"..elmaradó ezredek, hordák, karavánok..."
Kereső  »
XVII. ÉVFOLYAM 2006. 6. (452.) SZÁM — MÁRCIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Wallenbergjárás
Pomogáts Béla
Iro­da­lom a je­len­ben
Szőcs István
„…korai tör­té­ne­té­nek buk­ta­tói”
Gaal György
Nosz­tal­gia nél­kül a mo­nar­chia­be­li Ko­lozs­vár­ról
Karácsonyi Zsolt
Az Új Könyv lap­jai
Pethő Lorand ver­sei mö­gé
Pethő Lorand
Fixa idea
Jeanette Winterson
El­tű­nés I
Varga Melinda
Semmi szerelmek
Babós Noémi
Vá­gáns da­lok dél­után­ra
Bogdán László
Hutera Béla utolsó utazása
Zimányi Magdolna
Drá­ga Gi­zus­kám!
KÓDEX-INDEX
A Klap­ka-emig­rá­ció Ister pá­ho­lya
Terényi Ede
MOZATRÓL MO­ZART­TAL 4.
Leopold – apa, manager, mágus
Áprilisi évfordulók
 
Pomogáts Béla
Iro­da­lom a je­len­ben
XVII. ÉVFOLYAM 2006. 6. (452.) SZÁM — MÁRCIUS 25.

A tör­té­nel­met po­li­ti­kai ese­mé­nyek ta­gol­ják, és bé­kés idők­ben, mint ami­lye­nek­ben sze­ren­csénk­re mi is élünk (már ha a fegy­ve­rek hall­ga­tá­sát, leg­alább­is a nyu­ga­ti vi­lág­ban, bé­ké­nek le­het te­kin­te­ni), a kor­mány­ha­ta­lom for­du­la­ta­it tart­juk ilyen ese­mé­nyek­nek. A tár­sa­da­lom igen nagy ré­sze azon­ban csak hosszabb tá­von és csak ke­vés­bé a ma­ga köz­na­pi éle­té­ben ér­zé­ke­li eze­ket a vál­to­zá­so­kat. Ha­son­ló hely­zet­ben van az iro­da­lom is, mint­hogy a po­li­ti­kai ese­mé­nyek csak igen messzi­ről és ak­kor is csak fe­lü­le­te­sen érin­tik és ala­kít­ják át az iro­da­lom­ban vég­be­me­nő fo­lya­ma­to­kat. A ha­zai po­li­ti­kai élet és a kor­mány­zás négy­éven­kén­ti át­ren­de­ző­dé­se ezért iga­zá­ból nem hagy nyo­mot a ma­gyar iro­da­lom éle­tén és még ke­vés­bé az al­ko­tói mun­kán. Leg­fel­jebb azok az írók ér­zé­ke­lik a po­li­ti­kai át­ala­ku­lás kö­vet­kez­mé­nye­it, akik ele­ve a po­li­ti­ka köz­vet­len von­zá­si kö­ré­ben he­lyez­ked­nek el, és egy adott ha­tal­mi szer­ke­zet­tel kö­töt­ték össze sa­ját te­vé­keny­sé­gü­ket.
Az iro­da­lom ter­mé­sze­te­sen so­ha­sem ta­nú­sít­hat kö­zöm­bös­sé­get az or­szág éle­té­vel, a nem­zet tör­té­nel­mé­vel, a kö­zé­let­tel szem­ben. Nem­csak a ma­gyar iro­da­lom nagy tör­té­nel­mi ha­gyo­má­nyai mi­att, ame­lyek iro­dal­munk he­lyét min­dig is a „stra­té­gi­ai ága­za­tok”, igaz, egy szel­le­mi stra­té­gia ága­za­tai kö­zött je­löl­ték ki, ha­nem az iro­da­lom lét­for­má­ja kö­vet­kez­té­ben is. Az iro­dal­mat, mint a nyel­vi ki­fe­je­zés és vi­lág­te­rem­tés mű­vé­sze­tét, nem le­het tel­jes mér­ték­ben el­vo­nat­koz­tat­ni a nyelv egyéb fel­ada­ta­i­tól.
