1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Elvittelek, megmutattam neked a folyót.
Itt Tiszának hívják.
Hallani lehetett a morajlást, s cipőd kopogását.
Azt mondtad, a hideget szereted a legjobban,
                                              hogy az elrejt, nem vetkőztet le.

Megálltunk a gátnál, az erdőről beszéltem a túloldalon. Teljesen ép.
Csak fák vannak, meg bokrok. Az élet magától működik.
Mondtam, majd azt is megmutatom, majd egyszer elviszlek oda is.

A nyakadnak olyan illata volt, mint azoknak az ócska
                                                                          fürdőolajoknak,
nagyanyám használt olyat. Emlékszem mindig éreztem
                                                                                azt a szagot,
ha vasárnap éppen nála jártam. Ez az elmúló női szag.

Figyeltelek, figyeltem szemeidet, szemhéjadat, mikor lecsukódik,
mint a redőny olyan. Hátad ívét, lapockád, körmeid ápoltságát.
Lemértelek magamban, elhittem, mennyit ér igazából egy női test.

Az áprilisi melegből csak néhány póló, atléta maradt,
az is csak úgy odadobva egy szemetes mellé.
Az emberek a hidegről beszélnek, hogy az megint itt van,
pontosabban nem ment el sehova, elrejtőzött.

Aztán elindultunk, ott hagytunk gátat, folyót, erdőt.
Figyeltem mozgásodat, ahogy eltűnsz, aztán már azt sem,
csak a bicikliseket a járdaszélén.

Most hideg van, fázom, téged képzellek meztelenül.