(oroszlán vagy idomár)
Az oroszlán vagy meg az idomár.
Aki tetszetős célokat vélni lát,
ami makacskodik, és néz lomhán.
Hétfő, kedd, szerda: próbák,
tűzkarikák.
Másik magadra irányul az ostor
és rajtad csattan.
Nézz farkasszemet önmagaddal
csalva és megcsaltan.
Álljad tekintetét a félig-meddig
szelídíthető ragadozónak.
Csütörtök, péntek: mint mindig,
késésben a holnap.
A hiábavalóságok színpadán
álljad tekintetét az ostoros úrnak.
Látvány lettél, ügyességi mutatvány,
a körön kívül idegen tapsok hullnak.
Futótűz a félelem
a két szempárban.
(Sokan néznek, meglátják
Ketten vagy hárman.)
Az ugrás előtti feszültség ez.
Az örök döntetlen: minden
megtörténhet.
Lehull vagy tovább szorít a jelmez.
(Legfőbb: tetsszél a nézők
tekintetének.)
(Ami ott kintről látható, kacat, talmi
verseny: megvásárolható valami.)
A tűzközelben már a lendület hordoz.
Szoktasd két magad
a cirkuszi vadonhoz!
Ha oszlik a taps, a kényszer-játék,
ablakodra nőnek a párafoltok.
(Hideg tükör falán másik halánték.)
Tudod-e most kinek a szemét hordod?
(ujjaid hegyéből)
Ujjaid hegyéből
előbizsereg a költemény,
mint néhány csepp vér
a tűszúrás zsibbadó helyén.
Mint idő-anyó
ujjaiból a sejtfonal-köteg,
a köldökzsinór,
mely más-más sorsokat összeköthet;
mely összerostál testeket,
idegen ikreket
ringató, zaklató létben:
a mostoha anyaméhben,
akik egymást rúgják,
taszítják, világukat féltve,
és a vérátömlesztésben
testvér lesz a sok herold.
(Pulzuscsere a szíverekben.)
A vér fertőz vagy felold.
(Mint a vers, hogyha létre serken.)
(galambok a Múzeumkertben)
I.
Ugyanúgy élnek, mint az első
reggelen egykor.
Kapirgálnak és tipegnek
jó falatokhoz
a világváros kertjében
szórt kövek élén.
Csipegetik a morzsált időt fürge
mozdulatokkal.
Másvilágok terhétől mentesen,
képzavar nélkül.
Szűk mindentudásban
élnek a fényben.
Gyűrt újságok fölött
szállnak a légben,
a szélbe öltözve
lendület rajban
és fölmagasodnak
újra meg újra
huzalok fölé, más
létre szegődve,
hol nincs más, csak szárnyak
könnyed uralma
csak súlytalan lebegés
távlat-erődben.
II.
Évezredek villanása
tollaik árnya.
Csőrük pontos koppanása
tűnt korok hangja.
Tipegnek, keringnek
folytonos mában.
A város képeskönyvét
a szemeikkel
föllapozzák a magasság
léghuzatában.
Kényszer-leszállásukat
föld-iszony nélkül
teszik, ha ölelésre tárul
a rögös otthon.
Nem érinti, sebzi őket
a kor hatalma.
Tolluk könnyű páncél. Színük
szürke vagy barna.
