"Mint kihaló népben az önérzet"
Kereső  »
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 23. (517.) SZÁM — DECEMBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Páll Lajos
Utazás egy N. N. Á.-verssel
Rondó
Demeter Zsuzsa
Vidraturista a Holdban – Beszélgetés Balázs Imre József költővel, kritikussal, a Korunk főszerkesztőjével
Balázs Imre József
A Holdban
Fekete Vince
Isteni napfény
Cseke Péter
László Gyula talentumai (befejező rész)
SLAÐAN LIPOVEC
versei
VARUJAN VOSGANIAN
Önéletírás
Mária Magdolna
MIHAI MATEIU
közel
Karácsonyi Zsolt
A fordítás tere
Jancsó Noémi
Philémon és Baucis. Időszámításunk szerint.
A narcissusi perc
Fürdés
Egy ismerős
Így
A patakok iránya
MOLNÁR ATTILA
Még egy nő
Pomogáts Béla
Erdélyi magyar valóságirodalom
Mike Ágnes
Bécsi szelet 1.
Szántai János
Pokoli Mennyország
Antal Balázs
Szorokin egy Oroszországa
Szőcs István
Szász ül a lován…
Terényi Ede
ZENE - A CSENDEN TÚL - Mi történik veled, ZENE?
Hírek
 
MIHAI MATEIU
közel
XIX. ÉVFOLYAM 2008. 23. (517.) SZÁM — DECEMBER 10.

a Veréb nevezetű fiatalembernek
 
Korán volt, a fű harmatos, de már érezni lehetett a levegőben a néhány óra múlva esedékes felmelegedést. Sietve indult el a tömbház mögötti ösvényen, a csatornához vezető legrövidebb úton. Kezében teleszkópos horgászbotot tartott: egy méter nyolcvan centis, régi DAM, ormótlanul nagy orsóval és egy forgókapocsra erősített, ezüstszínű műcsalival felszerelve – a hihetetlen ajándék, amit Kiss bácsitól kapott születésnapjára.
Nemrég töltötte be tizenkettedik életévét, és nyáron ugyanolyan koszos-fekete volt az arca, mint bármelyik cigánynak a lakónegyedben. Megszokta őket, ahogyan megszokta az ablak nélküli tömbházaikat, amelyek télidőben megfeketedtek a szobákban rakott tüzek füstjétől, vagy a zsinegeken lengedező színes fehérneműk látványát is. Hat évvel korábban, szülei válása után költöztek a lakónegyedbe édesanyjával, az egyetlen felújított tömbházba. (Az épületet az a gyár újította fel, amelyben anyja dolgozott.) Eleinte a megrettent asszony még a boltig sem engedte el egyedül. Miután elkezdett iskolába járni, rákényszerült, hogy gondot viseljen önmagára. Iskolatársainak nagy része cigánykölyök volt, és egy idő után már meg tudta védeni magát – többé nem hagyta magát megfélemlíteni, visszavágott. Sokszor elpáholták, egy alkalommal táska és cipő nélkül maradt, de sosem sírt. Előttük legalábbis. Néhány év alatt épp olyan keménnyé, könyörtelenné vált, mint ők.
Miután felkapaszkodott a töltésre, elindult lefele, a duzzasztógát irányába. Egy ablakkeretben – a legközelebbi háztömb harmadik emeletén – megjelent egy ló feje. Elért a régi vaslerakat kerítéséig; útközben felszedett néhány követ, a bejáratot általában kutyák őrizték. Ezúttal nem voltak ott. Átkelt a csatorna feletti hídon, és megállt a másik végén, hogy lássa, amint a Maros vize morajlik lent, a turbináknál.
Majdnem két évig egy férfi is velük élt, aztán ismét magukra maradtak. Reggelenként édesanyja az asztalon hagyta a tízórainak szánt szendvicseket, majd négykor, amikor hazatért a munkából, megmelegítette az előző nap elkészített ebédet. A délután hátralévő részében főzött, mosott, takarított; miután végzett, elnyúlt egy fotelben a tévé előtt, sorozatfilmeket nézett, dohányzott és kávét kortyolgatott egy jókora ibrikből. Érdeklődött a házi feladatairól, de sosem ellenőrizte, hogy valóban elkészítette-e. Engedte, hogy késő estig játsszon újdonsült barátaival. Kimentek az iskolaudvaron lévő focipályára, bújócskáztak a tömbházak között, nyá-ron pedig fürödtek a csatorna vizében. A többiek megtanították úszni, és arra is, hogyan merüljön víz alá nyitott szemmel. Fogócskáztak, kavicsot ugrattak, néha bedobtak a vízbe egy csillogó pénzérmét, és versenyeztek, melyikük találja meg hamarabb az iszapos fenéken. Amikor nagyobbak lettek, el-eljártak a gáthoz is – bemásztak a vízesés mögé, kergetőztek a csuszamlós burkolólapokon, keszegeket fogtak az öszszecsomózott pólóikkal. Ott találkozott Kiss bácsival. Az öreg mindig gumicsizmát, hosszú nadrágot, pulóvert viselt, a legnagyobb melegben is. A duzzasztógát alatti sodrásban horgászott. Egy alkalommal, amikor a fiú felajánlotta, hogy felszínre hozza a vízfenékben megakadt horgot, hálásan mosolygott rá. Attól kezdve folyton ott koslatott a nyomában, az öreg pedig boldognak tűnt, mert tanítványa akadt: megtanította, hogyan kell felkötni a horgot, elhelyezni a csalit és az áramlásban tartani az úszót. Néha hozott neki is egy könnyű, bambuszból készült botot, amellyel az első domolykókat fogta. Cserében a fiú segített  gilisztát keresni, békát fogni, kihozni a víz alatti gallyakon fennakadt szereléket. Megismerkedésük után egy évvel,  születésnapjára az öreg nekiajándékozta egyik horgászbotját.
A túlsó parton továbbra is lefele tartott a folyó mentén. Néhány száz métert haladt a széles gyalogúton, behúzódott a bokrok közé, és elkezdett aláereszkedni a meredek parton, szabad  kezével ágakba, fűcsomókba kapaszkodva. Tapogatózott egy darabig a bozótosban, majd végre megtalálta a helyét – a víz itt csendes volt, de lejjebb ismét felkavarodott egy kőtömb-küszöbön. Gyorsan kihúzta a botot, elrendezte a zsinórvezető gyűrűket, ahogy Kiss bácsi tanította, majd beállította az orsó fékjét. Az első dobás nem sikerült, a csali nagy ívben elrepült és csobbanva esett a vízbe, néhány méterrel odébb. Gyorsan viszszatekerte, megpróbálta még egyszer. Ezúttal sikerült bedobnia – úgy siklott a víz fölött, mint egy lövedék –, háromszor akkora távolságra, mint az előbb. Elégedetten biccentett, elkezdte lassan visszahúzni; nem felejtette el, hogy időnként hirtelen meg kell rándítania a bot hegyét, mímelvén egy szökevény halacskát, könnyedén lengetve jobbra-balra.
Ez volt az első nyár, amikor az iskolára gondolt. Vagyis inkább Ralucára. Egy évvel azelőtt, mikor megjelent köztük az osztályban, mindenkinek úgy tűnt, mintha tévedésből keveredett volna oda – úgy nézett ki, mint a városi iskoláslányok, nem beszélt csúnyán, és megtanulta az összes leckét. Szünetben csak a lányokkal állt szóba, nem válaszolt, ha a fiúk utánakiabáltak. Neki szerencséje volt. Az utolsó évharmadban, amikor az osztályfőnőknő ismét új helyekre ültette őket, egy padba került vele. A lány eleinte hűvösen bánt vele, félig-meddig hátat fordított neki. Aztán megfeledkezett erről, és viszszatért a normális ülésrendhez; ő pedig szeme sarkából leste, ahogy összeszorított ajkakkal ír. Alaposan megfigyelte ápolt körmeit, oldalra fésült, mézszínű haját, halántékának aranyló bolyhait. Egy nap a lány elejtette tollát, ő pedig röptében elkapta: akkor mosolygott rá először. És akkor vette észre, hogy a lány szemei sötétkékek. Egy másik alkalommal szándékosan otthon felejtette a tankönyvét, a lány pedig megengedte, hogy az ő példánya fölé hajoljon; akkor került legközelebb hozzá, érezte hajának illatát. Lassan-lassan elkezdtek beszélgetni. A vakáció előtti utolsó napon azt mondta neki a lány, hogy a szüleivel elutaznak a tengerre – az összes ember közül, akiket ismert, egyedül Kiss bácsi volt egyszer a tengeren, valamikor fiatalkorában. Azóta minden este, elalvás előtt, a lányra gondolt. Egészen tegnap estig.  
A túlsó parton egy férfi odafarolt a víz mellé egy szekérrel, közben igyekezett féken tartani a lovat. Aztán nedves homokot kezdett lapátolni a szekérbe. A ló néha megmozdult, megpróbált elérni néhány fűcsomót – az ember ilyenkor ráripakodott. Nagy, vörös ló volt, duzzadt erekkel a bőre alatt.
Egy nappal azelőtt a csatornánál voltak Vizivel, kavicsot ugrattak sötétedésig. Látták a részeges Lajost, aki épp horgászatból jött. Utánarohantak, hogy megkérdezzék, mit fogott, az megmutatta a kezében tartott műanyag szatyorban levő hatalmas csukát. Aztán, épp amikor indulni akartak, felbukkant néhány lány, egy szőnyeggel. Úgy döntöttek, maradnak még egy keveset. Hárman voltak, velük egyidősek – miután kiterítették a szőnyeget, egy veder vizet öntöttek rá, egyikük  elkezdte sikálni egy kefével. Térdelt, és ők, a vízből, látták a bugyiját. A másik kettő észrevette, hogy figyelik őket, összesúgtak, kacagtak, aztán a szőnyegen térdeplő lány felemelte a szoknyáját és bugyiját mélyen behúzta a fenekébe. Tekintetük rátapadt kicsiny, domború farpofáira, és amikor Vizi kiment a vízből, ő utánakiáltott, hogy várja meg. Végül nem volt más választása, kijött ő is, igyekezvén elrejteni sátorként ágaskodó fürdőnadrágját, de amikor elhaladt a lányok mellett, észrevették és kacagni kezdtek. – Mutasd meg, és én is megmutatom a pinámat! – mondta az, amelyik a szőnyegen térdelt, és ő szaladni kezdett Vizi után, kezében nadrágjával és tornacipőjével. Kacagásuk a hátát harapdálta. Elalvás előtt arra gondolt, mi történt volna, ha elfogadja az ajánlatot, és nagyon melege lett.
Néhány perce már úgy húzgálta a vízen a csalit, hogy oda sem figyelt. A férfi a túlsó parton befejezte a homokrakodást, felült a szekérre, hajtani kezdte a lovat. A fiú még mindig őt bámulta, amikor a csali már csak egy méterre volt a bot végétől, és hirtelen kicsapódott a vízből. Nyomában egy csuka emelkedett ki, megpróbálta elkapni, de éppen csak súrolta, aztán visszacsobbant, farkával csapkodta a vizet és újra alámerült. Világosan látta tenyérnyi széles, tágra nyílt száját, apró fogait, sárga szemeit. Megrökönyödve, tátott szájjal nézte, szíve őrülten dobogott mellkasában.

PAPP ATTILA ZSOLT
  
     fordítása




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében