"jó, hogy nem lettem szabadabb"
Kereső  »
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 17. (511.) SZÁM — SZEPTEMBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Páll Lajos
Átjártak az
Bezárva
Balti versek
Cseh Katalin
Elmélkedő
Csönd-játék
Farczádi Botond
Az életem: versenyfutás az idővel - Beszélgetés a hatvanéves Bogdán Lászlóval
Gömöri György
Egy Auden-vers a csehszlovákiai beavatkozásról
Karácsonyi Zsolt
Ússz, Faust, ússz!
Muszka Sándor
Arról hogy a téma sehol sem hever
Hallgassa más
Éreztem többnek
Drága iskolám
Nálunk
LÁZÁR BENCE ANDRÁS
Most hideg van
Alvászavar
A muskátliültetés ideje
Bréda Ferenc
Lali öt tévedése. Az öt „Seb”
Bogdán László
A kintrekedtek - befejező rész
Szőcs István
JEGYZET - „Jőve napkeletről, hol a hajnal támad”
Kántor Lajos
Szabédi, Bajor, Szőcs (és az emlékezet)
Gagyi Ágnes
Skandináv belülnézet 3. - Doppler 1.
Terényi Ede
ZENE - A CSENDEN TÚL - Test és szellemtest
Hírek
 
Terényi Ede
ZENE - A CSENDEN TÚL - Test és szellemtest
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 17. (511.) SZÁM — SZEPTEMBER 10.

Minden ember küszködik e két megjelenési formával. Egyesek úgy, hogy mindenképpen másnak akarnak látszani, mint akik, mások pedig valóban különböznek szellemtesti megjelenésüktől, és nem kis gondot ez okoz nekik. Michelangelo nagyon elégedetlen volt testi megjelenésével, földi mivoltából, nem is hagyott ránk sokat, de annál többet örökített az utókorra heroikus szellemtestéből. Ez a michelangelói szellemtest ölt alakot Dávid és Mózes szoboralakjában is; egyik az ifjú, a másik az öregkori Micheangelo „önarcképe”. Egyébként animájának (lelki testének) is szobrot mintázott a Pieta  Mária-alakjában. A művekből kibontakozó szellemtest nagyon gyakran teljesen más, mint a festményről, szoborról, fényképről reánk tekintő fizikai test alakja.
Emlékszem, hogy megsértődött Bartók, amikor Ady azt mondta róla, hogy „valahogyan magasabbnak képzeltem”. A bartóki muzsikából valóban teljesen más szellemtest bontakozik ki a hallgató előtt, mint amit a fényképekről jól ismert Bartók-portrék sugallnak. A bartóki szem az, amely a fizikai és szellemi testében azonosnak hat. Tudom, hogy mennyire meglepődtem, és Ady megjegyzéséhez valami hasonlót éreztem, amikor filmen megpillantva Ormándy vagy Doráti fizikai megjelenését, jóval magasabbnak, szélesválúbbnak hittem ezeket a 20. századi karmester-zseniket. Ha valakinek sokáig csak a hangját ismerjük, akkor könnyen megtörténhetik, hogy a képzeletünkben megformált alakja egyáltalán nem is hasonlít fizikai megjelenésére. Azt hiszem, sok ilyen meglepetésben volt része mindenkinek, amikor a rádióból jól ismert hangok tulajdonosai a tévéképernyőn is megjelentek fizikai realitásukban.
Mozart szellemtestét a rokokó szellemiség afféle gyönyörű szép porcelánfigurának látta és láttatta. Ezt a Mozart-portrét őrizzük ma is, és minduntalan elcsodálkozunk, ha arra találunk utalást, hogy Mozart nagyon is hús-vér figura volt életében, messze attól, hogy sovány és törékeny legyen. Dacára a sokféle reális Mozart-közelítésnek, még ma is sokkal inkább a hagyomány kialakította mozarti szellemtestet fogadjuk el, mint a valódi fizikai testét. Beethovennel már más a helyzet, robusztus, alacsony, erőtől duzzadó testi alakja már nagyon összhangban van szellemi alakjával. A Beethoven-portrék ezért is váltak közkedveltté (festmények, rajzok, szobrok), mert földi és szellemi megjelenésében harmónia van. Kodály alakja is szellemi lényének hű foglalata, akárcsak például a Brahmsé. Hosszú szakállával korán öregnek „maszkírozta” magát, messzire néző, jóságos szemével, akárha az idők kezdetének öregapója, Vejnemäjnenje lenne. Puccinit ritkán látni testi alakjának teljes magasságában, inkább csak a felsőtestét, vagy még gyakrabban kifejező arcélét emelik ki a fényképek. Érzékelhető, hogy a portréfényképek készítői keresik a Puccini-zenéből kibontakozó szellemtest jelenlétét a fizikai valóságban is. Az olyan ritka kivételek, mint amilyen a Liszté, ahol a természet a szellemtestet mintázta le a fizikai valóság testi világában is, csak a szabályt erősítik: a két világ, a fizikai és a szellemi inkább megütközik egymással, mintsem harmonikusan kibékülne. A minap Wagner Nürnbergi mesterdalnokok c. operája harmadik felvonásnak kezdetére kapcsoltam be véleményszerűen tévékészülékemet, Hans Sachs hosszú monológjára. Jól tudom, ez a színpadi személyiség Wagner egyik önarcképe, talán a legaprólékosabban megrajzolt hű portré, Wagner zenei szellemteste egyetlen figurába összpontosítva. Hallgatom a zenét, az öregedő Wagner rezignált filozofikus gondolatait, egy pici önsajnálatot, hogy eltelt az idő, oda a fiatalság, bele kell törődni az öregedés lassan mindenről lemondó bölcsességébe. Inkább csak hallgattam a zenét, a szavakat, és alig figyeltem a mesterruhába bújtatott színész-énekes testi mivoltára. Ez csak akkor tűnt fel számomra, amikor a János-napi ünnepre készülőben díszesen felöltözött valami olyan ruhába, ami Wagner korában is beillett volna a társasági környezetbe, akár Wagner is viselhette volna. Nos, ekkor döbbentem rá, hogy az énekes arcéle, testtartása milyen nagyon emlékeztet Wagnerre: szinte maga Wagner jelent meg élő alakjában. Több volt, mint rendezői bravúr: a wagneri szellemtest inkarnációja volt.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében