A zenetörténeti beszámolók rendszerint így idézik Schubert halálos ágyán, félig agonizálva mondott utolsó szavait. És bele is kapaszkodnak ebbe az örökül hagyott zenei „végakaratba”, és Schubertben látják, láttatják a 19. század ÚJ HARMÓNIÁINAK úttörőjét, lángeszű sejdítőjét, előrevetítőjét. A korábbi zenei korszakok érzelmi-érzékelési egyensúlya az érzelem javára billen át a romantikában, és ennek megfelelően a zene harmóniavilága került az érdeklődés előterébe; az igazi újdonságok ezen a téren születtek meg. Még manapság is az új harmóniák igézetében él a zene, és ez alól a könnyűzene, a zenei szórakoztatás sem vonta ki magát. Időközben nagyot lépett a zenei világ a ritmus előterébe helyezése terén is. Jelen pillanatban e kettő birkózik egymással, és ennek megfelelően az érzelem küzd az érzékek, a felkorbácsolt szenvedélyek ritmus-energiákat robbantgató világával. Kevés feljegyzés maradt ránk arról, hogy az újabb zenei stíluskorszakot képviselői milyen, zenét érintő, előrevetítő gondolattal, jóslattal, kívánsággal távoztak ebből a világból. Vajon volt valaki, aki új dodekafon szériákat vélt hallani? Volt-e másvalaki, aki új elektronikus effektusokat hallott azokban a végső pillanatokban?
Bartók utolsó szavai hangzanak fülemben: „csak azt sajnálom, hogy tele bőrönddel kell távoznom”. Mozartról jegyezték fel, hogy utolsó gondolatai is befejezetlenül hagyott requiemjének zenéjéhez kötődtek. Mindkét zenei gesztus, a Bartóké és a Mozarté is inkább a jelenhez kötődik, mint a nagyon távolban felsejlő jövő zenéjéhez. Bartóknál, mint oly sok más kortársánál, az utolsó művekben egy inkább visszafordulásként ható tendencia nyilatkozik meg, semmin egy még újabb, még sokkolóbb, még disszonánsabb zenét meghalló végső új nekilendülés. Ezek a szerzők úgy mondhatták volna, hogy ÚJRA SZÉP, NYUGODT, DERŰS MUZSIKÁT HALLOK.
Az alkotók végső gondolataikat már jóval korábban beleszövik műveikbe, ez érvényes Schubertre, Beethovenre is.
De mit hallunk bele a jövő zenéjébe mi, akik szintén elérkeztünk az utolsó művek, szavak jogához, itt és most, az új század pirkadatán. Mi halljuk az új „HARMÓNIÁKAT”?! S ha igen, milyenek is ezek az új világról árulkodó zenei jegyek?
A komolyzene sokáig nem vett tudomást arról a fantasztikus folyamatról, ami az új világban előttünk lejátszódott és lejátszódik. Továbbvitte a zene meghallgatásának, befogadásának teljes individualizálását: mindent elkövetett, hogy egyszemélyre bontsa le a zene megértését, miközben a világ a kollektív szellemiség felé haladt. A valahová tartozni akarás elemi erővel tört fel az emberiség mélytudatából. A zenei megértésbe való csoportosulás minden egyénítést háttérbe szorított. Azt akarom szeretni – a zenében is –, amit sokan, NAGYON SOKAN szeretnek, mert csak akkor érzem magam biztonságban. A biztonság pedig nyugalmat jelent, lelki békét, kiegyensúlyozottságot. És ha nagy tömegekhez szól a zene, akkor nagyon le kell hogy egyszerűsödjék. Akkor már nem lehet rafinált ötletekkel, kifinomult áthallásokkal játszadozni, a lényeget kell felmutatni. Néhány hangnyi motívum ismétlésével be kell hatolni a tömegnyi rajongó fülébe, agyába, szívébe. El kell kábítani őket a modern világ minden színével: káprázat kell a zene mögé, tűzijáték. Egy kiváló orgonaművészt hallottam nyilatkozni: „stadionnyi közönséget szeretnék Bach-műsorom számára, nem néhányszáz zenerajongót, hanem négy-ötezer fős tömeget.” Ide pedig reklám kell, technikai eszközök sokasága, a felnagyított hangzástértől az óriásszínpadig és nézőtérig. Itt vagyunk, megérkeztünk ahhoz, amit „hallanunk kellene”. A zene legyen monumentális, legyen egyetlen kőtömbből faragott monolit hangzás, ugyanakkor legyen végtelenül egyszerű, primitív. És legyen KIÁLTÁS: dühöngő beleordítás a világba, hogy „nagyon fáj”. Fájdalmas jajkiáltás, hogy veszélyben vagyunk. Őrjöngő hangzavar, amely egyszerre EGYETLEN HANGBAN TÖR KI: itt vagyunk mi, fiatalok, mást akarunk, magunkat akarjuk. Vagy legyen az elvágyakozó sóvárgás mind erősebbé fokozódó unisonója, bogas karmozgások sűrű dzsungele, legyen minden ENERGIA. A világ szomjúhozza az energiát, mindenhonnan, a zenéből is energiát szeretne magába szívni. Energiát adjatok, mert meghalunk!
