"Síppal,dobbal,mézzel és mázzal"
Kereső  »
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 15. (509.) SZÁM — AUGUSZTUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Szőcs István mint tárgya köszöntésnek
Szilágyi István
De hova lettek azóta azok a vadászbombázók - Portrévázlat Szőcs Istvánról
Karácsonyi Zsolt
Buborékirodalom - Beszélgetés Szőcs István íróval, kritikussal
Jancsik Pál
Versei
Bognár Péter
Tárgyilagosan
Az üveg mögötti üveg
Lehet-e
Ha rájön az ember
Akik azt gondolják
Gazdag, dús
Demeter Ferenc
Másfél(e) találkozás Istennel
Vári Csaba
Majdnem egészen
Vári Csaba
(in memoriam F. E. K.)
Vári Csaba
(akol)
Vári Csaba
(thalálka)
(hontalan dolgok)
(félvers)
(valaki más)
(kifordítva)
Bogdán László
A kintrekedtek (folytatás előző lapszámunkból)
Sulyok Vince
Prevision
Míg szemlélődünk, addig élünk
Az öregedés évei elé
Kántor Lajos
Szilágyi Domokossal – Ötven év után
Antal Balázs
Megélt beszéd
Lászlóffy Csaba
Jelenések – Manet
Egyed Emese
Jelvilágok vándora
Terényi Ede
ZENE - A CSENDEN TÚL - Az új zenét csak a csend "hallgatja"?
Hírek
 
Lászlóffy Csaba
Jelenések – Manet
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 15. (509.) SZÁM — AUGUSZTUS 10.

Gúnyolták eleget. Az ő „életképei”!… Lásd a Balkont, mely Goya inspirációja dacára nélkülözte a spanyol festőelőd démonjait – Manet viaskodása a térbezuhanás kompozíciójával sokkal bonyolultabb lévén, a rokoni szálak hányszor elszakíthatatlanoknak bizonyultak (a rácsra támaszkodó nőalak ezúttal Manet sógornője: Berthe Morisot festőnő!) –; egyszóval saját nej, meg koholt szerető, akivel csak úgy meggyanúsították, még ha nem is közönséges prostituáltnak minősült, hanem leszboszinak (ezek voltak az ő «démonjai«). A képhatás nyilván nem számolt a polgári fafejűséggel, valahányszor a festő robbantani készült a tájképeivel; hiába küldte be őket a párizsi Salonba, a zsűritagok értetlenül álltak a nem szokványosan impresszionista – könnyeden félvilági – munka előtt, és elkezdték akadémikus szemellenzővel ócsárolni.
„Mit nekem, ti frivol táncosnők, notórius abszintivók, sznob operalátogatók s lóversenyeken, kivilágított bárokban hadovázó, eladósodott népség!…” De kit érdekel közelről a virtuóz, aki nagyobb, szenvedélyesebb evezőcsapásokkal tudatosan távolodik a sekélyes tengerparti plage-tól, aki számára Baudelaire kedvese is  mesterkélt árny csak, nagy halottmadár-kezével a poros drapériák közt.
Az a csónakban tűnődve ülő, harcsabajuszú, matrózinges férfi hogyan is érhetné be egy harisnyakötő némber idomaival? (Habár mindkét képen látható alakot ő maga festette volt). Olympiájának tanúsága szerint még Tiziano Vénuszával vagy Goya meztelen Mayájával sem – elég egy pillantást vetni a szeméremtestét közönséges kézmozdulattal eltakaró nő sápadt, töredezett bőrére. Sötétbe vesző, fénytelen háttér előtt – ágyba csalogató szerető helyett – egy rövidlátó, fantáziátlanságba vesző tekintetű csupasz lény!
Persze, mindez csak annak túlzás, aki a nem is suttogó pletykából értesült arról, hogy nem a házilag emancipált «akt«, a bennfentes társaságnak Lisztet és Chopint oly kecses könnyedséggel játszó Susanne, Manet felesége volt a modern nudista interieur ihletője – hisz a gyermek, akit kihordott s világra hozott, sem a festőé volt –, hanem Victorine (Meurent), az új idők «szögletesebb múzsája« (a közítélet szerint szánni való), ki mellesleg maga is művész: énekesnő, „matadorpózba” beöltöztethető modell, s mindenekelőtt prostituált. „Leszbikus éjjeli lepke!”… Ugyancsak ő az, aki egy másik, minden eddiginél bizarrabb, a Szentlélek röptét is fricskának szánó Manet-képen, mint megannyi francia fürdőző hölgy vagy, tradicionálisan a Földközi-tengerbe vizel… a tárlatra özönlő úri társaság – köztük jó nevű kritikusok, parlamenti képviselők, bankárok – szeme láttára. Ó, ti obszcén leskelődést szolgáló ablakok! Olcsó szajhák bűzénél gyomorkavaróbb bűnös szívsebek s ótvaros tenyészet örök ürüléke! Midőn a polgári gőg már rég nem erény. (Tulajdonképpen minden kor dogmái undorkeltők, dögletesek… Hány útvesztője, tudat alatti úttalanja az elvont, olykor csak mocorgó érzékiségnek? Anélkül, hogy kinyitnád a szemed vagy kigombolnád a nadrágodat, eljuthatsz a kielégülés határára… Az erotika nem feltétlenül dúvadakat fölgerjesztő szerelmi fészek. Mi már tudjuk ezt, ugye, lotyóagyaknál érzékenyebbre stimmelt Victorine!”)
„Ezt a drámailag a végsőkig fokozható színjátékot a sziluettekkel jobb lesz abbahagyni”, morfondírozott magában a festő. Elég volna a színek vibrálását visszaadni, a víz nyugalmas felületén a tűzőfényerejét. Nem mint ő, aki az agylágyító majálisokon vagy unott kávéházsarokban, a népünnepélyre sereglett zsúfolt tömegben is képes felfedezni (nem nyugszik, míg föl nem kutatta!) a kollektív magányt. Így aztán, nem egy kollégája neheztel is rá emiatt, minden monumentális hatás odavész. Az alakok esetlegessé válnak a térben, hangulat, erkölcs, téveszmék, kordivat, elfogult kivagyiság mind-mind megfoghatatlanul lebeg a fejek fölött; csupán a kép gondolati szerkezete marad szilárd, rendíthetetlen.

De mi lesz, ha mint haszontalan tallér a Canal Grande-ban, egyszer elvész az élet értelme, s vele együtt az élénk színek?

2008. február 12.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében