Goda Krisztina harmadik nagyjátékfilmje a háttértörténetek és azok háttértörténeteinek összefüggő kollázsa. Nem kifejezetten amerikai típusú műfajfilm – némi keserű szájízt is hagy maga után –, az alaptörténet viszont itthoni díszletek között meglehetősen eredetinek hat: hogyan bonyolódik egy látszólag intelligens szépfiú egyre nagyobb kalamajkába, és hogyan marad benne?
Azt már Javier Marías is megállapította, hogy bárki élete könnyen leképezhető az illető napi adag szemetéből. De ha valaki körömlakkal megfoltozott lyukas harisnyát talál egy kukában és rögtön azt a következtetést vonja le, hogy az adott ruhadarab gazdája egy magányos nő, aki nem fél attól, hogy bárki megláthatná cipő nélkül, az elhamarkodottan ítélhet. Hiszen akkor mégis miért került a kukába az ominózus lyukas harisnya? Ilyen és hasonló logikai összeférhetetlenségek tarkítják Goda Krisztina legújabb játékfilmjét, a Kaméleon című szélhámos-thrillert. Bár a filmben valóban két szimpatikus szélhámosért aggódunk, a thrillerek etimológiailag is jól ismert jellemzője, a borzongás szinte teljességgel hiányzik.
Az állami gondozásban felnevelkedett két barát, Gábor és Tibi (Nagy Ervin és Trill Zsolt) a gazdag nőkre veti ki hálóját: multicégek takarítójaként a szemetesekben turkálnak és az azokban talált minták alapján gondolnak ki különböző hódítási stratégiákat. A számító szépfiú, Gábor a kukák alapján kiszemelt áldozatokból különböző furfanggal pénzt facsar ki, de az esküvőn már elfelejt megjelenni. Ilyenkor a már-már klisészerű kép következik: a kétségbeesett, toporzékoló mennyasszony ájuldozik a templom előtt – ezt a poént már sok filmben lelőtték. A nagy falat azonban az eltökélt táncosnő, Hanna (Hámori Gabriella), akivel inkább fordítva sül el az átvágás: az üldöző lesz szerelmes áldozatába, úgy, hogy az összes addigi fogadalmát is áthágja. És végül ő húzza a rövidebbet. Gábor a mondhatni állandó képmutatásra született, néhol már ellenszenvesen hazudozó figura, aki elvileg csak azért csal, hogy később egy nemes célt megvalósíthasson: saját házat vásároljon egy nem éppen eldugott településen, ahol a vonat is megáll, s amelyben Tibivel lakhatnak békességben. A film elején a kaméleon alakja magabiztosra rajzolt, azonban az általa kétségbeesettnek titulált nők izzadságszaga az ő malőrjein is megérezhető: Gábor nem érez rá egyből, mi kell egy nőnek, hanem különböző pózok segítségével próbálja őket meghódítani. Az erőlködés a feltétlen bizonyítási vágyból is adódhat, de az már történethitelességi szempontból is megkérdőjelezhető, hogy honnan származik ez a nagyfokú „ösztönösség”, tudás és tapasztalat, amit fiatal kora és hátrányos helyzete ellenére felhalmozott. A két gyerekkori pajtás viszonya az elején egyértelműen erős kapcsolatnak tűnik: Gábor a cseles hódító, sokkal intelligensebb, mint társa, akihez azonban annak bármilyen bárgyúsága ellenére ragaszkodik; igaz, foga fehérjét is kimutatja.
Ugyanakkor számos kétes-kényes ügybe és kapcsolatba is belemegy, csakhogy az imidzsét pofozgassa és fenntartsa: a véletlenül megismert itthoni szappanoperasztárt ügyesen becsapja és szépen ki is használja. A hiú sztárocska szerepe tökéletesen illik Csányi Sándorra. De Gábor igazi emberpróbáló ügye az, hogy egy titkon homoszexuális ortopéd sztárdoktornak udvaroljon és kerüljön vele közelebbi kapcsolatba – bizalmának elnyerése céljából –, és így elérhesse, hogy az megoperálja Hannát. Az ő viszonyuk, valószínűleg Kulka János színészi jelenlétének köszönhetően, finoman megrajzolt, nincsenek benne meglepő és hirtelen átmenetek, hanem centiről centire halad a közeledés, a doki pedig sokrétűen játssza ezt a látszólag egyszerű szerepet. Nagy Ervin végig titkosügynöki alázattal alakítja az árva, törtető fiú szerepét. Mindent nagyon komolyan vesz, hiányzik belőle a játszi könnyedség a hihetőség kedvéért. Gábor kétségbeesett megalázkodásának pillanatától kezdve egyre mélyebbre süllyed, ezáltal figurája szánalmassá válik – a nézők igazságérzete így elégtételt nyerhet. Innentől a göndör szépfiú már csak szánalmat ébreszt, hiszen a hiábavaló, izzadtságszagú erőlködések ideje jött el számára. A pontot az i-n végül barátjának balesete jelenti: férfibarátságuk erősségét cáfolja az a momentum, amikor Gábor furfangosan megszökik „tesója” elől a nehezen összeszedett pénzzel, hogy szíve hölgyének operációját kifizesse. Az utána rohanó Tibit a szeme láttára elüti egy autó. Ő csak nyel egyet a buszon és a „szerelem” reményében folytatja útját a 7-esen: a hős morális értékei így felszínre kerülnek.
Persze mindent azért a gyönyörű és a hivatásáért eltökélt nőért tesz, akiről később kiderül, hogy nagyobb szélhámos, mint az addig annak hitt, tulajdonképpen kispályás áldozata. Hámori Gabriellának valószínűleg nem kellett erőlködnie a hihető alakításért, hiszen színészi játéka a végkifejlet pillanatában akár meg is kérdőjelezhető: mindvégig hiányzik belőle az őszintén szerető nő, csak a főszereplő képzeli ezt róla. De mire ezt bárki tudatosíthatná magában, a történet összeáll, pontosabban a fonákjára fordul, s a szüzsé így válik teljessé.
Goda Krisztina új nagyjátékfilmje már a frissen épült, etyeki Korda-filmstúdióban készülhetett. Elsőként forgathattak a magyar filmkészítők jövőbeli stúdiójában, ezért is ünnepelhetjük az alkotást.
A forgatókönyvíró, Divinyi Réka valószínűleg még az előző játékfilmjei hatására az optimista végkifejlet szemszögéből szőhette meg dramaturgi hálóját, ezért a csel, vagyis inkább a hiányosság a film végén észlelhető: bár a végső jelenetet már sok kis előjel „felkonferálta”, az utolsó pillanatban mintha nem varródott volna el minden szál, ezért sok kérdés továbbra is megválaszolatlan maradt, mintha csak a végső, mindent megoldó, boldogságot ítélő snitt hiányozna. Ez a látszólagos véghiány azonban az amerikai forgatókönyveket megtagadó effektusként is felfogható, hiszen nem biztos, hogy a közönségnek mindig hepiendre van szüksége.
Kaméleon, 103 perc, magyar film, 2008. Rendező: Goda Krisztina. Forgatókönyvíró: Goda Krisztina, Divinyi Réka. Operatőr: Babos Tamás, Gulyás Buda. Szereplők: Hámori Gabriella, László Zsolt, Trill Zsolt, Csányi Sándor, Nagy Ervin, Kulka János.