A nyelv ugyan­is a gon­do­la­tok és ér­zel­mek, a ta­pasz­ta­la­tok és fe1ismerések ki­fe­je­zé­sé­nek az esz­kö­ze, az em­be­rek kö­zöt­ti kom­mu­ni­ká­ci­ó­nak, a kö­zös­sé­gi lét cél­irá­nyos moz­gá­sá­nak és mű­kö­dé­sé­nek a szer­ve­ző rend­sze­re is. Kö­vet­ke­zés­képp min­den nyel­vi ak­tus­nak je­len­tés­hor­do­zó, üze­net­to­váb­bí­tó sze­re­pe van, és a mű­vé­szi nyelv­hasz­ná­lat vagy nyelv­te­rem­tés sem ke­rül­he­ti meg a nyelv­nek azt a je­len­tés­kép­ző és üze­ne­te­ket továbbító ten­ni­va­ló­ját és ren­del­te­té­sét, amely egy­sze­rű­en az em­be­ri be­széd mi­ben­lé­té­ből kö­vet­ke­zik. Je­len­tés nélküli nyelv nem lé­te­zik, és rend­re zá­tony­ra fu­tot­tak azok a szél­ső­sé­ges avant­gárd kí­sér­le­tek, ame­lyek a „je­len­tés nél­kü­li jel” lét­re­ho­zá­sát tűz­ték cél­nak ma­guk elé.
Nem elő­ször te­szem szó­vá, hogy ta­pasz­ta­la­ta­im sze­rint a ma­gyar iro­da­lom az utób­bi év­ti­zed­ben kis­sé el­tá­vo­lo­dott a ma­ga köz­éle­ti és kö­zös­sé­gi szerepvállalásának a ha­gyo­má­nya­i­tól. Nem volt ez egé­szen meg­le­pő, sem ter­mé­szet­el­le­nes. Egy­részt a rend­szer­vál­to­zás nagy tör­té­nel­mi él­mé­nye so­ka­kat jut­ta­tott ar­ra a meg­győ­ző­dés­re, hogy most már: a de­mok­ra­ti­kus be­ren­dez­ke­dés ke­re­tei kö­zött fe­les­le­ges­nek lás­sák azt a köz­vet­len köz­éle­ti, sőt po­li­ti­kai sze­rep­vál­la­lást, ame­lyet iro­dal­munk fo­lya­ma­to­san ta­nú­sí­tott a párt­ál­la­mi ura­lom ide­jén, en­nek el­len­zé­ke­ként. Más­részt a ma­gyar iro­da­lom­ban is te­ret nyer­tek azok a poszt­mo­dern el­mé­le­ti és al­ko­tói el­kép­ze­lé­sek, ame­lyek ér­tel­mé­ben a műalkotást meg kell tisz­tí­ta­ni min­den olyan elem­től, amely, úgy­mond, ma­gá­tól az iro­dal­mi­ság­tól ide­gen. Va­gyis a kö­zé­le­ti­ség, az er­kölcs, a pe­da­gó­gia, az is­me­ret­ter­jesz­tés szem­pont­já­tól, ezek­nek a szö­veg vi­lá­gá­ban tör­té­nő ki­fe­je­zé­sé­től.
Nem kívánok a poszt­mo­dern iro­da­lom­mal és az ezt alá­tá­masz­tó kri­ti­kai dokt­rí­nák­kal vi­tá­ba száll­ni, no­ha az a be­nyo­má­som, hogy a poszt­mo­dern el­mé­le­tek kö­ve­tői al­kal­man­ként szin­te ugyan­olyan kí­mé­let­len doktrinérséggel fej­tik ki né­ze­te­i­ket, mint egy­kor a mar­xis­ta ide­o­ló­gia iro­da­lom­kri­ti­kai al­kal­ma­zói és al­kal­ma­zot­tai. Nem kí­vá­nok vi­tá­ba száll­ni, már csak azért sem, mert a ná­lunk poszt­mo­dern író­ként el­köny­velt szer­zők tekintélyes ré­sze (Es­ter­házy Pé­ter­re, Ná­das Pé­ter­re, Krasznahorkai Lász­ló­ra, Tol­nai Ot­tó­ra, Grendel La­jos­ra és má­sok­ra gon­do­lok) egy­ál­ta­lán nem kö­zöm­bös az iro­da­lom köz­éle­ti és er­köl­csi fel­adat­vál­la­lá­sá­val szem­ben, el­len­ke­ző­leg, mű­ve­ik kon­tex­tu­sá­ban több­nyi­re ma­guk is ilyen „iro­dal­mon kí­vü­li” né­ző­pon­to­kat ér­vé­nye­sí­te­nek, és hi­te­le­sen szól­nak pél­dá­ul a ma­gyar tár­sa­da­lom vagy a ma­gyar ér­tel­mi­ség közéleti konf­lik­tu­sa­i­ról és ta­pasz­ta­la­ta­i­ról, ne­megy­szer hi­te­le­seb­ben, mint azok, akik az iro­dal­mat nemegy­szer szán­dé­ko­san és pro­vo­ka­tív mó­don po­li­ti­kai, mi több, párt­po­li­ti­kai szol­gá­lat­nak ren­de­lik alá.
Azt azon­ban most is el kell mon­da­nom, hogy az új, a leg­újabb ma­gyar iro­da­lom több­nyi­re adó­sunk az úgy­ne­ve­zett „rendszerváltás” szel­le­mi, er­köl­csi és lel­ki fo­lya­ma­ta­i­nak és kö­vet­kez­mé­nye­i­nek hi­te­les epi­kai (vagy drá­mai) áb­rá­zo­lá­sá­val és elem­zé­sé­vel. Ar­ról, hogy ez a tör­té­nel­mi lép­té­kű vál­to­zás mi­lyen kö­vet­kez­mé­nyek­kel járt az em­be­ri lé­lek bel­ső vi­lá­gá­ban, ma is in­kább a köl­té­szet adott jel­zé­se­ket. Pél­dá­ul Ju­hász Fe­renc, Som­lyó György, Ágh István, a már nem élő Or­bán Ot­tó, az er­dé­lyi Kányádi Sán­dor, Lászlóffy Ala­dár és Ko­vács And­rás Fe­renc, a fel­vi­dé­ki Tő­zsér Ár­pád és Cselényi Lász­ló, a vajdasági Tol­nai Ot­tó és Tari Ist­ván ver­se­i­re gon­do­lok.
Min­den­képp üd­vös és hasz­nos (már­mint az or­szág szá­má­ra hasz­nos) vol­na, ha iro­dal­munk na­gyobb ér­dek­lő­dés­sel és szel­le­mi bátor­ság­gal fi­gyel­ne a ma­gyar va­ló­ság vál­to­zá­sa­i­ra. Ahogy tet­te ezt an­nak ide­jén Illyés Gyu­la, Né­meth Lász­ló, Ta­má­si Áron, Ve­res Pé­ter, Déry Ti­bor, Ör­kény Ist­ván és Mándy Iván, vagy azok a ná­luk fi­a­ta­lab­bak, így Galgóczi Er­zsé­bet, Bertha Bulcsú, akik idő­köz­ben szin­tén el­tá­voz­tak az élők kö­zül. Va­ló­ban, ta­lál­ko­zunk-e ma­nap­ság iro­dal­munk­ban az­zal a szo­ci­á­lis és er­köl­csi fe­le­lős­ség­tu­dat­tal és helyt­ál­lás­sal, amely mond­juk, A fa­lu jegy­ző­jét író Eöt­vös Józseftől a Ro­ko­nok le­lep­le­ző kri­ti­ká­ját megszólaltató Mó­ricz Zsig­mon­dig, az Új Zrínyiász Mik­száth Kálmánjától a Bűn Né­meth Lász­ló­já­ig olyan mély­re­ha­tó ítéletet mon­da­na a je­len ma­gyar tár­sa­dal­má­ban ta­pasz­tal­ha­tó visszás­sá­gok­ról? Amely han­got ad­na an­nak az írói elé­ge­det­len­ség­nek és lá­za­dás­nak, amely min­dig is hatékonyabban moz­gat­ta meg az em­be­rek igaz­ság­ér­ze-t­ét, mint bár­mi­fé­le po­li­ti­kai szó­nok­lat és pub­li­cisz­ti­kai szám­ve­tés?
A ma­gyar iro­da­lom mint­ha túlságosan is ko­mo­lyan vet­te vol­na azt a több ol­dal­ról is ka­pott fi­gyel­mez­te­tést, mi­sze­rint a „rend­szer­vál­to­zás” után már nincs szük­ség ar­ra, hogy az írók a tár­sa­da­lom ügyes-ba­jos dol­ga­i­val fog­lal­koz­za­nak, a zaj­lás­nak in­dult közéletből ezért ide­je vissza­tér­ni az al­ko­tó­mű­hely zár­tabb vi­lá­gá­ba. Hosszú évek, egy egész kor­szak tár­sa­dal­mi fe­lelősségvállalása és po­li­ti­kai küz­del­mei után ma­ga az író­tár­sa­da­lom (vagy en­nek na­gyobb ré­sze) is úgy lát­ta, hogy el­ér­ke­zett a bé­ké­sebb, „apo­li­ti­kus” al­ko­tó mun­ka ide­je. Ezt a vissza­vo­nu­lást ké­szí­tet­te elő a poszt­mo­dern iro­dal­mi for­du­lat is, amely­nek szel­le­mi­sé­ge mi­től sem ir­tó­zott in­kább, mint at­tól a ha­gyo­má­nyos kö­zé­le­ti­ség­től és fo­lya­ma­tos sze­rep­vál­la­lás­tól (hogy ne mond­jam: izgatottságtól), amely min­dig is a ma­gyar (és a töb­bi ke­let-kö­zép-eu­ró­pai) iro­da­lom is­mer­te­tő je­gye volt. De vissza­vo­nu­lást ta­ná­csolt a po­li­ti­ka (a po­li­ti­kai elit) is, ta­lán nem is egé­szen ön­zet­le­nül, mint­ha za­var­ta vol­na, hogy az iro­dal­má­rok szüntelenül és min­den­be be­le­kot­nye­les­ked­je­nek.
Így iro­dal­munk­ban va­ló­ban for­du­lat ment vég­be: min­den ko­ráb­bi kor­szak­hoz ké­pest megnövekedett a ma­gán­éle­ti ér­dek­lő­dés, a böl­cse­le­ti el­mél­ke­dés sze­re­pe, és elő­tér­be lép­tek a sze­mi­o­ti­kai kí­sér­le­tek, a nyelv­vel és a mű­faj­ok­kal foly­ta­tott já­té­kok. Ho­lott a ma­gyar tör­té­ne­lem ko­ráb­bi kor­sza­ka­i­ban szin­te min­dig a szép­iro­da­lom, el­ső­sor­ban az el­be­szé­lő iro­da­lom adott hi­te­les ké­pet az or­szág, a nem­zet, a tár­sa­da­lom ál­la­po­tá­ról: tö­rek­vé­se­i­ről és gond­ja­i­ról.
A je­len­ben vi­szony­lag ke­vés olyan írói al­ko­tást tu­dunk em­lí­te­ni, amely en­nek a ha­gyo­má­nyos fel­adat­nak ele­get kí­vánt vol­na ten­ni. Nincs iga­zán hi­te­les iro­dal­mi ké­pünk az el­múlt év­ti­zed ha­zai (és kö­zép-eu­ró­pai) tár­sa­dal­mi, po­li­ti­kai, kul­tu­rá­lis vál­to­zá­sa­i­ról, de vissza­te­kin­tő mó­don alig van ilyen képünk olyan kor­sza­kos tör­té­nel­mi ese­mé­nyek­ről, mint ami­lyen az 1956-os ma­gyar for­ra­da­lom vagy a nyolc­va­nas évek­nek az a csen­de­sebb át­ala­ku­lá­sa, amely vé­gül a rend­szer­vál­to­zás­hoz el­ve­ze­tett. Ki­tün­te­tett mó­don gon­do­lok az öt­ven­ha­tos for­ra­da­lom­ra, amely­nek ha­ma­ro­san fél­év­szá­za­dos év­for­du­ló­ját ün­ne­pel­jük, ugyan­ak­kor meg kell ál­la­pí­ta­nunk, hogy 