A lengyel irodalomtörténész és kritikus Jerzy Sosnowski debütáló regénye nemcsak a szűk szakmai körnek, hanem a laikus olvasóknak is nagyszerű olvasmányélményt nyújt. A krimi, a szerelmi történet és a sci-fi műfajait ötvöző írást egy bravúrosan megszerkesztett narráció fogja át, mely mindkét tábort képes állandó feszültségben tartani. Fantázia és valóság határait mossa össze, egymással összeférhetetlen világokat elegyít, és az elbeszélés csavarjaival a magát tudatosnak tartó olvasót is becsapja. Sosnowski regénye egyszerre intellektuális és szórakoztató, szellemi kihívást és hihetetlen kalandokat kínáló írás.
Ha végtelenül lecsupaszítjuk és banalizáljuk az Aglaja. Apokrif cselekményét, körülbelül ezt kapjuk: adott egy lengyel értelmiségi, aki megírja egy olyan ember történetét, akit az orosz kémszolgálat által vezérelt szenvedély-cyborg akadályozott meg abban, hogy hírneves zongoraművész lehessen: elcsábította, akaratától megfosztott, háziasított, passzív férfivá alakította, és a kísérlet végrehajtása után elhagyta – pontosabban visszairányították a bázisra. Azonban az összefoglalásból – ahogy itt is látszik – csupán erőtlen kísérlet lesz, mert a Sosnowski-könyv határozottan ellenáll mindenfajta egyszerűsítő törekvésnek. Például a neveket azért kellett elhagynom, mert a regény felépítésének köszönhetően legalább két különböző név szükséges mindenik szereplő esetében a helyes beazonosításhoz: az Aglaja. Apokrif cím ugyanis két regényt rejt magában: A látogatást és A látogatás viszonzását. Az utóbbi elbeszélője, a lengyeltanár Andrzej A látogatás írójaként tünteti fel magát. Bevallása szerint regényéhez ihletet egy zongorázni tudó alkoholista, Krzy¶ úr adott, akit könyvében Adamnak hív, őmaga pedig Wojtek néven szerepel. És ebben a névbőségben az első helyen Adam-Krzy¶ cyber-szerelme áll, amelynek/akinek a bázison bokaláncot helyeznek a lábára Aglaja felirattal, majd Lilkaként kerül be Adam életébe, a második történetben feltűnő Irena pedig – az automata operátora – Zofia néven mesél róla.
A regényben rejlő két történet reflexív játékot folytat egymással: az első történet a másodikban szereplő Andrzej szellemi tulajdonának tekinthető (az ő sikerkönyve), azonban könyvének egyik hőse feltűnik, találkozót beszél meg vele, és korrigálja a szerinte valóságtól eltérő részeket. Az Irena által mesélt változat azonban nem írja felül az elsőt, csak más szempontból világítja meg az eddig ismert sztorit: az áldozatnak tekinthető Adam-Kryz¶ nézőpontját kiegészíti a KGB által kiképzett, bűnöst megtestesítő Irena nézőpontja. Míg A látogatásban hol Adam, hol Andrzej elbeszélésében egy bizarr szerelmi történetet ismerhetünk meg, addig A látogatás viszonzásában Irena nemcsak az ügynökvilág és a technika rejtelmeibe avat be, hanem az operátori munka alatt kialakult, az automata révén megnyilatkozó második életét, személyiségét is feltárja. Irena története valóban viszonozza az első változat furcsaságát, képtelenségét, és néha olyan érzést erősít meg az olvasóban, amelyet Andrzej kissé túlozva így ír le: „Beköltözni egy szappanopera világába hülyének való kaland.” Annak ellenére, hogy ez a kijelentés elhárításszerűen háromszor is előfordul, mégis inkább az ellentéte érvényesül, hiszen az elbeszélés által kínált kalandoknak nemcsak a szereplők nem tudnak ellenállni, hanem az aktuális olvasó is könnyen beleeshet a látszólag veszélytelen játék csapdájába.
A két történet hangulata, világa szétszálazhatatlan egységet képez, mégis Andrzej A látogatás írójaként határozottan leszögezi, hogy mi a valóság része, és mi az általa létrehozott fikcióé. „Jelen esetben nincs összefüggés a könyvben szereplő tanári kar és az általam ismert gimnáziumi tanárok között. (…) Na jó, Puella valóban létezik. De ez minden. A többi mind a képzelet szüleménye”– írja A látogatás viszonzása elején. Magabiztossága azonban fokozatosan megtörik. Hamarosan telefonon keresi egy ismeretlen nő, aki megkéri, vigyen el egy küldeményt. Egy pizzériába kell mennie, abba az utcába, ahol regényének cselekménye játszódott. Fowles Mágusát találja ott, ugyanazok az oldalak vannak bejelölve, melyeket A látogatás egyik szereplője, a CIA-s Sterling jelölt be Adam figyelmeztetése céljából. Andrzej szívesen belemegy a játékba, és csalódott, hogy késik a folytatás. Végül egy varsói alvilági negyed egyik bérházába hívja a titokzatos nő, ahol a regényben Lilkának nevezett szenvedély-cyborg operátoraként mutatkozik be, és saját szemszögéből újrameséli az ismert történetet. A viszonyok teljesen átalakulnak: idáig Andrzej határozta meg, hogy mi történjék hőseivel, és azok hogyan viselkedjenek, most regényének szereplője diktál: ő dönti el, hogy mi a valóság és mi a képzelet szüleménye. Andrzej megütközve veszi tudomásul, hogy fikció és valóság között nincsenek meg azok az éles határok, melyek létezésében ezidáig hitt. Ha egy történet hőse megelevenedik, és a saját nézőpontjából újramondja az egészet, akkor nem lehet, hogy maga az író is csupán a fikció része? A sokkoló beszélgetés után felhívja barátját, hogy megnyugtassa, épségben túlélte a találkozót: „kétségek közepette, az egymás szavába vágó belső hangok zűrzavarában hallottam meg Jerzy ideges hallóját, úgyhogy mondanom kellett valamit, ami bizonyosnak tűnt. Nem sok ilyen volt. – Én vagyok – mondtam.” Azonban a sorok közül kiérezzük hangjának önáltató hamisságát, olyasvalamibe próbál kapaszkodni, amely ugyanúgy bizonytalan, mint minden más a regényben: kijelentésével csak azt a sejtésünket erősíti, hogy az Aglajában nem létezik semmilyen megnyugtató bizonyosság.
A már említett intellektuális játék nemcsak az elbeszélés szerkezetét fogja át, hanem kisebb szinteken is megmutatkozik. Nagyon érdekes végigkövetni, Sosnowski hogyan játszik el a tükrözés technikájával. A szó legszorosabb értelmében vett tükrözés Lilka lakásában jelenik meg: a fürdőszoba ultramodern berendezésével és a mennyezetet teljesen beborító tükreivel élesen elüt az öregségszaggal átitatott szobák bútoraitól. Később Lilka és Adam együtt nézegetik megsokszorozott tükörképüket. A látogatásban szereplő Wojtek hasonmása unokatestvére, Adam. Wojtek története átfolyik az Adaméba: az elhagyott, csalódott értelmiségi férfi sorsa unokatestvéréében tükröződik, igaz, hogy képtelenebb, torzabb formában. Ez a hasonlóság külsőleg is megvalósul, és már akkor szemet szúr Wojteknek, amikor a gimnázium folyosóján először meglátják egymást: „Egy pillanatra olyan benyomásom támadt, mintha a tükörképem masírozott volna el előttem: fekete farmer, fekete
