1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Szőcs Istvánnak

Mint kihaló népben az önérzet
gyökértelen roskad egy nyár után
s a kék mi közé bekéredzett
várni tanítja, így veszít fércet
de nem vesz erőt semmiért magán
gyökérben marad egy nyár után
mint kihaló népből az önérzet
tövig roskad a koraősz után
nem az a seb fáj amin elvérzett
akár csak a szilánk érte afgán
kit homokon visz a céltalan hám
nem ihat de nem sír víz után
az a tény miből eddig vérzett
a tépett föld a csontig repedt száj
de ég amit eddig el nem végzett
így gyávaság s kín az ember atyja
mellészegődik s majd elfelejti
nem is emlékszik hol volt foganatja
csak ámul a sok kóbor lovasra
mint az ebnek enni vetnek neki
árvasága kín víztelenség kútja
mert ráhajlott lelkét beleejti
a semmibe s homok temeti
és nem telik sor senkinek hamura.