"mindent szabad, kivéve igazat mondani"
Kereső  »
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 19. (513.) SZÁM — OKTÓBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Király László
A gazda rétre megy
Lászlóffy Aladár
A vadászatból visszatérő Szilágyi Istvánnak
Szálinger Balázs
A pusztulás szecessziója
Pomogáts Béla
A sors kovácsa és a kovács sorsa – Jegyzetek Szilágyi Istvánról
Antal Balázs
A toposz trónfosztása - Transzszilvanista szöveghagyományra épülő disztópikus regények
AYHAN EY GÖKHÁN
Nem ismerte
Tánc
Én
Faludy György
Között
Mihai Măniuţiu
Marco Polo
A pólusoknál
Szakács István Péter
Titkos szerelem
Szőcs István
Jegyzet - Illendő-e olybá tűnni?
SZÁVA TIBOR-SÁNDOR
Az Investigatio Bodoriana csíki szemmel
Goron Sándor
Elnyúlnék…
Halk játék
szívmélyi sötét
SZABÓ ANDRÁS PÉTER
Tinódi arcai
Borsos Júlia Gyöngyi
Bálint Tibor: Zarándoklás a panaszfalhoz. Párhuzamos életutak. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2007.
Tehén a barikádon. Indiai elbeszélések. (szerk. Greskovits Endre) Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008
Karácsonyi Zsolt
Kerékpárral a semmibe
Terényi Ede
ZENE - A CSENDEN TÚL - A zeneszerző sokadik élete
Hírek
 
Király László
A gazda rétre megy
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 19. (513.) SZÁM — OKTÓBER 10.

Gyanítom, sőt tudom: ha életem fontos vásárába mennék, Szilágyi István írásai nyomán, ökröt, lovat, bort vagy búzát venni, valamely mord történelmi korban, pontosan tudnám, minek mi az ára, hogy? a zab, a gyolcs, a lószerszám.
Nem lehetne becsapni, rőt szakállal jégre csalni engem, se hamis szóval, se okos csellel: betéve tudom, mi a hüvelyk, a láb, a lat, a véka, sing – a meszely és a pint.
Biztosra mennék: szekerem itt meg itt vasaltatom, kardom amott élezik ragyogóra, gombot mentémre veres embernél fontolva alkuszom, lovam patkoltatom.
Boromat piros menyecske töltse, pecsenyém ne görbe tekintet süsse – s azt is tudnám, hol lelni az akasztani való kötelet, aminek lenni kell zavaros időkben; és minden idő zavaros.
Több mint negyven éve lesem el Tőle az efféle tudnivalókat, s rendre mindnek hasznát vettem így-úgy, főképpen olyan sokadalmakban, melyekbe hatalmi szóval küldtek bennünket, vagy amelyekben mi magunk vittük vásárra a bőrünk.
Gyakorta megesik ez azokkal, akik történelemben élnek.
Azt sem mástól tudom, miként kell kámforrá válni a kényszer-gyülekezések idején, mikor különös élvezettel terelték egybe a magunkfajtát üres beszédű sehonnaiak.
Aki-aki a rétre megy, a „banda” vele megy…
Aki pedig ily időkben is, ily idők ellenére is könyveket volt képes írni, arról magáról is könyvet írnak előbb-utóbb – a méltatást majd azokban kell keresni.
Nekünk itt, most épp jó a személyes hang.
Gazdának meg csak azért nevezem, mert a röpke évtizedek alatt karnyújtásnyi közelségből láthattam, mit tett a rábízott szellemi – s nemcsak szellemi – örökséggel, vagy azzal a szerzett gazdagsággal, melyet majd maga hagy utódaira.
Tervez és épít, legyen szó könyvről, házról vagy csak egy „egyszerű” nyugat-európai körútról a diktatúrás hetvenes évek közepén, afféle szegénylegény-utazásáról, melyen Köntös-Szabó úrral gondolkodás nélkül és hálásan bíztuk rá cincogó vagyonunkat és a parancsnoki pálcát, tudva, hogy az ő kitartása nélkül meg sem próbálkoztunk volna a bukaresti vízumszerzés gyötrelmes és megalázó hadjáratába elindulni.
Aztán egyszercsak azt mondta valahol egy holland réten, egyhavi alvás nélküli álom után: – Innen mostmár hazataláltok –, s azzal elindult lobogó vászonnadrágjában Skóciába; nem fordult hátra, emlékezetem szerint, mint aki tudja, hogy fene – jó?, rossz? – dolog az összetartozás.
A derült égből jut eszembe: nem akármilyen teljesítmény Európának ebben a köddel álcázott zugában, nyakatekert utasítások zuhogásában, állandó hamis időjárás-jelentéseket hallgatva, a pillanatig sem nyugvó vízen egyensúlyozó hajó parancsnoki hídján állni, annyi éven át, akkor is, mikor még nem volt „címzetes” kapitány.
Ezt csak az teszi meg, akinek a mesterségen, a teljesítmény nagyszerűségén túl, érzelmileg is köze van a rábízott vízi alkalmatossághoz, a rakományhoz, netán a változó, de egy-célú legénységhez; és aki eldöntötte, hogy nem figyel semmi sziréndalra.
Ezt ugyan Őmaga jól álcázza – épp ezért mindnyájan tudjuk róla.
Aki-aki a rétre megy… – ilyesmikért megy vele a „banda”.
Díszíthetném még írásom cicomás történetekkel, de nem tehetem.
Főszerkesztőm nem kedveli az efféle dörgölőzést.
Úgy teszek, mint aki semmiről sem tud.
Hallom, Szilágyi István hetvenéves.
Vivát!




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében