1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Mot­tó
Ami va­ló­sá­gos, min­dig kí­sér­te­ti­es.
Ami kí­sér­te­ti­es, min­dig va­ló­sá­gos.
A tör­té­ne­lem, akár va­ló­sá­gos, akár
csak ki­ta­lált rém­me­se, min­dig
kí­sér­te­ti­es.
A his­tó­ria – kí­sér­tet­his­tó­ria.
        (Egy is­me­ret­len is­mert szer­ző)

A di­a­lek­ti­ka to­vább­élő át­ka, hogy min­dent min­dig ide-oda for­ga­tunk, szí­né­re és fo­nák­já­ra? Ám le­het, nem­csak ennyi­ből áll a do­log: egyik uno­kám pél­dá­ul a né­ger­kis­lá­nyo­kat „kis­lány­né­ge­rek­nek” ne­ve­zi. Le­het, hogy Königsberg is in­kább – vá­ros­kí­sér­tet?
Mi kö­zöm Königsberghez? „Immanuel Kant vá­ro­sa.” Szá­mom­ra fő­leg E. T. A. Hoffmann vá­ro­sa. És va­la­mennyi­re Herderé és Kleisté is. Ter­mé­sze­te­sen Nagy Fri­gyes és Hannah Arendt is em­lí­ten­dő. Ám hogy ép­pen ne­kem mi kö­zöm hoz­zá? A 2006-os év szó­ba jö­he­tő év­for­du­ló­inak és a le­het­sé­ges ün­ne­pi meg­em­lé­ke­zé­sek­nek jegy­zé­két bön­gész­ve lá­tom, hogy Hoffmann 230 esz­ten­de­je ott szü­le­tett és éle­te el­ső húsz évét ott töl­töt­te.
Königsberg ne­vű vá­ros ma vi­szont nincs: he­lyén Kalinyingrád ta­lál­ha­tó, egy Lit­vá­nia és Len­gyel­or­szág kö­zé be­ékelt orosz tar­to­mány – az egy­ko­ri Ke­let-Po­rosz­or­szág észak­ke­le­ti fe­le – köz­pont­ja. Utá­na­néz­ve, hogy mi is a hely­zet ve­le, s ez al­ka­lom­mal ke­rül­ni szán­dé­koz­va Günter Grass nosz­tal­gi­á­it, vet­tem kéz­be Jürgen Manthey könyvét.* Hadd lám, was ist los mit dem Mons Regius, va­gyis ma mi a hely­zet ve­le?
Manthey le­írá­sát A vég­ről szag­ga­tot­tan, nagy ug­rá­sok­kal kö­ve­tem. A há­bo­rú ele­in­te, sőt majd­nem a vé­gé­ig ke­vés­bé vi­sel­te meg, mint a töb­bi né­met nagy­vá­rost. ...Egy-két za­va­ró re­pü­lés; szov­jet gé­pek por­tyá­zá­sai 41–43 kö­zött. A cse­kély­szá­mú pol­gá­ri el­len­zék kép­vi­se­lő­it már a Hit­ler-el­le­nes me­rény­let előtt „lik­vi­dál­ták”. A he­lyi ha­tó­sá­gok­nak a nem­ze­ti­szo­ci­a­lis­ta köz­pon­tok­ba nincs sok je­len­te­ni­va­ló­juk. Leg­fel­jebb annyi, hogy „a nők túl so­kat jár­nak fod­rász­hoz és össze­áll­nak kül­föl­di­ek­kel”. Ezek fő­leg fran­cia ha­di­fog­lyok és len­gyel kény­szer­mun­kás­ok. (Ez utób­bi­ak­kal szem­ben kü­lön­ben a ha­tó­sá­gok ir­gal­mat­la­nok, a leg­ki­sebb vét­kek vagy gya­nú­ok­ok ese­té­ben is.)
