"A tiltott gyümölcs az Úr ötlete volt"
Kereső  »
XVII. ÉVFOLYAM 2006. 1. (447.) SZÁM — JANUÁR 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Haj­nal az ab­la­kon, haj­nal a sze­me­ken
Szőcs István
ME­REN­GŐ
Ün­nep és cső­cse­lék
El­ma­radt szil­vesz­te­ri szaturnáliák he­lyett
Meg­hí­vó
Fe­lek. Di­a­ló­gus a szom­széd­ság­ról
Cseh Katalin
Kijózanodás
Fák
Előérzet
Sóvárgás
Vágy-Változatok
Fodor Sándor
Bú­csú – a
Cseke Péter
Meg­cen­zú­rá­zott írá­sok
Jancsó Bé­la: Kosz­to­lá­nyi De­zső (1885–1936)
Ungvári László Zsolt
Ze­nész , hunyt szem­mel
ESZTERÓ ISTVÁN PARÓDIÁI
Ugye, értitek?
Székely Csaba
Már­ton Lász­ló: Test­vér is
Fekete Richárd
Át-iratok
Weöres Sándor:
Az éjszaka bordái (Az éjszaka csodái)
(kórházi változat)
Kabán Annamária
Kvan­to­rok szö­veg­for­má­ló sze­re­pe
Ady End­re: Só­haj­tás a haj­nal­ban
Balázs Imre József
"Az em­ber nem rossz, de el­va­dít­ha­tó"
Lászlóffy Csaba
Fe­né­kig álom
Gaal György
Vá­ros­tör­té­net hely­ne­vek­ben
Alexa Károly
Ör­mény­föld, 2005. má­jus
Ma­gán­be­széd
KÓ­DEX–
Terényi Ede
MŰ­HELY­JEGY­ZE­TE­IM 21.
Csak ki­nyi­tom a köny­vet...
HOL -
 
Cseke Péter
Meg­cen­zú­rá­zott írá­sok
Jancsó Bé­la: Kosz­to­lá­nyi De­zső (1885–1936)

XVII. ÉVFOLYAM 2006. 1. (447.) SZÁM — JANUÁR 10.

Nem győ­zöm elég­szer hang­sú­lyoz­ni ta­nít­vá­nya­im­nak: ku­ta­tá­sa­ik so­rán min­dig az el­sőd­le­ges for­rá­sok­ból in­dul­ja­nak ki. Ne fe­led­jék, hogy pél­dá­ul a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti szö­ve­gek új­ra­köz­lé­sei so­rán is gya­kor­ta „ideológiai tank­csap­dák” ver­mé­be es­tek az ere­de­ti gon­do­la­tok. Sze­ren­csés hely­zet, ami­kor a szö­veg­gon­do­zó – a ki­adó­val egyet­ér­tés­ben – je­lez­ni tud­ta az ön­ké­nyes cson­ko­lás he­lyét, ha nem is an­nak mé­re­te­it. A nyolc­va­nas évek de­re­kán, ami­kor az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok do­ku­men­tum­kö­te­tét szer­kesz­tet­tem, ma­gam is él­tem ez­zel a – Mikó Im­ré­től és Dá­vid Gyu­lá­tól „el­le­sett” – mód­szer­rel. A há­rom elő­cen­zú­rá­zás so­rán „ki­ja­va­solt” szö­veg­ré­szek he­lyét szög­le­tes zá­ró­jel­lel – […] – je­löl­tem, a jegy­ze­tek­ben pe­dig igye­kez­tem vissza­csem­pész­ni a fö­löt­tes ha­tó­ság ál­tal tö­röl­te­tett ré­sze­ket. Nem szö­veg sze­rint per­sze, ha­nem több­nyi­re a lé­nyeg­re uta­ló­an. A ta­pasz­ta­lat sze­rint ugyan­is a cen­zo­rok a fő­szö­veg­re kon­cent­rál­tak, az ap­ró be­tűk­kel sze­dett jegy­zet­ap­pa­rá­tus „át­bo­ga­rá­szá­sá­hoz” nem volt sok tü­rel­mük. Bár akad­tak ab­ban az idő­ben „fi­lo­ló­gi­ai kép­zett­sé­gű” szekustisztek is.
Tör­tént pe­dig, hogy egy ta­nul­mány írá­sá­ra ké­szü­lőd­ve nem­rég fel­la­poz­tam Jancsó Bé­la egyet­len kö­te­tét, a Mikó Im­re gon­do­zá­sá­ban a Kriterionnál 1973-ban meg­je­lent – cik­ke­ket, esszé­ket és ta­nul­má­nyo­kat tar­tal­ma­zó – Iro­da­lom és kö­zé­le­tet. Vé­let­le­nül a szá­mom­ra ed­dig is­me­ret­len Kosz­to­lá­nyi-nek­ro­lóg­ra nyi­tot­tam, és így mind­járt fel­tűnt a szö­veg­ir­tás omi­nó­zus je­le. „Nagy köl­tő volt – ol­va­som a len­dü­le­te­sen in­dí­tó má­so­dik be­kez­dés el­ső mon­da­tát –, bár ter­mé­sze­tünk­től s vi­lág­fel­fo­gá­sunk­tól sok­kal tá­vo­labb ál­ló, mint Ady vagy Tóth Ár­pád. […]” A ki­ma­radt rész bán­tó­an meg­tö­ri a szö­veg rit­mu­sát, és más gon­do­la­ti re­gisz­ter­be he­lye­zi a foly­ta­tást. Azt nem fel­té­te­lez­tem, hogy a cen­zú­ra Jancsó „ki­fo­gá­sa­i­val” szem­ben akar­ta vol­na utó­éle­té­ben meg­vé­de­ni Kosz­to­lá­nyit. Vi­szont óha­tat­la­nul ab­ba a gya­nú­ba ke­ve­ri a Nyu­gat esz­té­ti­kai íz­lé­sén ne­vel­ke­dett, a nyu­ga­tos köl­tő­ket ben­ső­sé­ge­sen is­me­rő szer­zőt, mint­ha ma­ga is a „han­gu­la­ti köl­tő”, az „ön­cé­lú for­ma­mű­vész” – Dsida ese­té­ben is jól is­mert „epitheton ornans”-ok! – ka­lo­dá­já­ba akar­ná zár­ni Kosz­to­lá­nyit. Ho­lott Jancsó Bé­la épp azok­ban az évek­ben ha­da­ko­zott a leg­ve­he­men­seb­ben az iro­dal­mi dog­ma­tiz­mus tu­dat­szű­kí­tő meg­nyil­vá­nu­lá­sa­i­val – nem kí­mél­ve test­vér­öccsé­nek, Jancsó Elem­ér­nek a vi­lág­né­ze­ti el­fo­gult­sá­ga­it sem.
Mint­hogy az idé­zett írás jegy­ze­tei az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok 1936-os év­fo­lya­mát je­lö­lik meg ere­den­dő for­rás­he­lyül, elő­vet­tem a nem­ze­dé­ki fo­lyó­irat vo­nat­ko­zó szá­mát. És a ki­ha­gya­tott rész­ben ezt ol­va­som: „Ők [már­mint Ady és Tóth Ár­pád] a mai élet leg­ége­tőbb ma­gyar kér­dé­se­i­nek ad­tak örök­ké­va­ló em­be­ri ki­fe­je­zést. Ady nem­csak lí­ri­kus volt, de az új ma­gyar vi­lág­fel­fo­gás út­tö­rő­je is. Kosz­to­lá­nyi en­nél szű­kebb ér­te­lem­ben volt köl­tő. Lát­szó­lag nem nőtt annyi­ra össze fa­já­val, lát­szó­lag nem nőtt annyi­ra össze ko­rá­val.”
A cen­zú­ra „ér­zé­keny­sé­gét” alig­ha­nem az örök­ké­va­ló – te­hát a min­den­ko­ri je­len­ben lé­te­ző – „ma­gyar kér­dés”, „ma­gyar vi­lág­fel­fo­gás” vál­tot­ta ki. Az idé­zet utol­só mon­da­ta pe­dig – a ké­sőb­bi ki­ad­vány­ok­ban is ül­dö­zött – faj ki­fe­je­zés mi­att tö­röl­te­tett. Ám az sem ki­zárt, hogy épp a nyo­ma­té­ko­sí­tó „lát­szó­lag” in­tet­te éber­ség­re az el­me­őr­sé­get. Így nem ke­rült annyi­ra pi­e­desz­tál­ra Jancsónak a ké­sőb­bi­ek­ben ki­fej­tett vé­le­mé­nye: ez az „ir­ra­ci­o­na­li­tás ré­te­gét fel­bor­zo­ló” köl­té­szet az „iga­zi em­ber­ség esz­kö­ze” volt az Ady utá­ni kor­szak­ban, amely em­ber­fe­let­ti pró­bák elé ál­lí­tot­ta a kár­pát-me­den­cei ma­gyar­sá­got.
