Tavaszi napsütés
Tavaszi esők,
tavaszi illatok,
tavaszi napsütés.
Méltóságos és nagyszerű,
hódító, ellenállhatatlan,
mindent magával ragadó
erővel tündököl kinn a tavasz.
A káprázatos ragyogásban
szertefoszlik – ha kis időre is –
a vad malom, az őrült forgalom
zakatolása,
kerekek lelketlen őrlése megáll.
Hallod a szelek suhogását,
a zápor zuhogását,
a napsugarak hárfahangjait,
virágillatok selyme simogat,
és láthatatlan hajszálereken
szívedbe költözik
az ébredés, az újjászületés
fényes csodája, fenséges nyugalma.
Egyszerű, zsoltáros
szavakkal
Úgy kéne fölszállni a versnek
benned, ahogy zsoltáros hívek
a templomokban énekelnek:
szívből, tisztán és messze zengőn,
ahogyan átsuhan a friss szél
az illatokkal terhes erdőn.
Egyszerű, zsoltáros szavakkal
megköszönnöd, hogy itt lehettél,
s találkoztál az új tavasszal.
Sorok Brâncuşi
Végtelen oszlopára
Hát ilyen a művészet,
ilyen egyszerű, ilyen hihetetlen.
Tagadod az egészet,
És el nem hinned mégis lehetetlen.
Végtelen ez az oszlop?
Hisz látod a végét s az alját.
De folytatódni ott fog
benned, ahol épp abbahagyták.
A gondolat s a ritmus
ismétlődik szívós szabályban.
Valami ősi rítus
örök dolgok között a tájban.
Az indulat s a szellem
karcsú, kemény formába fogva,
a vég hatalma ellen,
a végtelen halált tapodva,
kezessé kényszerítve,
s a puszta teret életessé,
így emberiesítve
a világot s így téve szebbé.
Dőlhet a karcsú oszlop,
és meghalhat az egyes ember,
végtelen vágya ott fog
lüktetni örök szerelemmel.
Felhők hasára
Felhők hasára írod verseid,
felhőkre, miket elsodor a szél,
esővel lesznek terhesek,
lehuzognak a földre és
sár lesz belőlük, locspocs és hideg semmi.
Ám te hidd, hogy
a sárral, a hideg semmivel együtt
lényed leglénygéből is
eljut valami a többiekhez,
szomjat olt, új vágyakat ébreszt,
amiképpen az esővíz is eljut
a szomjazó, teremni vágyó
magvakhoz, hajszálgyökerekhez,
nemes gyümölcs, bő termés lesz belőle
és szépsége, virága is a Földnek.
Kék csillagokkal
kirakottan
Kék csillagokkal kirakottan,
mintha vasszögekkel veretten,
ragyog az őszi éj felettem,
s úgy súlyosodik rám a roppant
kupola, lelkem beleroppan,
kérdezvén: amit cselekedtem,
másokért is tettem? szerettem,
amíg e föld vándora voltam?
Nincsen válasz a csillagokban.
De van-e szívekben, szemekben?
Akár az őszi pillangó
Akár az őszi pillangó, amely
a tar mezőn kevés virágra lel,
de azért röpköd szorgalmatosan,
mert lenge természete már olyan,
és oly csalóka ez a meleg is,
mintha a fehér, durva Nemezis
– könnyed, színes játékok bosszulója –:
a Tél nem közeledne lopakodva –
úgy szállok én is virágról virágra,
gyér versről versre, föllebegve, játszva,
mámorosodva nyarat mímelő
időtől, derűs, fényes őszelő
sugárkévéi közt egyre cikázva,
se múltra, se jövőre, csak a mára
gondolva: még! örömet nekem is!
Dallal, derűvel várlak, Nemezis.
Gyermekkor
Harangoznak, mégis csönd van.
Csillagok közt a nap fönn van.
Lágy köveken futok egyre.
Ereszkedem hegyről hegyre.
Csönd van, mégis harangoznak.
Meleg szelek havat hoznak.
Ébren igaz álmot iszom.
Gyerekkorom – Atlantiszom.
Időalagút
Újvidéki magyar költő is
írhatta volna az 1990-es évek közepén.
Az égen félhold, hetyke csillag…
De furcsa látvány, látomás volt!
Mintha ismét uralna minket
a rettenetes ottomán hold.
Körben is oly különös minden.
Az utcákon cserfes tömeg.
Mezt visel minden és mindenki.
Állandók csupán a kövek.
Kaméleonná lett az élet.
Pénzért akármi kapható.
Egy nagy bazár az egész város.
Ki ad, ki vesz, egyként csaló.
Fölbugyog, jön az áradás, jön.
Hamis a szó az ember ajkán.
Síppal, dobbal, mézzel és mázzal
jön a mordályégető Balkán.
Az Idő örök, feneketlen,
ásító, hideg, néma kút.
Röpíts e múltból szebb jövőbe,
iszonyú időalagút!
Négy kis groteszk
Radír
Radír vagyok, gumiból vagyok,
rugalmas vagyok.
„Művem” az eltüntetett szavak
és mondatok.
A semmi nő, nem hiány, míg testem
koptatod.
A selejt bosszúja, hogy véle vásom
s meghalok.
Körző
Körözök örökös köröket.
Köreim szabályos kerekek.
De mégsem érezek örömet.
Szenvedek unalmat eleget.
Képkeret
A képkeret határolja a képeket.
Határánál megáll a képzelet.
Mi volna a képekkel nélküled.
ha semmi nem jelölné végüket?
A szeg
Nélkülem alkotmány, építmény nem lehet.
Olykor csak tákolmány, az könnyen
meglehet.
Főbekólintásomért kapsz dicséretet,
mert azt mondják:
„fején találtad a szeget”.