1944. au­gusz­tus 27-én és 30-án an­gol re­pü­lő­gé­pek bom­báz­zák a vá­rost (no­ha ez esik leg­messzebb­re a nyu­ga­ti front cél­pont­ja­i­tól, de már vi­lá­gos, hogy a jö­vő évi pots­da­mi szer­ző­dés Oro­szor­szág­nak íté­li!). A szept. 9-én kelt hi­va­ta­los szám­ba­vé­tel sze­rint el­pusz­tult va­la­mennyi köz­épü­let, a Pa­lo­ta (Schloss) és a vár­temp­lom, a szé­kes­egy­ház és még ki­lenc temp­lom, a ré­gi és az új egye­tem, az Ope­ra­ház, va­la­mennyi mú­ze­um, de a ban­kok és üz­le­tek nagy ré­sze is, a bel­vá­ros 90%-a, az egész vá­ros be­épí­tett te­rü­le­té­nek 40%-a. A 360 000 fő­nyi la­kos­sá­gá­nak mint­egy a fe­le fe­dél nél­kül ma­radt! (Az óvó­he­lyek azon­ban jók le­het­tek, a ha­lot­tak szá­ma „csak­„ 4600.)
1945. ja­nu­ár 22-én in­dul Königsbergből az utol­só vo­nat Ber­lin irá­nyá­ba, ja­nu­ár 23-án a szov­jet pán­cé­los ékek el­érik a vá­ros­tól nyu­gat­ra a Ke­le­ti-ten­ger part­ját, ezen­túl csak a ten­ger fe­lé le­het­ne me­ne­kül­ni, a fe­je­sebb ná­cik már el is me­ne­kül­tek, a vá­ros­ban 120 ezer ci­vil és 30 000 ka­to­na ma­rad, Hit­ler a vá­rost erőd­nek nyil­vá­nít­ja, meg­adás nincs. Az ost­rom ke­mény, a vá­ros 700 éves tör­té­ne­té­ben elő­ször fo­lyik ben­ne-ér­te harc. Áp­ri­lis 8-án a pa­rancs­nok­ság ja­va­sol­ja a la­kos­ság­nak, hogy pró­bál­ja­nak át­tör­ni a szov­jet vo­na­la­kon, az ered­mény ugyan­olyan ször­nyű, mint feb­ru­ár 11-én a bu­dai ki­tö­ré­si kí­sér­let a Pa­sa­rét fe­lé. Áp­ri­lis 9-én Otto Lasch tá­bor­nok fel­ad­ja a vá­rost. (Emi­att Ber­lin­ben azon­nal ha­lál­ra íté­lik, csa­lád­tag­ja­it le­tar­tóz­tat­ják.)
Königsberg sor­sa ret­te­ne­te­sebb volt, ír­ja Manthey, a ka­pi­tu­lá­ció után, mint bár­me­lyik más né­met vá­ro­sé. Meg­erő­sza­ko­lá­sok, agyon­lö­vé­sek, fosz­to­ga­tás, és az egész la­kos­sá­got amo­lyan Pol Pot mód­szer­rel ki­hajt­ják a pusz­ta me­zők­re, akár to­ló­ko­csi­ban és gyer­mek­ko­csi­ban, cse­cse­mők az anyák kar­já­ban, ha­lot­tak az út­szé­len, min­den es­te KGB-est, ke­re­sik a „fa­sisz­tá­kat”, akik azon­ban már rég az ame­ri­kai öve­zet­be me­ne­kül­tek. A 120 ezer ci­vil­ből egy év múl­va már csak 43 000 él, még egy év­vel ké­sőbb csak 35 ezer, vé­gül 1948-ban mint­egy hu­szon­öt­ezer a szá­muk, ami­kor át­te­le­pí­tik őket Né­met­or­szág szov­jet meg­szál­lá­si öve­ze­té­be. Az át­te­le­pí­tést va­ló­szí­nű­leg a vá­ros – 1946. jú­li­us 4-től Kalinyingrád – ka­to­nai köz­igaz­ga­tá­sá­nak pa­rancs­no­ka, Trofimov tá­bor­nok je­len­té­se nyo­mán ha­tá­roz­ták el.
„E né­me­tek je­len­tős ré­sze tes­ti le­gyen­gült­ség mi­att mun­ká­ra al­kal­mat­lan és sem­mi­fé­le köz­hasz­nú te­vé­keny­sé­get nem foly­tat... A nem fog­lal­koz­ta­tott né­met la­kos­ság, a rok­kan­tak és gyer­me­kek ki­vé­te­lé­vel, akik men­he­lye­ken van­nak, élel­mi­szer-fej­ada­got nem kap, és ezért rend­kí­vül ki­éhe­zett.” (A je­len­tés kü­lön­ben nem­csak a königsbergiekre vo­nat­ko­zik, ha­nem egész Ke­let-Po­rosz­or­szág észak­ke­le­ti fe­lé­re, ahol a tá­bor­nok sze­rint a je­len­tés nap­ján 110 217 né­me­tet tar­tot­tak nyíl­ván.) „E hely­zet kö­vet­kez­té­ben a bű­nö­zés a né­met la­kos­ság kö­ré­ben nő (élel­mi­szer­lo­pás, rab­lás, sőt gyil­kos­sá­gok). 1947 el­ső ne­gye­dé­ben kan­ni­ba­liz­mus ese­tei is elő­for­dul­tak, az egész te­rü­let­ről össze­sen ti­zen­ket­tőt je­len­tet­tek. A kan­ni­ba­liz­mus-ese­tek­ben né­hány né­met nem­csak hul­lák hú­sát hasz­nál­ta fel, ha­nem meg­öl­te gye­re­ke­it és hoz­zá­tar­to­zó­it is. Négy kan­ni­ba­liz­mus­sal kap­cso­la­tos gyil­kos­ság for­dult elő. A né­met la­kos­ság fog­lal­koz­ta­tott ré­szé­ben sza­bo­tázs­ese­tek tör­tén­nek. A né­met la­kos­ság je­len­lé­te nem­csak a szov­jet ci­vil la­kos­ság in­ga­tag ré­szé­re hat bomlasztólag, ha­nem a tér­ség­ben tar­tóz­ko­dó szov­jet ka­to­nák és ha­di­ten­ge­ré­szek csa­lád­tag­ja­i­ra is, és ked­vez a ne­mi be­teg­sé­gek ter­je­dé­sé­nek.” (Lásd Polcz Allain.) „A né­me­tek be­ha­to­lá­sa a szov­jet ház­tar­tá­sok­ba, rosszul fi­ze­tett vagy fi­ze­tet­len sze­mély­zet mi­nő­ség­ben, se­gí­ti a kém­ke­dést. Mi­vel mint fen­tebb ki­mu­tat­tam, a te­rü­let­nek a szov­jet te­rü­le­tek­kel va­ló egye­sí­té­sét hát­rá­nyo­san be­fo­lyá­sol­ja, cél­sze­rű­nek lá­tom fel­vet­ni a né­met la­kos­ság szer­ve­zett ki­te­le­pí­té­sé­nek a kér­dé­sét, Né­met­or­szág szov­jet meg­szál­lá­si öve­ze­té­be. Vá­rom az Önök vá­la­szát.” A je­len­tés Molotovhoz ke­rül a bel­ügy­mi­nisz­ter­től, 1947 ok­tó­be­ré­ben meg­kez­dő­dik a „szer­ve­zett” át­te­le­pí­tés és egy év múl­va be is fe­je­ző­dik.
Manthey a köny­vét a kalinyingrádi Ti­zen­két szék ne­vű ven­dég­lő egy bő­ví­tett asz­tal­tár­sa­ság­nak ajánl­ja, akik, mint ír­ja, eu­ró­pa­i­ak, de­mok­ra­ták, „nyu­ga­to­sok”, akik el­ha­tá­roz­ták, hogy meg­ta­nul­nak né­me­tül és a vá­ros 1933 előt­ti kul­tu­rá­lis örök­sé­gé­nek a meg­őr­zé­sé­vel fog­nak tö­rőd­ni, anél­kül hogy orosz iden­ti­tá­su­kat fel­ad­nák!
Eb­ben vagy egy még bő­ví­tet­tebb asz­tal­tár­sa­ság­ban a szer­ző egy po­hár­kö­szön­tő­jé­ben ke­dé­lyes-me­lan­ko­li­kus iró­ni­á­val ar­ról szólt, hogy ha 1762-ben Königsberg to­vább­ra is orosz meg­szál­lás alatt ma­radt vol­na, két­száz év múl­va nem ilyen sors várt vol­na rá; fel­szó­la­lá­sá­nak fo­gad­ta­tá­sa azon­ban, mint mond­ja: „kí­ván­ni­va­ló­kat ha­gyott hát­ra”. Ő egyéb­ként ah­hoz akart kap­cso­lód­ni, amit 2001-ben Jegorow kor­mány­zó egy Spi­e­gel-in­ter­jú­ban mon­dott: „Kü­lön­ben Ke­let-Po­rosz­or­szág tör­té­ne­té­nek orosz ele­me is van, mi­vel va­la­ha Oro­szor­szág­hoz tar­to­zott.”
A kor­mány­zó nyil­ván ar­ra cél­zott, hogy a hét­éves há­bo­rú alatt – 1758–1762 közt dúlt Má­ria Te­ré­zia és Nagy Fri­gyes or­szá­gai kö­zött, lásd pl. „Ha­dik And­rás meg­sar­col­ja Ber­lint”, ami­kor a ki­rály­nő szá­má­ra még egy tu­cat fi­nom se­lyem­kesz­tyűt is ki­va­salt a ber­li­ni­ek­ből – Ke­let-Po­rosz­or­szág orosz meg­szál­lás alá ke­rült. Er­zsé­bet cár­nő ha­lá­la után azon­ban III. Pé­ter cár, Nagy Fri­gyes tisz­te­lő­je, vissza­ad­ja az Oro­szor­szág­hoz csa­tolt tar­to­mányt. „Königsbergben sem az­előtt, sem azu­tán oly pom­pás bá­lo­kat nem ren­dez­tek, mint ak­ko­ri­ban a cá­ri tisz­tek­kel együtt.”
Van azon­ban itt egyéb is: ho­gyan ke­let­ke­zett itt ez a vá­ros, és mi volt a he­lyén az­előtt, ha volt egy­ál­ta­lán va­la­mi?
Va­la­mennyi­re szin­te mi is be­le­ke­ve­re­dünk egy ki­csit a kép­be. A vá­rost ugyan­is az a né­met lo­vag­rend ala­pí­tot­ta, ame­lyet II. End­re ma­gyar ki­rály pár év­vel az­előtt a „kun vé­gek­ről” el­űzött, és he­lyük­be szé­ke­lye­ket és szá­szo­kat te­le­pí­tett. Hogy ez az el­űzés és be­te­le­pí­tés ho­gyan ment vég­be a gya­kor­lat­ban, konk­ré­tan, azt hi­szem, nem­csak előt­tem is­me­ret­len. Jürgen Manthey nem be­szél er­ről az epi­zód­ról. Csak ar­ról be­szél, hogy amíg a temp­lo­mos és a johannita rend – bár­mennyi­re is ál­la­mot al­kot­tak az ál­la­mok­ban – kü­lön te­rü­le­tet, or­szág­részt sze­rez­ni nem akar­tak, a né­met lo­va­gok, akik II. Fri­gyes (Hohenstauff) csá­szár­ral szo­ros kap­cso­lat­ban ál­lot­tak, át­vet­ték an­nak ural­mi tech­ni­ká­ját.
