1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Eu­ró­pa új urai a ré­gi­nek már jel­kép­rend­sze­rét se akar­ják meg­tűr­ni se­hol. Sze­münk előtt, hattyún­ként ol­vad el a hó.
Az iga­zi fe­nye­ge­tés már­is be­ütött, be­kö­vet­ke­zett. A kö­zép­ko­ri nagy pes­tis­nél, az is­mé­tel­ten fel­tá­ma­dó ko­le­rá­nál és ma­gá­nál a rák­nál na­gyobb pusz­tí­tás – pusz­tu­lás – be­in­dult ben­nünk! Az­zal ri­o­gat­nak, hogy a spa­nyol­nát­ha jár­ványnál több élet­be ke­rül­het a föld la­kos­sá­gá­nak a ma­dár­inf­lu­en­za. Igen, ha lesz! De ez a va­la­mi­lyen ok­ból, ér­dek­ből na­pon­ta, órán­ként fel­idé­zett apo­ka­lip­szis majd épp a dön­tő pil­la­nat­ra, a ,,ne adj Is­ten!” ide­jé­re fog ki­ful­lad­ni ennyi ijeszt­ge­tő, jó­sol­ga­tó ener­gia­pa­zar­lás­tól. Mi­köz­ben egy­re szavahihetetlenebbek a li­heg­ve ígér­ge­tő ha­tó­sá­gok s a min­den­re rá­li­ci­tá­ló saj­tó. Csak egyet­len va­la­mi ered­mé­nyes: a bor­za­lom be­suly­ko­lá­sa. Mert sem­mi nincs re­ánk bíz­va, mint ál­ta­lá­ban az ele­mi csa­pá­sok el­len. Nem kell ta­nul­ni, tré­nin­gez­ni, már lel­ki­leg se fel­ké­szül­ni más­ra, mint hogy tes­ti­leg, fi­zi­ka­i­lag a jó vagy te­he­tet­len állambácsik, doktorbácsik, miniszterbácsik majd ké­szen­lét­ben lesz­nek a dön­tő pil­la­nat­ban. Csak a hattyúk ha­lá­lát mu­tat­ják, mi­köz­ben a csir­ke­hu­sit, a le­ölt, de még el­ad­ha­tó puly­ka­nya­kat áru­sít­ják és fel­za­bál­tat­ják ugyan­csak a szó, a szó ga­ran­ci­á­já­ra. Hát en­nek kell hin­ni! Más je­le a föld­ren­gés­nek, vul­kán­ki­tö­rés­nek, cunaminak, has­me­nés­nek nincs. Csak a szó­me­nés. Ami­től oda­lett a leg­szebb, a leg­köl­tő­ibb jel­kép. Lohengrin Ha­jó­von­ta­tó­ja, az orosz nép­me­sék jel­kép­ma­da­ra. Kam­pók­kal rán­ci­gál­ják ki Rügen ten­ge­ré­ből, ta­vá­ból, le­het, ma­gá­ból Csaj­kovsz­kij mu­zsi­ká­já­ból, be­szennye­zett tol­lal, le­ko­nyu­ló nyak­kal; vé­ge an­nak a fel­sé­ges fe­hér ív­nek, mely­nek men­tén a tisz­ta­ság s a büsz­ke­ség meg­annyi nyel­ven meg­szólítható jel­ké­pe üzent. Most a ha­lál he­rold­já­vá zül­lesz­tik, deg­ra­dál­ják, a va­rázs­lat fe­nye­ge­tés­sé ala­kul. A har­sány be­le­ki­a­bá­lás a tör­té­ne­lem­be a ter­mé­sze­tet is érin­ti. Ér­zel­mek, po­é­zi­sek és költ­ség­ve­té­sek ke­ve­red­nek eső­ben, mo­csár­ban el­ázott hattyú­tol­lal. Bi­zo­nyá­ra va­la­me­lyik kasszá­ba jó pénzt hoz még a hattyú­dal is. Ezért a pusz­tí­tá­sért so­ha sen­ki nem fog bo­csá­na­tot kér­ni. Ko­runk a po­é­zis tö­meg­sírja is lett! Eu­ró­pa új urai a ré­gi­nek már jel­ké­pe­it se to­le­rál­ják sem­mi­ben. Hattyún­ként ol­vad el a tisz­ta­ság...