„A szürke tenger, fekete táj,
a hold, mint sárga, görbe kés.”
( Browning: Éjszakai találkozó)
1 Rumok Ahabbal
Hullámra hullám. Elisabeth
szólít. Időnként ma is hallom
a portugál szonetteket.
Elszivárog egy nyári alkony.
Még együtt voltunk. Felhőkbe vész
hullámok közül kigyúlt arca.
„Ön bánatos, de semmi vész...”
Visszahozhatja álom, stanca?
Repülőhalak seregelnek,
nem nyerhetek soha kegyelmet.
Ahab kapitány rummal kínál.
„Igyon Róbert. Ezt is ott vettem,
régi kocsmánkban, a kínainál.”
2 A tőr
A rum tette? Az átkozott likőr,
amit Ahab rumjára ittam?
Annyit éreztem, megváltoztam.
Kezembe honnan került a tőr?
Egyszerre ott volt. Hátam mögött
patkányok motoztak a falban.
Hol voltam, hol meg nem is voltam.
Elisabeth is ott körözött
a sorok közt, sírva integetett.
Tőr élén csillant meg a fény.
Ha lenne egy kevés remény
megmentene, hiszen szeret.
Arcomat néztem a tőrpenge
hideg tükrében. „Vége! Vége!”
3 A döglött Moby Dick
Elaludtam a függőágyban.
Körém zárult a vörös sikátor.
Koldusok vettek körül. Fáztam.
Menekültem a kapitánytól.
Ahab a fehér bálna után
indult. Én végleg ott ragadtam.
Hét egymást követő éjszakán
kóvályogtam sikátorokban.
Egyszerre megláttam a bálnát.
Míg Ahab üldözte, kifogták
mások. Rettegve lerajzoltam.
Jött Ahab. Sírva üvöltötte:
„Bálnámat az ördög elvitte!...”
És nem tudtam, hogy a tetthely hol van.
4 A seholban
Ott köröztem a sikátorban.
Egyre Moby Dick szemét láttam.
Koldusok marcangolták. Álltam,
s nem tudtam, a sikátor hol van.
Felriadtam és elmeséltem
a kapitánynak bizarr álmom.
„Nincs több ily bálna a világon!
Szelleme tovatűnt az égben.
Csakugyan ő volt? Ő lett volna?!
(Ahab krákogott, káromkodott.)
Őt látta volna? Az átkozott
egérutat nyert a seholba?
Meglépett mégis. Mi lesz velem?
Mit csinál Moby Dick nélkülem?”
5 Vörös sikátorban
sárga szamarak
Ittunk s a vörös sikátorban
hold hajtotta sárga szamarak
köröztek, verset únt szavak
kóvályogtak a seholban.
Elisabeth élt. Megérintett.
Üldögéltünk a kínainál.
Előbb-utóbb rummal kínál.
Mielőtt utolér a végzet.
Nyomot keresünk. Megszakad, elvész.
Megyünk utána pampán, tengeren.
Álmokon baktatunk át, éjeken.
Szétfoszlunk, ábránd ragad el, szélvész.
Sárga szamarak. Hold hajszol körbe,
míg be nem hullunk a gödörbe.
6 Ahab kapitány,
a harmadik pohár
rum után
„Mit beszél, Robert? Arcán zavar.
Hős életének nem lehet vége.
Hallottam, meghalt felesége.
Ezért szomorú? Mit akar?
Írjon verseket! Lopja vissza
az alvilágból. Nem kései
a vakremény. Hold kései
marcangolják? Varázslatokba
bízzon, mint egykor Orfeusz,
s megint meghátrál Cerberusz.
Miért hallgat? Mért nem felel?
Pokolbéli kísértetek
sem győzik le a verseket.
Ihlete nem hagyhatja el!...”
7 Fogyó hold
Ónszürke tenger. Némaság.
Nem segít ima, színlelés.
A hold vöröslő görbe kés.
Megsebezi az éjszakát.
Hőzöngés, elszánt tettetés
sem segít. Elveszett hazák
tornyainak harangszavát
tépi a szél, hullámverés.
„Megidéztél? Hát itt vagyok.”
Elisabeth jön. Mosolyog.
Könnyei fehér fellegek.
Nincs-szíve szívemért dobog.
Lüktetnek benne verssorok.
Hullámtaréj fölött lebeg.
8 Atlantisz
Kézen fogott és kettényílt a tenger.
Atlantisz ott várt, lenn a kékes fényben.
Medúzák, ráják között, észrevétlen
suhantunk el, majd egyszer elmesélem,
de most, kék cápák között lebegve,
ujjbegyét alig érintve, boldog
voltam, azt hiszem. Sírt vagy mosolygott?
Szél nem járta néptelen terekre
értünk. A holt város mozdulatlan
nyújtózott el a kéklő kábulatban,
dór oszlopok közt Ahab várt reánk.
Mellette ringott a fehér bálna.
Kapuként setétlett kitátott szája.
Elnyelt bennünket és az éjszakát.
9 A bálna gyomrában
Hogy Elisabeth, Ahab hova tűnt,
nem is sejtettem. Elnyelt a bálna
gyomrának bűzlő, rothadt félhomálya.
Belek alagútján, kiderült,
nehéz előre jutni. Émelyegtem,
elnézve Moby Dick vöröslő máját.
Lüktetett, pulzált, félig elfordulva
haladtam tovább a bűzlő pokolba,
köröttem döglött, szétmarcangolt ráják.
Jónás jutott eszembe, hajdanában
így vándorolt ő is a cet gyomrában.
Innen minden út kifelé vezet.
Sírtam, okádtam, vádoltam magam.
Tudva, az önvád itt már hasztalan.
Vonzott Atlantisz. Nagy, kéklő terek.
10 Hajnal
Ahab élesztett. „Túl sokat ivott,
iszonyúan berúgott, higyje el.
Sajnálom, Robert, bárkit megkever
a rum. Álmában sírt, kiáltozott.
A vízbe akart ugrani – lefogtam.
Kárt ne tegyen magában – lekötöztem.
Képzelje , nekem sincsen mibe hinnem.
Amíg aludt, én Dickről álmodoztam...”
Hullámok fölött hajnal közelgett.
Szóltak szívemben megint a versek.
Hát ennyi volt. Túléltem az éjszakát.
Láttam Atlantiszt. Elnyelt a bálna.
Ismét rájöttem, minden hiába.
Elisabethet vártam s a halált.
2005. február 25–27. április l4.