A „nor­mann zsar­nok­ru­tin­hoz” mu­zul­mán pél­da­ké­pek is já­rul­tak. A ha­ta­lom fi­gyel­me ki­ter­jedt a kul­tú­rá­ra is, de fő­esz­kö­ze a ke­res­ke­del­mi mo­no­pó­li­um volt – a só, vas, se­lyem stb. hasz­ná­nak 75%-át le­fö­löz­te –, te­rü­let­fel­mé­rés, tit­kos­rend­őr­ség, kény­szer­köl­csö­nök, en­ge­dély nél­kül ti­los ide­ge­nek­kel há­za­sod­ni, pénz­hí­gí­tás stb. Egy­szó­val a ké­sőb­bi ha­tal­mak­nak volt ki­től tanulniok – itt hely­ben.
A vá­ros ne­ve ok­irat­ban 1256-ban for­dul elő (te­hát 30 év­vel az Andreanum után!) mint Castrum de Coningsberg. A név­adás­hoz az öt­let II. Ot­to­kár cseh ki­rály­tól szár­ma­zik. Ő ugyan­is elő­ző­leg had­já­ra­to­kat ve­ze­tett – nyil­ván, mint a szent né­met-ró­mai csá­szár­ság kép­vi­se­lő­je – az it­te­ni po­gá­nyok el­len. Tud­ni­il­lik Lit­vá­nia s a hoz­zá kö­ze­li tá­jak Eu­ró­pá­ban a leg­to­vább ma­rad­tak po­gá­nyok, tel­jes meg­ke­resz­te­lé­sük csak a XIV. szá­zad vé­gén fe­je­ző­dik be.
Ez a „cseh” Ot­to­kár el is di­csek­szik ve­le, hogy mi­lyen ke­gyet­le­nül el­bánt a szamokkal a Samlandnak ne­ve­zett te­rü­le­ten. Eze­ket a szamokat ere­de­ti­leg va­la­mi finn­ugor nép­nek tar­tot­tam, hi­szen hoz­zá­juk kö­zel él­tek a gya­kor­la­ti­lag hol­nap­ra ki­halt lív nyelv­ro­ko­na­ink is, de az­tán meg­tud­tam, tu­laj­don­kép­pen a lit­vá­nok egyik tör­zse vol­tak.
De nem­csak őket ir­tot­ták ki a té­rí­tés buz­gal­má­ban a cseh-né­met és né­met-né­met lo­va­gok, ha­nem „át­pro­fi­loz­ták” a po­rosz né­pet is. Ame­lyik az­előtt, mint a lit­vá­nok és let­tek kö­ze­li bal­ti ro­ko­na, „pi­ros ar­cú, sző­ke és jó­in­du­la­tú” nép­ség vol­tak, mert nem ver­ték agyon a ha­jó­tö­röt­te­ket s az el­té­vedt uta­so­kat, mint pl. az ész­tek, akik­nek ez ál­lí­tó­lag pri­vi­lé­gi­u­muk volt. És e jám­bor, ró­zsás­ar­cú bal­ti nép­ség ad­ta a ne­vet a vi­lág leg­ri­de­gebb szol­da­tesz­ká­já­hoz, a kö­nyör­te­len vas­fe­gye­lem meg­szál­lott­ja­i­hoz – te­hát e te­rü­let kí­sér­te­ti­es ha­gyo­má­nya: nép, nyelv és lel­kü­let cse­ré­je kor­sza­kon­ként. S ezért tör­tént, ami tör­tént, Königsberggel is?
Csak­hogy Po­rosz­or­szág, Borussia – nem­csak észak Spártája lett, ugyan­is ép­pen a kö­ze­pén lét­re­jött Észak Athén­je is... Hogy le­het?
(foly­ta­tá­sa egy későbbi számunkban)

Jegyzet
*Jürgen Manthey: Königsberg. Geschichte einer Weltbürgerrepublik (Egy vi­lág­pol­gár-köz­tár­sa­ság tör­té­ne­te). Carl Hanser Verlag Mün­chen Wi­en 2005.