1956 szép­iro­dal­mi áb­rá­zo­lá­sá­nak leg­in­kább hi­te­les és nagy­sza­bá­sú pél­dái (így Déry Ti­bor, Rónay György, Ka­rin­thy Fe­renc, Szakonyi Ká-r­oly, Ná­das Pé­ter mű­vei) még az 1989-et meg­elő­ző kor­szak­hoz fű­ződ­nek, és az utób­bi más­fél év­ti­zed­ben szin­te alig szü­le­tett a ma­gyar for­ra­dal­mat be­mu­ta­tó el­be­szé­lő al­ko­tás. Ho­lott ma min­den cen­zu­rá­lis kö­tött­ség nél­kül le­het­ne be­szá­mol­ni a távolabbi és a kö­ze­leb­bi múlt ese­mé­nye­i­ről. Mind­ez­zel össze­függ az is, hogy szin­te ki­men­tek a divatból a mö­göt­tünk lé­vő kor­szak­nak azok az írói, akik el­ső­ren­dű­en ér­dek­lődtek a tár­sa­dal­mi va­ló­ság moz­gá­sa iránt. Mond­jak ne­ve­ket? Pél­dá­ul Illyés Gyu­lá­ra, Né­meth Lász­ló­ra, Déry Ti­bor­ra, Ka­rin­thy Fe­renc­re, Cse­res Ti­bor­ra gon­do­lok.
Ho­lott a szép­iro­da­lom­nak ma is igen fon­tos sze­re­pe vol­na a sze­münk lát­tá­ra ki­ala­kult tár­sa­dal­mi, er­köl­csi és lel­ki konf­lik­tu­sok meg­mu­ta­tá­sá­ban és men­tá­lis fel­dol­go­zá­sá­ban: a tár­sa­da­lom po­li­ti­kai és lel­ki egészségé­nek vé­del­mé­ben, eset­leg hely­re­ál­lí­tá­sá­ban. A ma­gyar tár­sa­dal­mat men­tá­lis te­kin­tet­ben ma be­teg­sé­gek gyöt­rik, ezek or­vos­lá­sát va­ló­szí­nű­leg job­ban szol­gál­ná a konf­lik­tu­sa­i­nak áb­rá­zo­lá­sá­ra és fel­ol­dá­sá­ra tö­rek­vő szép­iro­da­lom, mint a min­dig in­du­la­tos (és gyak­ran a po­li­ti­kai szél­ső­sé­gek­nek ta­lajt ké­szí­tő) ve­zér­cik­kek és szó­nok­la­tok.
Igaz, van­nak je­lei an­nak, hogy iro­dal­munk­ban va­la­mi­fé­le egyen­sú­lyi hely­zet kezd ki­ala­kul­ni a „klasszi­kus mo­dern­ség” ko­ráb­bi hagyományai és az avant­gárd és poszt­mo­dern „szö­veg­iro­da­lom” sze­mi­o­ti­kai jel­le­gű kí­sér­le­tei kö­zött. Eb­ben a te­kin­tet­ben mint­ha vál­to­zó­ban vol­na a hely­zet a ki­lenc­ve­nes évek kö­ze­pé­nek iro­dal­mi tö­rek­vé­se­i­hez ké­pest. A poszt­mo­dern iro­da­lom erős ki­hí­vá­sai kö­ze­pet­te is las­san­ként meg­ér­le­lő­dik az a meg­győ­ző­dés, hogy az iro­dal­mi al­ko­tás­nak le­he­tő­leg egy szé­le­sebb kö­rű kö­zön­ség­hez kell szól­nia, és nem­csak né­hány vájt fü­lű szak­ma­be­lit kell el­ér­nie. Mind­ez ar­ra utal, hogy a ma­gyar iro­da­lom to­vább­ra is igényt tart an­nak a ha­gyo­má­nyo­sabb kö­zös­sé­gi sze­rep­nek a be­töl­té­sé­re, amely­nek ér­tel­mé­ben egy tár­sa­da­lom eti­kai rend­sze­ré­nek a normá­it kell rög­zí­te­nie, a hi­te­les szel­le­mi stra­té­gi­á­kat kell meg­ala­poz­nia.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében