"Az ostornyélnek zöld levele lett"
Kereső  »
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 22. (516.) SZÁM — NOVEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Az egység kétsége
Petres László
A Czanka fiúktól Caravaggióig – Beszélgetés Egyed Péter költővel, filozófussal
Egyed Péter
Barátom távozása a diktatúrából
Szőcs István
Hazajáró Mátyás király
Cseke Péter
László Gyula talentumai
WOLFGANG BORCHERT
Nagyváros
Szerelmi dal
Varga László
Ellenfelek
A rólad írott vers
Egy reggel
Lovász Krisztina
Bumerángos kalap
Padam, padam, padam
A főzős gyilkos ismét lecsapott
Fábián Lajos
Ariadné
Ady András
versei
Demeter Zsuzsa
A szerzők nem felejtenek
Boda Edit
Atriplex Segediensis, avagy a sajátos magyar laboda
Decemberi évfordulók
Terényi Ede
MŰHELYJEGYZETEIM - Ej, az a professzionalizmus
Hírek
 
Terényi Ede
MŰHELYJEGYZETEIM - Ej, az a professzionalizmus
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 22. (516.) SZÁM — NOVEMBER 25.

Egész életemben bajnoka voltam a professzionalizmusnak. Talán ezért is lettem pedagógus, a zeneszerzés mellett. Magam is arra törekedtem, hogy szaktudásomat a legmagasabb szintre emeljem. Ma sem szűntem meg minden új tudást magamba szippantani. Hobbim a professzionalizmus. Csakhogy a hosszú évtizedek alatt rájöttem, hogy a szaktudás nem minden: elengedhetetlen, de nem MINDENT PÓTLÓ!
A minap zenészek körében kis parázs vita bontakozott ki, hogy X. Y. zeneszerző az ismeretek közül és persze a régmúltak köréből mennyire profeszszionális zenét komponált. A vita egy tréfás megjegyzéssel zárult: „a nagyon nagy tudás árt az egészségnek”. Aláírom, ÍGY VAN!
A vita elült, de nem bennem; hogyan is állunk ezzel a sokat emlegetett: ki a tudós a zenében kérdéssel. Egyáltalán tudósnak kell-e lennie egy alkotónak? És ha tudós, akkor jobban vagy – netán – könnyebben komponál? Ha ez így volna, akkor a legjobb zenéket a zenetudósoknak kellene, hogy megírják. Alig tudok viszont olyan zenetudósról – a legnagyobbak köréből sem! –, aki nagyszerű művekkel írta volna be magát a zene történetébe, és még olyanról sem hallottam, aki egyáltalán megpróbálkozott volna alkotóvá válni. A válasz egyszerű arra, hogy miért nem a zenetudósok komponálják a zenét, Ők kívülről KELL, HOGY SZEMLÉLJÉK a zenét, mert csak így van (TUDÓSI) rálátásuk arra, hogy mi is történik az elemzett zeneműben. A zeneszerző is így szemléli meg művét, amikor az már elkészült, és ha van tudósi képzettsége, biztosan kitűnő elemzéseket is fog készíteni saját műveiről. DE! De amikor komponál, akkor eszébe sem juthat, hogy kívülről jövő, tudósi rálátással közelítse meg az énjében forrongó, még kialakulatlan zenei ősképet. Ez még ott szunnyad a képzelet és a tudással megszerzett ismeretek által ellenőrzött ésszerű papírra vetés két ellentétes világának a határmezsgyéjén. És jaj annak, aki vagy egyikbe, vagy másikba véletlenül vagy tehetség hiányában beleveszik.
A baj ott kezdődik, amikor a tudást alkotói tehetségpótlónak kezdik használni, vagy éppenséggel fegyvernek a ki a jobb zeneszerző versengésében. Mindkét eset jellemzi, és végigkíséri az alkotástörténetet, mindegy, hogy a művészet milyen területéről is legyen szó. De a 20. században szinte kórosnak mondhatóan tört be a zenei köztudatba is. Az agyonelemzett művek tömkelege tűnt fel, oltárra emeltek olyan műveket, amelyek alig tudták kiverekedni maguknak a néhányszori meghallgatást, megmaradtak titokzatos zenemisztériumnak. A széles hallgatóság elkezdett tisztelni olyan műveket, amelyeket nem is igen hallgatott meg. Sok alkotó már eleve azon a vonalon indult el, hogy zenéjét abszolút a tudományos pályára állítsa be. Az ilyenek igyekeztek valóban nagy tudást összegyűjteni és persze zenéjükbe átültetni. Majdnem azt mondhatnám, hogy megfordították a természetes sorrendet: először elemeztek és azután komponáltak. És ebből nem is csináltak titkot, gyakran hoszszabbra nyúlt a szóban forgó műelemzés, mint a rákövetkező bemutató előadás. Valljuk be, a hallgatóság nagyon sokszor jobban szerette az elhangzott elemzést, mint magát a megszólaló zenét. Lassan ez a modell vált az úgynevezett professzionalizmus egyedüli megjelenési formájává: racionált irracionalizmus. A zene a tudaton túli világból érkezik, csak miután megszületik – hangjegyekbe kódolva és valóságosan megszólaltatva – válik tudatosan (tudósian!) értelmezhetővé. Logikus modellekkel hiába is próbálnánk behatolni a képzelet birodalmába; ezért hiábavaló minden kísérlet matematikai formulákból zenét facsarni. Erős konstruktivista beállítottságú zeneszerzőként szomorúan írom le ezt a végkövetkeztetést. Imádom a logikus rendet zenémben, sok művem már eleve valamilyen előre meghatározott – matematikailag is kifogástalan – formulára épült. És itt az  épület, épített, építész szavak kerülnek elő képzeletemből, a zenemű, amiben minden ÉP! Pedig tudva tudom, hogy az igazi professzionalizmus: TUDNI A MEGTANULHATATLANT!




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében