A költészet hosszútávú. Lám, százéves. Testileg, lelkileg Anavi Ádám bizonyítja be, annyi minden után, hogy lehetséges ez a lugas, melyben csak lélegzetvételnyi ideig szívott éltető levegőt Ovidius és Dsida Jenő, és még mennyi mindenki előttük és utánuk.
Szimultán mérgezések és kigyógyulások egyede, Torda fia és Temesvár befogadott jelenkori Orpheusza ő. Ezt róla eddig is tudtuk, de most másképp esik latba, egy másik DNS-spirál kanyarja érkezik az isteni pókhálóból, ezt is ő teríti most ránk. Mert a jelszó most is az élet. Élve lenni költőnek, egyfolytában, az alvilágban s a megbecsülésben, itt, ahol a költőnek korán szokás halni. Valami piros üvöltés van ilyenkor az Olümposz összes mellékberkeiben.
És egyik legmaradandóbb ráeszmélését emlegetve, épp Anavi Ádám hosszú, saját, alexandriai könyvtárában: hát akkor etika vagy kibernetika? Miből, miben, miért a választék? Bizony, a költészet világrészei, saját anyagából, mérgeiből érzi ezt vissza: a leépülés meg a felépülés útjain adják ki a bolygó arcképét. Mert az idő az semmi: csakis nyersanyag, amit bárki megkaparint. A jövő most csikarja ki a múlt utolsó bunkóját és civilizálja a disznóölést, de máris el akarja kobozni a villanykörtét. Mi jöhet még? Ami rendre a civilizáció egy-egy vívmánya volt: a vér és a tinta – mind, mind téves, levedlik? Igen, ha csak kibernetika a mutatvány, s nem etika, és minden elízium csak téves diagnózis alapján vakondokoskodott. A költők látók, akik tudták, hogy melyik irányba esik minden.
A költészetet sosem fogja levonni és lecserélni az emberiség. Mert Cervantes és Robinson volt a kitörés iránya. Ezért minden százéves költő csak azt bizonyíthatja Temesváron vagy Tordán, Orleansban vagy Oregonban, hogy mégsem Scarpia, csakis Cavaradossi érdemelte meg Toscát.
Egy százéves eleven költő mindnyájunk helyett hozza a világ felszínére a végeredményt. Mint aki felvállalta és megfizette mindnyájunk tartozását. Ide érkezünk a szó és a szellem új mennyországába, ebbe a Tomisba! Az élet, melyet bárki megkaparint, a költők alatt nyílik tengerekké. Most Anavi Ádám meg-meglebbenő vitorlással beér velünk egy kikötőbe, mely régi és szilárd, és kincsekkel tele és neve mégis: Föld, föld. Tőle kapjuk most újra a kolumbuszi álmot, egy új évszázad tavaszán. Azt, ami az élet s a poézis együtt megkaparintva. Messziről hajó érkezik velünk.
