"Rágódj csak, hogy ne ítélj elhamarkodottan"
Kereső  »
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 18. (512) SZÁM — SZEPTEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
A villamos, amivel integetnek
Papp Attila Zsolt
Párbeszéd a kor tanúival - Beszélgetés Benkő Levente történésszel, közíróval
Szőcs István
Könyvismertetés - Thocomerius: Fekete Vajda - Egy könyv a román államalapításról
Kinde Annamária
Virtuálok
Jancsó Miklós
Szeretők
Bálint Tamás
Mindig ugyanaz
Nagypál István
Holdkóros mélabú
Kréta-térképed
Dimény Lóránt
27
Vincze Ferenc
Hegyeink domborulnak
Lászlóffy Csaba
Bepillantás a Nietzsche-breviáriumba
Benő Attila
Újabb magyar szótárak és a külső régiók magyar nyelvváltozatai
Mike Ágnes
Esszé az esszéről
Gagyi Ágnes
Skandináv belülnézet 4. - Doppler 2.
Terényi Ede
ZENE - A CSENDEN TÚL - Con amabilità Asz-dúrban
Októberi évfordulók
Hírek
 
Lászlóffy Aladár
A villamos, amivel integetnek
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 18. (512) SZÁM — SZEPTEMBER 25.

Most már kifejezetten kínos; egyre nehezebben tagadható és rejtegethető, hogy monomániások lettünk. Voltunk is, leszünk is? Előbb Ikszipszilonon figyeltem meg: bármiről kérdezed, valahogy szóba hozza azt is; később már hiába tettem óvintézkedéseket, valósággal kerülvén a témakört is, nemhogy a fogalmat – mégis oda lyukadt ki. Aztán eljön a szép nap, melytől kezdve akár magamon is tanulmányozhatom, ha van hozzá elég erőm és eszem. Mert nekem is villamossal integethetnek, egy idő óta csak az jut eszembe: „Az.” Ne tessék megijedni, nem nevezem meg, túlságosan beszűkítené, bagatellizálná a dolgokat; tessék csak megijedni: mindnyájunkat érintő valamiről van szó, jóformán senki nem képez már kivételt. Sajnos. Különben még volna megoldás, adódna kiút… Na nem, azért én se dobtam be. Se a gyeplőt, se a törülközőt. A témát próbálom most bedobni valahogy újra. Nem mintha nem ütné ki a szemünket; észrevette már mindenki. Csakhogy valószínűleg ki-ki mást dobozolt, lemezelt, vett a verklijére. A jelenség a fontos. Nehogy azt hihessük, hogy mi mentesek vagyunk az agyrémektől, azok mindig csak másokra jellemzőek. Az a bizonyos szálka–gerenda dialektika, avagy mit akarunk beadni magunknak is. Mert hogy mások mivel traktálnának, arra nagyon érzékenyen tudunk reagálni. Nézzük csak például azt, hogy se palesztin, se indián nem vagyok; s nem vagyunk sem 1500-ban, de még 1920-ban sem. Ezért nem szeretném, ha anyanyelvi oktatás helyett egyetemi fokon való kőhajigálásra és visszavicsorgásra képezném ki menekült táborokban és rezervátumokban született újabb és újabb nemzedékeimet. De itt körül (mondható nyugodtan: a világban, az egész földkerekségen) a visszavicsorgás jelenti a magasiskolát, nem a felülemelkedés, a türelem. A felülemelkedés, a türelem azon a dzsungelnyelven, abban a bunkószótárban, melyet egyetemesebben használnak minden eszperantónál, egyértelműen a gyengeséget jelenti, tehát mintegy kötelező a visszavicsorgás, amint – úgy látszik – kötelező a gyengébbek megtaposása is. Hol van már „az okos enged – szamár szenved” mennyei igazságszolgáltatás elképzelése ott, ahol a gyakorlat a szemet szemért ősi primitíviáit igazolja naponta. De azért még nem kellene folyton felüvölteni vagy elsírni magunkat, hogy ezer éve próbálják kiirtani a magyarságot (románságot, lengyelséget, zsidóságot, németséget, satöbbiséget), mert ez egyszerű retorika. Lefordítva: hazugság, csak így előkelőbben hangozhat, mint annak idején az, hogy a szegényember tolvaj, a gazdag kleptomániás. Ám lassan sikerül kinek-kinek az önbeadagolás. Valakik, mások, ki akarnak irtani bennünket. Azt, hogy mi irtjuk ki saját magunkat – a statisztikai előrejelzés szerint –, arról alig esik szó. Semmilyen Trianon ezt az egyet elő nem írta, ez önként vállalt, önerőből végrehajtott önnépirtás, mely ellen ki-ki a maga portáján kellene hogy tiltakozzék. Kis házi ENSZ-eiben. Mert pontosan így állnak, bármilyen nagy a szájuk, a románok, a szlovákok, a svédek s még nagyon sokan. Fogyunk, mint a fába szorult féreg – lehetne összevonni több szólásmondást. De nem érdemes. A Közmondásvédő Liga azonnal tiltakozásba fogna. Proverbiológiai tisztogatásnak titulálná, mozgalmat, aláírásgyűjtést kezdeményezne, a világközvéleményhez fordulna védelemért. Ezért nem érdemes. Tessék elhagyni, korunkban sajnos a józan ész „köz”-véleményéhez sem érdemes apellálni, se nagyobb fajta, se apró-cseprő dolgokkal. Már olyan fásult, érzéketlen, kimerült, hülye szegény, hogy attól se csillan meg az értelem a szemében, ha villamossal integetnek neki.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében