikere volt – anynyira elfogyott, hogy nekem magamnak sincs egy példányom sem belőle –, mindig reméltem, újra „kiadatom”, s abban köszönetet mondva Komán Jánosnak, ezt az epizódot is tisztába teszem. Azonban volt könyvkiadói kollegáim (Bukarest, Kolozsvár, Budapest működési körzetekben), a legironikusabban viszonyultak az újrakiadás ötletéhez. A tavaly, immár újabb adatok birtokában a Bodor Péter szak- és kortársának, Rajka Péternek nevét viselő kolozsvári társaságnak ajánlottam fel, hogy tartok e kérdésről egy kötetlen előadást, mivel hosszabb írásműhöz már gyengék a képességeim. Érdeklődést azonban így sem tudtam kiváltani, emiatt itt közlöm Komán János újabb, 2006. október 27-én kelt levelét ez ügyben, kisebb rövidítésekkel:
„Ipari műemlékünk, a bodvaji öntőde ez évi” (2006-os) „összeomlása ismét eszembe juttatta Bodor Ferencnek, a csíkmadarasi lőporgyár mérnökének és Zakariás Antalnak, a csíkszépvízi származású örmény tulajdonosnak a nevét, akik az 1848–49-es szabadságharc áldozatvállaló személyiségei voltak. Zakariás Antal, a bodvaji öntőde és a csíkszentdomokosi (balánbányai) rézbánya tulajdonosa, a szabadságharc idején, 1848 novemberében, Bodor Ferenc bányanagyot (mérnököt) küldte Bodvajra, hogy segítsen az első ágyúk és ágyúgolyók öntésénél, amint azt már részletesebben is megírtam – többek között – a Hargita Kalendárium 1998. évfolyamában. Épp harminc éve vitatkozom azokkal, akik mellőzik Bodornak, a csíkmadarasi „állami lőporgyár” igazgatójának az ügyviteli jegyzőkönyvét, melyben azt állította, hogy Gábor Áron tőle tanulta meg a fúrás nélküli ágyúk öntését, ugyanis Gábor Áron a császári öntődében már a fúrással készült ágyúk öntésénél bábáskodott. A „testi-lelki jó barátok” egyikének, Bodornak évszázados mellőzése – szerintem – a legendaépítő, populista történetírás maradványa”… „Az általam felsorolt történelmi forrásokat egy újabb dokumentum hitelesíti. Nemrég előkerült Gál Sándornak**, a székely nemzet 1848–49-es hadvezérének Nápolyban, 1861-ben, olasz nyelven megjelentett, magyarra fordított életrajza, melynek 25. oldalán a következő hitelesítő megállapítás olvasható: Gál Sándor elrendelte, hogy a hazaszeretetből hozzá csatlakozott falvak által felajánlott harangokat emeljék le. Ezekből az önként átengedett harangokból néhány napon belül Bodor Ferenc segítségével Gábor Áron elkészítette az Ágyúkat.
A 45. oldalon a „kiváló Bodor” madarasi lőporgyárát említi meg. Remélem, hogy a csíkmadarasiak is buzgólkodni fognak annak érdekében, hogy végre kinyomtassák a Kolozsvári Állami Levéltárban található Bodor Ferenc-féle jegyzőkönyvet, és méltó helyen emlegessék nemzeti ünnepnapokon.”
„Nem kell búsulni azért, hogy a legenda oda, hiszen Gábor Áron jelentőségét a kézdivásárhelyi ágyúgyár működtetésével, a Bodorét pedig „a két magyar haza legnagyobb lőporgyárának” üzemeltetésével kell értékelnünk.”
Valóban: nem deheroizálás, ha számon tartjuk Gábor Áron egyenrangú munkatársait, segítőit! Nem fakítja ki nimbuszának fényét. (Még a legenda sem veszít: a mesében is felvonulnak a hős segítői, Fanyűvő, Kőmorzsoló…)
Plugor Sándor örökösen tervezgette, hogy megfesti a kökösi csatát, amelyben Gábor Áron elesett. „Nagy, iliászi koncepciójú kép lesz”, mondogatta, középsíkban maga az ütközet, a magasban a hősök védőszellemei és a korszak géniuszai, s égi háború; egészen lent, az előtérben egy történelmi léptékű disznótor, az utódok, pecsenyéjüket sütögetvén…
Igen, egy modern homéroszi regény ez, de végül is nem festette meg, ahogy Bözödi György sem írta meg, pedig évtizedeken át készülődött egy nagy, igazi Gábor Áron-regényre, roppant anyagot gyűjtött össze hőse kortársairól***; például a fentebb említett Gál Sándor vezértársának, Berzenczey Lászlónak is lemásolta az emlékiratait, s olykor fel-felolvasott belőle, emlékszem kaliforniai, kínai, indiai utazásainak néhány epizódjára, s első, kokain okozta delíriumára. (Majd miután hazatért, vasutak építkezéseit szervezte, s a hűvösvölgyi szanatóriumban érte a halál.)
Mikor egyszer s másszor érdeklődtem, hogy halad az igazi regénnyel, Bözödi savanykás nevetgetéssel hümmögött:
– Tudod, a történelmi igazsággal az a baj, hogy mindig túlmutat saját magán… máskor meg ki sem tölti a saját valóságának kereteit…

*lásd: Szőcs István: Rovarcsapda, Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1969; valamint Nemes Anna Borbála: Látogatóban Szőcs Istvánnál, Wellmann Kiadó, Budapest 2004, 27–33. o.
**Gál Sándor életrajza… Pallas– Akadé-mia, Csíkszereda, 2006.
***Marosvásárhelyről úgy hallottam, hogy Bözödi György kéziratos hagyatékát Gálfalvi György vette gondjaiba; ennek utánajárni nem volt merszem, remélem, így is van.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében