Majd tíz évvel ezelőtt egy kis művet írtam. Nagyon egyszerű zenét kértek tőlem kis terjedelmű hangámbitusra, orgonára és beszélőre. Gyorsan kellett dolgoznom: dallamokat választani, kigondolni valami sorrendet, amiben az egyes részletek láncszemként illeszkedjenek egymásba. Az ilyen mű egy kicsit montázs-, egy kicsit kollázsjellegű; az a nehéz, hogy összképpé formálódjanak benne az elemek. Kell hozzá egy kerettörténet, ehhez pedig valami kiindulópont. Az alkalom hamar megérkezett: akkoriban kaptam ajándékban a Müncheni Kódexben megőrzött 15. századi magyar nyelven írt Négy Evangéliumot. Jézus élete négy változatban elbeszélve – íme, itt áll előttem a kerettörténet lehetősége. Elkezdtem olvasni a régies szöveget, azonnal megejtett egyszerű, őszinte közvetlensége, gyermeki üdesége. Időnként elmosolyodtam egy-egy szó hangzásán-írásán. Ilyen volt a manapság használt pedig helyett a KEDIG. Rendkívül sokszor fordul elő a szövegben és nagyon közel egymáshoz, szinte szavajárása a fordítónak. Az előadóimnak, kottamásolóimnak újra és újra bizonygatnom kellett, hogy igenis így, K, kezdőbetűvel áll ez a szó ebben a bibliafordításban. Rendkívül játékossá teszi mai képzeletünk számára ez az egyetlen szó önmagában a szöveg olvasását. Szinte magunk előtt látjuk a kisded Jézust, a karácsonyi kántálók betlehemes játékát; belénk költözik a karácsonyvárás öröme. Kinyitom a könyvet: Kapitulum II. és máris olvasom: „Látván kedig az csillagot, öröltenek vala igen nagy örömmel. / És bemenvéjek az házba, lelék az gyermeket // Máriával, ő anyjával. És leesvéjek imádák őtet, és ő kéncsek megnyitván ajánlanák neki ajándékokat: aranyat, zemjét és mirrát. / És felelet vevén álmokban, hogy ne mennének meg Heródeshez, más úton fordulának meg ő országokba”. Tömör, érzékletesen kifejező szöveg, a maga teljes mélységében és rendkívüli, univerzális nagyságában láttatja az eseményt. Elindította bennem a Jézus-élet főbb eseményeinek szövegbeli megkeresését, mégpedig úgy, hogy minden kiválasztott pontot más evangélistánál kerestem meg. „Itt keztik Szent Márk evangelista könyvő” bekezdés után olvasom a számomra oly kedves igét: „Bizony mondom tünektek, mert valakitek mondand e hegynek felvetni és az tengerbe ereszteni, és nem kételkedik ő szüvében, de hiendi, valamit mondand, leszen őneki. Azért mondom tünektek: Mendeneket, valamelyeket imádkozva kérték, higyjétek, mert veszitek, és lesznek tünektek.” Ez a fantasztikus hit az, ami karácsony közeledtével belénk lopódzik és lelkünk, tudatunk mélyén ott rejtőzködik az új karácsonyig. „… jöttem e világba – hangzik Jézus szava –, hogy tanóságot valljak igazságról, mert minden, ki igazságból vagyon hallgatja én szómat.”
Néhány örökérvényű szó, közöttünk orgonahangzás és négy gyönyörű latin nyelvű himnusz dallama. Íme, ennyi merült fel akkor képzeletemben. A mű gyorsan meg is született. Meglepetésemre sokszor felhangzott különböző templomokban. Élete volt a műnek. Egy szép napon egy budapesti fúvós együttes felkért, írnék át néhány részletet fúvósokra az orgonával váltakozva vagy elegyesen kombinálva a hangszíneket. Furcsa gondolatnak tartottam a felkérést, de eleget tettem kívánságuknak. Azután egy kazettát kaptam a felvétellel. Érdekes hatása volt az előadásnak négy fúvós (két klarinét, két kürt!) szólt a partitúra értelmében az ugyancsak fúvós színekben felcsendülő orgonahangzással. Sohasem gondoltam volna, hogy ez a két világ ilyen csodásan kiegészíti egymást. Olyannak tűnt, mintha a fúvós hangszerek az ember világát, az orgona az Isten világát jelenítette volna meg. Közeli és távoli világ párbeszéde! – fogalmazódott meg bennem a gondolat. Templomi zenéimből válogatott új kötetem élére kívánkozott ez a kicsi zeném. Ezért most – annyi év után – újrahallgattam. Újra megragadta képzeletemet a mű bájos egyszerűsége, őszintesége. Ez a zene az én mostani karácsonyi ajándékom. „Mi testi kenyerönk felett való kenyeret adjad münékünk ma.” Milyen más EZ a fordítás! Ma ez a zeném a testi kenyeröm felett való kenyerem.
