A négyeshatos villamos megállójában szemelte ki újabb áldozatát, aki még sokkos állapotban nyilatkozta lapunknak, hogy hajszálon múlott az élete, és még mindig a tűzhely előtt állna szorgoskodva, ha időben el nem szökik... A megnyerő külsejű férfiú őt is teljesen hatalmába kerítette, de szerencsére komolyabb következmények nélkül megúszta.
A rendőrség lassacskán leleplezi annak a nemzetközi bűnszervezetnek a tagjait, amelynek a „Főzős” néven elhíresült keresztapa az irányítója, és lebukott tagjai között tartják számon a „Gombfelvarrós” és az „Ablakmosós” fedőneveket viselő rémeket. Utóbbi irodalmi tevékenykedéssel álcázta zsarnoki hajlamait.*
Batta Béla stylist:
A támadó Jeremy Irons sármját és Gandhi szemüvegét ötvözte megjelenésében; ez a lazán intellektuális figura igen jól illett a külföldi tudósító imidzséhez, amit a lenvászon nadrág, a bőrsaru, valamint a hátul copfban hordott haj csak fokozott. Műveltsége hasznos kiegészítőként szolgált külsejéhez.
Támadó a tájékozatlan külföldi tudósítót megjátszva csábította el áldozatait, hogy később főzésre kényszerítse őket, de erről a későbbiekben részletesen beszámolunk. (A szerk.)
Most sem történt másként. Sz. Adél, 35 éves könyvtáros szeretett időben elindulni, főleg egy ilyen jónak ígérkező koncertre, ezért már 19 óra 20 perckor a megállóban téblábolt a járműre várva. Viktimológiai szakértők véleménye szerint valamiféle jellembeli hasonlóság lehetett támadó és áldozata között, hiszen előbbi is már ott toporgott a megállóban s szinte felfalta a szemével, hajajaj. A tömött villamoson azután a támadó igen megnyerő modorban megkérdezte, hogy messze van-e még ez és ez a megálló. Innen már nem volt megállás… A lány – könyvtárosi hivatásának megfelelően – készségesen válaszolt, majd a megszokott ismerkedési eseménysor következett, tömörített változatban. Már akkor feltűnhetett volna, hogy az elegáns férfiúnak nincs névjegykártyája, viszont tőle minden adatot elkért, még a munkahelyi telefonszámát is. A lány bódultan válaszolt minden kérdésre, Jeremy személyében a régóta várt lovagot vélte megtalálni, aki – hozzá hasonlóan – egy ilyen kevéssé reklámozott, ám annál igényesebb előadásra siet. Égi jelként értelmezte az egy időben egy helyen, egy irányba közhelyes koincidenciáját. Ettől kellemes bizsergés járta át tarkóját, azon a helyen, ahol később iszonyú fájdalmat fog érezni…
Dr. Rauf Elemér, kriminálpszichológus:
A támadó módszere lényegében a következő algoritmus szerint működött: távlatok felmutatása; luxus személygépkocsi szóba hozása, luxus személygépkocsiban való együtt utazás lehetőségének lobogtatása egy hosszú hétvégén; szekrényből bőrtáska előhúzása, lehetséges ajándékként; parfüm megszagoltatása lehetséges ajándékként; létező vagy nemlétező beteg családtagokról való beszámoló, bizalomgerjesztés céljából; közös ismerős nevének említése (aki egy előző áldozat); az áldozatok múltjában felbukkanó hosszantartó kapcsolatok előnyben részesítése, mivel az gondos táplálást feltételez a nő részéről; a gasztronómiai élvezetek irodalmi áttekintése; híres zeneszerzők és alkotók étkezési szokásai, ezek hatásai a világbékére…
Kármentő Péter, Adélka asztrológusa:
Adélka ábrájában a különböző énjelölők nem mutattak abba az irányba, hogy Adélka tartós párkapcsolatot tudna kialakítani, illetve, hogy ez lenne az általa vállalt karmikus feladat. Páciensem első házában a Nyilas energiával átitatott Neptunusz is a túlzó, romantikus, ábrándos magatartását magyarázza (tópart mellett kis ház, csipkefüggönnyel), Vénusz a Halakban pedig a mindent odaadó, szolgáló és önfeláldozó nőideált testesíti meg. Nem véletlen, hogy ilyen képlettel bevonzotta a főzős gyilkost.
A nagynéni:
Szatír. Első pillanattól gyanús volt.
De lássuk a tényeket. A „főzős” egy-két közös koncert után, mindennap felhívta az áldozatot és előadta, milyen vacsorát szeretne aznap. Természetesen mindent Adélkára bízva: beszerzést, kivitelezést. A főzés az ő lakásában történt, mert szerette nézni az étel készítését, és nem utolsó sorban szeretett meggyőződni az alapanyagok frissességéről és tisztaságáról.
Aranka néni Somból:
Nagyon kényes egy ízlése lehetett, azt már meg kell hagyni! Krumplipaprikással fojtottam volna meg, ha velem próbálkozik.
Miután meggyőződött az áldozat főzési intelligenciájáról, papírt és tollat adott áldozat kezébe a heti menü összeállításához, és meghatározta a fő ízirányokat. („lets define the direction of the tastes..”, a szerk.) Áldozat ezt egy kicsit furcsállotta, de még nem szólt semmit, hanem gyorsan kivasalta támadó 25 ingét, annak nagy megelégedésére. Ezután következtek a foltozások, gombfelvarrások és az áldozat menthetetlenül belekerült a házimunka pókhálójába. Még ekkor sem szólalt meg a vészcsengő, mint utóbb asztrológusának mesélte.
Mesteri csapdáját a főzős gondosan kitervelte: hangversenyekre vitte áldozatát, felütve a zenei alaphangot az esti kulináris élvezethez, és már a szünetekben szóba hozta a témát. Mikor rádöbbent, hogy az áldozat nem vásárolt számára sört, irgum-burgumos arckifejezést vágva hozta tudomására az erőviszonyokat, az asszony szerepét a családban. Az alá- és fölérendeltség értelmezési tartományát újradefiniálta, bebetonozva a tűzhely elé az általa hagyományosnak vélt kényszermozgásos háziasszony képét, inkább képzavarát.
Prof. C. West Churchman (University of Pennsylvania) egy 2003-as eset kapcsán tett nyilatkozata segít megértenünk támadó viselkedésének mélyebb okait:
A rendszerek olyan alkotóelemek halmazából épülnek fel, amelyek a rendszeren belül a fő célért működnek együtt. A mesterséges rendszereknek alapvető jellemzőjük a célraszervezettség, támadó esetében ez a főzés. A napnál is világosabb, hogy egy determinisztikus (azaz kényszerpályás), egyszerű és dinamikus rendszerrel állunk szemben.
Kármentő:
Oroszlán napú főzősünk hozta jegyének minden negatív aspektusát: nárcisztikus önimádó magatartást, a nők által körülrajongott, kiszolgált és kellőképpen csodált hím viselkedését, akiből a behódolás elmulasztása agressziót vált ki. Játszmája: „Ha nem csodálsz, megöllek, ha nem főzöl és nem rajongással főzöl nekem, akkor is megöllek.” Ezért keres magának általában naiv, vidékinek látszó könyvtároskisasszonyokat, akik feltétel nélkül szolgálják őt, és akik a következő magyar és immár angol nyelvterületre is kiterjesztett játszmafeliratokkal közlekednek a nagyvilágban: „szolgállak, hogy szeress, köszönöm, hogy szerethetlek; I’m the best for you, oh getting older bel ami!”
No de ne mélyedjünk el a részletekben, folytassuk inkább a történetet. A főzős, vacsora után mindig hazaengedte Adélkát, és jóllakottan lepihent. Adélka ilyenkor konstatálta, milyen szép is az Andrássy út késő éjszaka, amikor már senki sem bóklászik a városban. Még nem tudta, hogy a főváros különböző részein, a gombfelvarrós és az ablakmosós gazemberek áldozatai igyekeznek haza, házimunkától elgyötört árnyak sötétítik el a budapesti hajnalt…
Egy napon Adélka azonban nem akart főzni. Fáradt és indiszponált volt a pizzatészta gyúrásához. És a rémálom elkezdődött.
A főzős tajtékzott, ordított, majd fenyegetőzött, amikor nem látta biztosítottnak aznap esti vacsoráját. Felborulni látszott a bevált rendszer és elvesztette önuralmát.
A könyvtároskisasszonyok – főleg ha kisasszonyok még – nem szeretnek haragot tartani, Adélka is úgy gondolta, hogy biztosan valami más miatt bosszankodott így fel Jeremy-Gandhi, és biztosan csak viccből mélyesztette a bordája alá a két ujját, hogy tud ez jobban is fájni. Talán túl csípős volt a múltkori lecsó – elmélkedett magában Adélka, keresve a valós okokat. Egy jó kijevi csirkemellel majd kiengesztelem – jutott el aztán a megoldás kulcsához.
Még sohasem készített ilyet, de halált megvető bátorsággal fogott hozzá.
A könyvtárvezető:
Adélka – tudomásom szerint –, még sohasem főzött rendszeresen és ilyen minőségben, eltekintve talán attól az egy-két alkalomtól, amikor töltött káposztát kreált, ezzel akarva elkápráztatni valamelyik olvasóját, aki hoszszabban időzött a kölcsönző pultnál vagy a tájékoztatatásnál (mikor hova volt beosztva, a szerk.).
Emlékszem még egy olvasóra, aki értékelő megjegyzést tett a kolléganő frizurájára: „Kedves Adél, tulajdonképpen nagyon jól áll Önnek ez az újfajta mosás-berakás…” Utóbb mindről kiderült, hogy éhesek voltak csupán, komoly szándék nélkül.
A béke egy időre helyreállt, mert a kijevi igen jól sikerült. Ennek örömére Adélka kivasalt hirtelen 10 nadrágot is, a legnehezebben vasalható kategóriából. Teljes volt a harmónia.
Ez alkalommal azonban, ahogy hazafelé bandukolt, szöget ütött a fejébe valami:
0. Miért kell neki ennyi munka után hazabandukolnia?
1. Hátha mégsem Jeremy az igazi?
2. Tulajdonképpen tévedett a stylist is: inkább Gandhi sármját és Jeremy szemüvegét ötvözte a főzős.
3. Miért mondta a telefonba, hogy „hülye tehén?”, és hogy a hülye tehenek csak rabszolgák lehetnek?
Adélka döntött. Nem készíti el a holnapra előirányzott halat. Megírta az önjelölt nemzetközi tudósítónak: „No fish but finish!” (Nem hal, de vége!) Közben nevetett magában, hogy a főzős most azt hiszi, hogy csak viccel. Nem tudja még, hogy milyen elszánt és határozott tud lenni egy könyvtároskisasszony, aki éveken át a könyvtári felszólítások szövegét fogalmazta.
Amikor a főzős rájött, hogy Adélka tényleg nem viccel, próbálta meggyőzni őt, milyen szép ajándék lenne számára az a bőrjakó, amit magának kinézett, hogy Adélka megvegye neki. Ezzel aztán elsimíthatnák igazán ezt a kis félreértést: találkozzanak és főzzenek egy jót! („peacefully speaking and cooking…”, a szerk.)
Adélka ettől végképp felébredt, és okosan beleegyezett a píszfúliba, mert már értesítette a rendőrséget; a tévében ugyanis felismerte a főzős fantomképét a Sziréna c. műsorban.
Onnan értesült arról is, hogy már körözik a főzős támadót, a Könyvtárosok Egyesülete Elnökének feljelentése alapján, akinek feltűnt, hogy könyvtároskisasszonyok tűntek el az utóbbi időben, a harmincas hajadon kategóriából, a legmegbízhatóbb genetikai zsákutcák, akik életüket tették fel a szakmára…
Adélka felajánlotta szolgálatait a rendőrségnek. Ő majd szívesen lesz csalétek, meghívja a főzőst és akkor tetten érhetik támadás közben, ami nem kis veszéllyel jár, ismerve a petrezselyemvágó kés élességét, de elvállalja a könyvtárszakma eddigi áldozatainak emlékére.
Írta: Sztárszky Szilárd
Az akcióról következő lapszámunkban olvashatnak. (A szerk.)
*Lásd: David Foenkinos: A feleségem erotikus potenciálja