Eb­ből az írás­ból tud­tam meg egyéb­ként, hogy Kosz­to­lá­nyi 1934-ben – éle­té­ben elő­ször és utol­já­ra – Er­dély­ben is járt, Ma­ros­vá­sár­he­lyen és Ko­lozs­vá­ron tar­tott fel­ol­va­só es­te­ket. Ma­ros­vá­sár­he­lyen Molter Kár­oly és Dsida, Ko­lozs­vá­ron Szentimrei és Jancsó Bé­la ka­la­u­zol­ta. Az ese­ményt Szemlér Fe­renc, il­let­ve Vi­ta Zsig­mond örö­kí­tet­te meg. Utób­bi az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok ha­sáb­ja­in. „Ma­ros­vá­sár­hely után – ol­vas­hat­juk a fo­lyó­irat ta­va­szi szá­má­ban – áp­ri­lis 11-én Ko­lozs­vá­ron tar­tott Kosz­to­lá­nyi De­zső fel­ol­va­só-es­tet. Az Ipar­ka­ma­ra nagy­ter­me ün­ne­pi dísz­be öl­töz­ve fo­gad­ta az if­jú­ság és az örök szép­ség köl­tő­jét. […] A kö­zön­ség zú­gó ün­nep­lé­se kö­ze­pet­te lé­pett a do­bo­gó­ra. A szép­ség egye­dül va­ló ha­tal­mát hir­de­tő köl­tő tá­vol áll a kö­zön­ség szé­le­sebb ré­te­ge­i­től, és még­is, amint elő­adá­sá­ban meg­ele­ve­ne­dett ver­se és pró­zá­ja, új ér­tel­met nyert a Kosz­to­lá­nyi-szó, ára­dó szó lett, ami elől nem le­het ki­tér­ni. Mű­vé­sze­té­nek szé­les ská­lá­ját cso­dál­hat­tuk meg a Fé­nyes ko­szo­rú, az Ilo­na ver­sek könnyed, me­leg dal­la­mos­sá­gá­ban, az Eu­ró­pa, a Sze­gé­nyek ma­gá­ból ki­emel­ke­dő ere­jé­ben és pró­zá­já­nak hol gú­nyo­ló­dó, hol bol­do­gan öle­lő képeiben… […] Leg­mé­lyebb ver­se a rá­adás­ként adott Haj­na­li ré­szeg­ség.” Az egy­más­ra ta­lá­lás fel­eme­lő él­mé­nyé­nek új­ra­élé­se so­rán Vi­ta az est „szép­ség­hi­bá­i­ra” is utalt. Ne­ve­ze­te­sen ar­ra, hogy a ki­sebb­sé­gi köz­élet mérv­adó sze­mé­lyi­sé­gei tá­vol tar­tot­ták ma­gu­kat a ren­dez­vény­től. Nem érez­ték vol­na meg, hogy egy Kosz­to­lá­nyi-est na­gyobb do­log, mint „min­den ed­di­gi sé­rel­mi küz­del­münk”? Kér­dés­fel­ve­té­sé­vel egy­szer­smind a vá­laszt is su­gall­ta: ki­sebb­sé­gi hely­zet­ben a ma­gyar kul­tú­ra egy­sé­ge je­len­ti a meg­alá­zot­tak és meg­nyo­mo­rí­tot­tak el­pusz­tít­ha­tat­lan ha­tal­mát.
Nek­ro­lóg­já­ban Jancsó Bé­la meg­kí­sér­li fel­vá­zol­ni a mű­for­dí­tó, a pró­za­író, a köl­tő és a nyelv­vé­dő Kosz­to­lá­nyi pá­lya­ké­pét, örök­ér­vé­nyű tel­je­sít­mé­nyét. „A ma­gyar nyelv­nek ke­vés olyan mű­vé­sze volt, mint ő – fej­tet­te ki –, lel­künk leg­zen­gőbb esz­kö­ze csak né­hány nagy köl­tőnk­nek és írónk­nak volt még olyan mér­té­kig sa­ját­ja, mint az övé. Szü­le­tett cso­dá­la­tos ér­zé­két a mű­for­dí­tás­sal és a ré­gi ma­gyar nyelv ál­lan­dó ta­nul­má­nyo­zá­sá­val tet­te utol­ér­he­tet­len ki­fe­je­ző erő­vé. Ezt a nyel­vet fej­lesz­tet­te al­ko­tá­sa­i­val, ezt óv­ta, véd­te. […] Le­ír­ni is döb­be­ne­tes: a ma­gyar nyelv­nek ez a pá­rat­lan mű­vé­sze nyelv­rák­ban pusz­tult el.”
Ha ed­dig csak sej­tet­tem, most már tu­dom, hogy mi­ért adom min­den ősszel ta­nít­vá­nya­im ke­zé­be Kosz­to­lá­nyi Nyelv és lé­lek cí­mű kö­te­tét.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében